Samantha Shannon: Csontszüret

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Samantha az új J.K.Rowling 

The Sunday Times

Sötét bűbáj és gonosz varász a fantasy szerzők új generációjának legjobbjától. 
Booklist

A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését. Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve.

2059. Scion London. 

Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel 

Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…

A The Bone Season trilógia, akár a Mátrix és Az éhezők viadala, korunk nagy sagája. A könyveket immár 24 országban magas előlegért vették meg a legjobb ifjúsági-fantasy kiadók, a történetből készülő filmet a Hobbit stábja készíti, akár az új Twilight is lehet belőle.”

 

Mit is tudhatunk Samantha Shannon-ról?

1991. november 8-án született Londonban. Tizenöt évesen kezdett el írni, első novelláját nem publikálta. Angol nyelv és irodalmat tanult, majd 2013-ban szerezte meg diplomáját Oxfordban. Még ebben az évben megjelent első regénye, a The Bone Season, azaz Csontszüret. Erről fogok most nektek bővebben írni. Az a hír járja, hogy ez a történet hét kötetet is körülölel majd, egyelőre azonban csak az első két rész jelent meg. A Csontszüretet huszonnégy országban a legjobb ifjúsági és fantasy kiadók adják ki, az első rész a megjelenést követően azonnal a sikerlisták élén landolt, a történetből készülő filmet pedig az Imagination studios forgatja.

Bár tartottam a disztópiáktól, mert általában a negatív jövőképet vetíti az olvasók elé, mégis belevágtam, mert ennek a könyvnek a fülszövege igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Nézzük, hogy jó döntés volt-e.

A könyvet kiadta az Athenaeum kiadó 2013-ban.

Fordította: Juhász Viktor

Oldalszám: 524

ISBN: 978-963-293-287-3

Először jöjjön a borító. Meg kell mondanom, határozottan tetszik, főleg a füles megoldás. Tényleg. Imádom a plusz információt, amit mindig találok az Athenaeum kiadó könyveinél. Aztán ott van a Charlotte Brontë idézet a könyv elején. Ismét teli találat. Végül pedig maga történet.

Amikor megvettem a könyvet, nem tudtam, hogy egy sorozat első részét sikerült kiválasztanom. A figyelemfelkeltő fülszöveg és a tetszetős borító viszont erősen hatott rám, ezért elhoztam. Most már határozottan az a véleményem, hogy jó ötlet volt. Amennyire féltem a disztópiától, annyira élveztem oldalról oldalra a cselekményeket, a szellemes párbeszédeket, az izgalmas történéseket, valamint a rengeteg információt, ami eljut az olvasóhoz az alatt az 524 oldal alatt, amíg ez a kötet tart. Rengeteg olyan rész volt a könyvben, ami kiérdemelte a kedvenc jelzőt. Az egyik ilyen az volt, amikor Paige visszagondolt arra, hogyan találkozott Nicklas Nygård doktorral. Az emlékei alapján azonnal megkedveltem, és Nick-ről akartam többet tudni.

Paige jelleme nagyon erős volt, határozottan a kedvelem kategóriát erősítette. Tetszett a pimaszsága, bátorsága, ereje, határozottsága. Szeretem, amikor ilyen erős személyiségeket teremtenek az írók. Nagyon jól bele tudtam élni magam a szerepébe, sokszor vele éreztem mindent. Tehetetlenséget, dühöt, félelmet, kétségbeesést, zavartságot, kíváncsiságot.

Arcturus Mesarthim karaktere viszont maga volt a megtestesült kérdőjel. Egyrészt szimpatizáltam vele, másrészt a hideg rázott tőle. Egyszerre volt hátborzongató, izgalmas, és delejesen vonzó a karaktere. Valamiért a mérleg nyelve pozitív irányba billent az irányába, és versenybe szállt a kedvenc titulusért.

Határozottan tehetsége van az írónőnek ahhoz, hogy kellő mennyiségben és időben adagolja a tudnivalókat a történetben. Ahogy haladtam az olvasással, úgy kaptam újabb és újabb információt a szereplőkről, az életükről, a régmúltat beárnyékoló történtekről.

Egészen végig, az utolsó mondatig izgalmas volt. Imádtam a történetet, bár sokszor hideglelést kaptam, ahogy elképzeltem mit műveltek egyes rephaiták, vagy épp emberek… :(

Imádtam. Vérpezsdítő, rejtélyes, borzongatós, izgulós, néha megható és elgondolkodtató. A szereplők összetettek, a párbeszédek sziporkázóak, a történet fantasztikusan izgalmas, én pedig határozottan várom a folytatást. Nagyon szeretném, ha a nagymester és Paige révbe érne, és valami nagyon pozitív sülne ki belőle, mert határozottan megkedveltem a karaktereiket. Voltak akiket az elején kedveltem, később már nem, s persze fordítva is akadt szép számmal. Sokan okoztak meglepetést, és jó páran voltak olyanok is, akikről már az elején sejtettem, hogy csalódást fognak okozni.

A könyv végeztével úgy éreztem, bár egy nap alatt sikerült volna elolvasnom. Minden nap úgy éreztem a könyv letételekor magam, mint akit beszippantott valami ismeretlen űr, amiből egyre nehezebben szabadulok. Rabul ejtett, és egyre többet akartam belőle. Kezdem belátni, hogy nem kell félnem annyira a disztópiától, bár az is lehet, hogy ez csak Shannon kisasszonynak az érdeme. Mindenesetre a folytatásra abszolút benevezek, mert kíváncsi vagyok, és olvasni akarok még ezekről a szereplőkről. Az írónő munkásságát pedig minden bizonnyal a jövőre nézve is figyelemmel fogom kísérni. 

Ó, hányszor megfogadtam, hogy újabb sorozatba már nem kezdek bele? Aztán újra és újra ugyanabba a „hibába” esem. Reménytelenül beleszeretek egy-egy történetbe, aztán a folytatást várva csak lyuk van az ember oldalán a kíváncsiságtól. Már csak azt remélem, hogy nem kell éveket várni a folytatásra (úgy értem a teljesre, ami végül lezárja). Tehát kívánok az írónőnek termékeny és ihletben gazdag időszakot, nekünk pedig türelmet, hogy kivárjuk a megjelenést. :) A csontjaimban érzem, hogy érdemes rá várni. 

Pontozás: 10/10

Reakció a konyvtenger.hu tippes bejegyzésre

2015. augusztus 31-én megjelent egy cikk a neten, aminek a címe: 10+1 tipp, ami segít, hogy többet olvass. 

Az Európa könyvkiadó facebook-os oldalán találkoztam vele először, és mélyen egyetértettem abban, hogy több pont is sántít.

Bizonyos pontokra a bődületes ostobaság jelzőt használnám személy szerint. 

Az eredeti cikket itt találjátok, bár a pontokat idézem a bejegyzésemben, a miheztartás végett: http://www.konyvtenger.hu/konyvek_kultura/40-10-1-tipp-ami-segit-hogy-tobbet-olvass

Sokáig emésztgettem a pontokba felvetett "tippeket", de nem igazán tudott néhányat bevenni a gyomrom, így most jöjjön a saját, egyéni véleményem. Kihangsúlyozom, hogy egyéni vélemény, nem kell ezzel egyetérteni, valószínűleg rajtam kívül sokan másképp látják, illetve más pontokon akadtak ki. 

Szóval jöjjenek is a pontok:

1. "Határozd meg, hogy mi az olvasásod célja! Mielőtt elkezdesz olvasni, határozd meg, hogy miért akarsz olvasni. A legtöbb ember két okból kifolyólag olvas: vagy az élvezet miatt, vagy pedig a tudás miatt. Ha olvasás előtt tisztázod magadban, hogy mi is a célod egy könyv elolvasásával, mindig emlékeztetni tudod erre magad, ez pedig motiválni fog téged, hogy mielőbb végezz vele!"

Miért kellene előbb végezni vele? Nem feltétlenül van az olvasás időhöz kötve. Ráadásul miért kellene kategorizálni, célt megadni? Talán ha tudásszerzés miatt olvasunk, akkor azt semmiképp nem élvezhetjük? Vagy ha élvezünk egy könyvet, akkor abból semmit nem tudhatunk meg, nem tanulhatunk belőle? Ugyan már... 

2. "Csak olyat olvass, ami tetszik neked! Akármit is olvasol, nagyon fontos, hogy örömöt lelj benne! Ne olvass egy könyvet csak azért, mert a barátaid mind ezt javasolták neked, vagy csak azért, hogy ezzel is végezz és kipipálhasd! Ehelyett inkább keresd meg azokat a könyveket, melyek érdekelhetnek, s meglátod, hogy így mennyivel gyorsabb és élvezetesebb lesz az olvasás!"

Ismét előkerült a "gyorsabb" olvasás. Miért kellene elkapkodni? Igen, rohanó világban élünk, kevés időnk jut azokra a dolgokra, amik kikapcsolnak minket, legyen az olvasás, varrás, festés, rajzolás, kerékpározás vagy bármely hobbi, de attól még nem kell kapkodni. Ráadásul sokan vagyunk úgy, hogy nem csak a barátaink, vagy épp bizonyos könyves bloggerek véleménye miatt olvasunk el egy könyvet, de az ő véleményük is közrejátszik a könyv választásában. Ha hasonló ízlésvilággal rendelkezik valaki, adok a véleményére. Ha elég figyelemfelkeltő a bejegyzése, adok a véleményére, és próbát teszek. Nem tudhatjuk előre, hogy melyik könyv fog tetszeni, és melyik nem. Nem mindig állapíthatjuk meg a fülszövegből, hogy az a könyv milyen hatással fog ránk lenni. Néha egyszerű lutri az egész. Ajánlanak egy könyvet, talán olyan témában is ami nem áll közel hozzád, aztán végül lehet hogy pont az fog bekerülni a kedvenc olvasmányaid közé. Ami biztos, hogy minden könyv, másképp fog rád hatni. Nem tudhatod előre, hogy miképp, csak ha kipróbálod. A tanácsom, hogy merjetek nyitottak lenni, mert bár érhet csalódás egy-egy könyv elolvasása után, még mindig jobb ha csalódsz, mint ha meg sem próbálod. Hisz' a csalódásnál sokszor rosszabb, ha kihagysz valami elképesztően jót. 

3. "Nyugodtan ugorj át pár oldalt! Ha saját magad szórakoztatására, vagy tudásod bővítése miatt kezdesz bele egy könyv olvasásába, te magad fekteted le az olvasás szabályait. Ha a történet olvasása közben elnehezülnek pilláid, vagy egyszerűen csak felgyorsítanád az eseményeket, nyugodtan lapozz előre! Ha kihagysz pár oldalt nem dől össze a világ, ne érezz emiatt lelkiismeretfurdalást, hiszen ez nem csalás! :)"

Ugorjunk át pár oldalt? Miért? Mi van, ha pont olyan információkat lapozunk át, ami nem tűnik fontosnak, de esetleg az író pont arra építette a könyv lényegét? Ne legyünk már ostobák. Talán ez az a pont, ahol a biztosíték először verődött ki nálam. Ez kb. olyan, hogy kötelező olvasmányoknál csak a rövidített részt olvassuk el. Nem tartalmaz minden lényegeset! Hahó! Ébresztő! 

4. "Ha egy könyv nem tetszik, ne olvasd tovább! Még ha igyekszel is könyveidet úgy kiválasztani, hogy azok első ránézésre tessenek, előfordulhat, hogy egy könyv mégis unalmasnak, vontatottnak bizonyul. Sokak szerint, ha egy könyv első 50 oldala kibírhatatlan, már nem lesz jobb és érdemes inkább abbahagyni. Ha egy könyvvel kapcsolatban így érzel, ne kényszerítsd magad, hogy végigszenvedd! Ezzel csak újabb, jobb könyveknek nyersz több időt!"

Ha nem tetszik az első 50 oldal, akkor hagyd annyiban? Miért? Saját tapasztalat, hogy egy 528 oldalas könyvben az első nyolcvan untatott, de kitartottam, és a hátralévő 342 oldal bőven kárpótolt érte. Ami untatott az elején, az a közepe táján már értelmet nyert, és tisztán láttam a történet cselekményét magam előtt. Ha abbahagytam volna az első ötven oldal után, kihagytam volna egy jó könyvet. Ha pedig átlapoztam volna, nem értettem volna semmit abból, amit az írónő ki akart fejezni. Ennyit arról, hogy hagyjuk abba vagy lapozzuk át az "uncsi" részeket. 

5. "Tűzz ki olvasási célokat! Ha valamiféle célt tűzöl ki magadnak és az lebeg majd szemed előtt, sokkal motiváltabb leszel terved végrehajtásában. Ha például az a terved, hogy a következő évben 100 könyvet olvass el, előre ki tudod számolni, hogy hány hét áll majd rendelkezésedre, s egy könyvre mennyi időd lesz majd."

Tűzhetsz ki célokat, készíthetsz várólistát, összebeszélhetsz a barátaiddal és olvashattok közösen könyvet (ugyanabban az időben ugyanazt, aztán megbeszélhetitek), vagy épp lehetsz spontán is. :) 

6. "Adj magadnak határidőt egy könyv befejezésére! Mielőtt kezedbe veszel egy könyvet és olvasni kezded, gondold át, hogy a következő napokban, hetekben milyen elfoglaltságaid lesznek, s próbálj magadnak egy betartható határidőt kijelölni a könyv befejezésére!Sok emer hajlamos a halogatásra és napok, akár hetek telhetnek el két fejezet között, ez pedig rontja az olvasás élményét."

Ha tetszik egy könyv, akkor napok múltán is emlékezni fogsz, hogy mit olvastál eddig el belőle. Nem feltétlenül kell határidő. Mindenki más tempóban olvas, és másképp éli meg a könyv által kiváltott érzelmeket. Van akinek egy megrázóbb témájú könyvnél több idő kell az olvasáshoz, meg kell emésztenie az olvasottakat. Ne akarjunk saját magunknak sem határokat szabni! Olvasson mindenki olyan tempóban, ahogy neki kellemes vagy épp szükséges. 

7. "Tedd az olvasást a napi rutinod részévé! Szoktasd magad arra, hogy minden napodnak része legyen az olvasás, akár mindig ugyanabban a napszakban, vagy órában. Szokj hozzá, hogy pl. ezzel kezded a napod, vagy ezzel zárod le fekvés előtt!"

Ez nem feltétlenül hozható össze. Talán egy utópisztikus világban igen, de a mai, rohanó tempójú világban, ahol bármi bármikor beüthet, nem igazán kivitelezhető. Jó, ha van az embernek bizonyos rutinja, de nem mindig jön össze amit tervezünk. Tudjátok hogy van a mondás: "Ha megakarod nevettetni Istent, meséld el neki a terveidet!" 

Tehát tervezhetsz, de ne riadj meg a spontán cselekedetektől sem. :)

8. "Készíts olvasási listát jó előre! Ha van egy kis szabad időd, ülj le, s készíts listát azokról a könyvekről, amiket már régóta el akartál olvasni, vagy olyanokról, amelyek még csak most jelentek meg, de már izgatottan várod őket!"

Na kérem, ezzel a ponttal nincs bajom. :) A lista jó ötlet. Nekem is van várólistám, amiből kedvemre válogathatok, ugyanakkor bármikor változtathatok a tervemen, és jöhet egy friss megjelenés. 

Ahogy az egyik kedvenc írónőm Vavyan Fable is mondta: "Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet."

9. "Használd a szabadidődet! Ha reggel indulás előtt van még egy kis időd, használd ki és olvass! Ha délután hazaértél és még nem zsong a ház, olvass! Ha este már mindenki ágyban, csönd van és nyugalom, ragadj könyvet és merülj el benne!"

Használd a szabadidődet! Na ez egy jó mondat. Ide is illene az előző ponthoz beillesztett idézet Fable-től. 

10. "Találj egy csendes zugot! Talád meg magadnak azt a kis, kényelmes helyet, ahol elvonulhatsz a világ zaja elől, s kávéscsészédet szorongatva, kényelmesen bevackolódva olvashatod kedvenc könyvedet!"

Ez sem rossz tanács, bár én határozottan emlékszem egy olyan esetre, hogy tömött helyiségben kuckóztam be magam egy székbe, körülöttem harsogó társalgás volt, ám semmit nem hallottam belőle, annyira belemerültem egy könyvbe. A szék mondjuk nem volt valami kényelmes, de az orvosi rendelőkben és más várótermekben nem pont a kényelem a cél. 

10+1. "Ne csak a szavakat olvasd, a jelentést is! Tapasztaltad már, hogy csak olvasod a szavakat, de nem állnak össze a szavak, nem érted meg a könyv mondanivalóját? Szóról szóra olvasni egy könyvet nem a leghatékonyabb, vagy legélvezetesebb módszer, hiszen a névelők, sok-sok kötőszó nem igazán tesz hozzá a mondat értelméhez. Az agyad viszont sokkal okosabb ennél, s ha csak szemeiddel átfutsz a szövegen, a legfontosabbnak tűnő szavakat elolvasva, agyad akkor is összerakja az egész értelmét."

Ez vicc? Sokszor egy-egy névelő hiánya teljesen értelmetlenné tesz egy mondatot. Magyartalan, és zavaró. A következő mi lenne? Ne foglalkozz az elütésekkel, mert az agyad úgyis tudja, hogy mit akart írni az író? Ne már! Legyünk már egy kicsit igényesek. Természetesen vannak véletlenül benne felejtett hibák, amit hatszor átolvasva se vesz észre az ember, főleg ha tudja hogy mit akart írni, de ez még nem jelenti azt, hogy csak fussuk át a szöveget figyelmetlenül. 

Szóval kedveseim, számomra igencsak tanulságos volt eme pár "tipp". Bár én inkább azt a címet adnám a cikknek, hogy "Hogyan akasszunk ki olvasni szerető embereket pár tippel..." Garantált a siker. 

Jodi Picoult: Csodalány - Recenzió -

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Mariah White életében másodszor kapja rajta férjét egy másik nővel, lányuk, a hétéves Faith pedig életének minden fájdalmas másodpercében vele van. A gyors válást követően Mariah depresszióval küzd, Faith azonban új barátra lel. Egy képzeletbeli barátra, aki lehet, hogy mégsem annyira képzeletbeli… 

Faith folyamatosan beszélget az „őrzőjével”, s hamarosan a Bibliából kezd idézni – a könyvből, amelyet sem ő, sem egyetlen rokona nem olvasott. Mariah pánikba esik, pszichiáterek hada vizsgálja a kislányt, de nem találnak nála semmit. 

Egy nap aztán Faith kezén stigmák jelennek meg, és csodás gyógyulások követik az útját. Mariah-nak szembe kell néznie a ténnyel, hogy Faith – a kislány, aki sosem kapott vallásos neveltetést – talán tényleg Istennel beszélget. 
Ahogy lenni szokott, Faith csodálatos gyógyító ereje nem marad titokban. A hívők és a médiacápák hordái ostromolják a házat, és ha ez nem lenne elég, a kislány apja, Colin gyermekelhelyezési pert indít volt felesége ellen. 
A Csodalány újra a legfontosabb kérdéseket feszegeti. Hol a határ csoda és valóság között? Összeegyeztethető-e az orvosi hivatás és a vallás? Lehet-e, kell-e választani az anyaság és az élet között?”

Kinek ajánlanám a könyvet? Azoknak az embereknek, akik nem félnek kilépni a komfortzónájukból, és szeretnek elgondolkodni az élet nagy kérdésein.

Kiadó: Athenaeum

Megjelenés ideje: 2015. augusztus 27.

A fordításul szolgáló mű: Keeping Faith

Fordította: Peiker Éva

ISBN: 978-963-293-451-8

Borító: Lágy, egyszerű, mégis nagyon szép és figyelemfelkeltő.

Történetünk a Prológussal nyit, ami 1999. augusztus 10-én történt eseményekre mutat. Már rögtön az elején több információt is megtudhattunk. Például azt, hogy Mariah (a feleség) szigorú napirendekhez szeret alkalmazkodni, és kicsit elveszettnek érzi magát, és persze idegesnek, ha ez valami miatt felborul. Építész végzettségű, ennek tulajdonítja azt a tényt, hogy listák szerint szeret élni, meglepetések nélkül. Colin a férj, üzletkötési menedzser, és a fülszövegből is kiderül, hogy nem épp az a férfi, akiről példát kellene venni. Kislányuk Faith (= hit) része anyja napirendjének, gondosan betáblázzák az idejét, megvan a pontos időpontja a balettórának, úszásnak és minden más elfoglaltságnak.

Aztán ott volt még a fura nagymama, Millie, aki koporsómániájával igencsak kilógott az átlagemberek közül, bár nekem a lánya sokkal furább volt.

A tizedik oldalon felmerült egy apró kérdés bennem, amikor Mariah figyelmeztette az anyját a gyógyszerek bevételének fontosságára.

„– Nemrég voltál dr. Feldmannál az éves vizsgálaton, tudod, mit mondott: ha vallásosan szeded a vérnyomásgyógyszereidet, nincs okunk kételkedni benne, hogy mindannyiunkat túlélsz.”

Hogy lehet vallásosan szedni egy gyógyszert? Az írónő itt a hitre utalt? Hogy ha hiszünk abban, hogy a gyógyszer szedése javít az állapotunkon, akkor úgy is lesz?

Aztán elindulnak a balettstúdióba, ám a kislány jelzi, hogy otthon hagyta a ruháját. Hazamennek, és hirtelen otthon találják a „mintaférjet”, akit tetten érnek. A kislány elrohan, Mariah szépen felépített világa pedig újra összeomlik.

Vége a prológusnak, bennem pedig már kialakultak az első érzések. Nagyon utáltam Colint, mert fájdalmat okozott a családjának. Mariah-t nem igazán értettem meg, a kislányt viszont már az elején megszerettem. A szivárványérintős rész nagyon tetszett.

Aztán pár oldallal később már nem csak, hogy nem értettem Mariah-t, hanem már rá is elkezdtem haragudni. Teljesen elhagyta magát, és önsajnálatba temetkezett. Rendben, megcsalta a férje. Pocsék érzés, ha hűtlen az, akiért bármit megtennénk, de az ég áldja meg, azért elhagyni nem kellene magát, hiszen ott van a kislányuk, aki a legvétlenebb a dologban. Főleg, hogy évekkel azelőtt, amikor még csak állapotos volt, már egyszer hűtlen volt az a nyomorult. Miből gondolta, hogy megváltozik? Az meg, hogy olyan dolgok jártak a fejében a nőnek, amilyenek… nos, ott jó erősen megráztam volna, hogy térjen már észhez. Ebben az egész helyzetben, a legjobban talán a habókos, koporsógyűjtő nagymama viselkedett a legésszerűbben. Talán itt vált ő, az egyik kedvenc szereplőmmé. :)

A cirkuszos rész a történetben igazán szíven ütött. Ott éreztem először, hogy talán Mariah nem menthetetlen, bár nem igazán jól sültek el a dolgok.

A második fejezet is egy idézettel indít, ami Ian Fletcher-től származik, s nem mellesleg ő az egyik karaktere ennek a történetnek is. Határozottan tetszettek a szövegei. Például az alábbi, a vezető producer és Ian között zajlott:

„– Tudod, James, az egyetlen dolog, ami miatt mégis el tudom képzelni, hogy létezik valamiféle magasabb hatalom, mert te mindig képes vagy a lehető legrosszabb pillanatban felbukkanni.

– E z nem isteni gondviselés, Ian, hanem Murphy törvénye.”

Ian Fletcher karaktere nagyképű, makacs, pofátlan és ördögien jóképű. Tény, hogy nagyon jó szövegkörnyezetet teremtett neki az írónő, és miután belépett a képbe, egyre jobban vártam, hogy mi fog kisülni az egészből. Nagymama és Faith után újabb kedvenc karakterre leltem, és úgy éreztem, már megvan az alapja annak, hogy pozitív élménnyel zárjam a könyvet.

Nagyon tetszettek azok a felvetések, amik megjelentek a könyvben. Érdekesek, és elgondolkodtatóak. Ha valaki igazán nyitott a világ felé, nem háborodik fel az ilyesmin, hanem legalább elgondolkodik rajtuk.

Az viszont nagyon nem tetszett, ahogy egyes karakterek viselkedtek. Ez sajnos a való életben is így van, ha valamiről úgy gondolják, hogy az érdeküket szolgálhatja, nem nézik, hogy kin vagy min gázolnak át, igyekeznek véghezvinni, amit elhatároztak.

Ahogy haladtam a történettel, szinte minden pillanatban ugrásra készen vártam, mi fog történni. Volt sok olyan, amit sejtettem ugyan, de mégse számítottam rá olyan kivitelezésben, ahogy az az olvasók elé tárult. Eleinte csak tetszett a történet kivitelezése, ám a kilencedik fejezetnél kezdtem igazán szeretni. Szívemhez nőtt a történet minden kérdésével, válaszával, találgatásával, szereplőivel és eseményével együtt.

A tizedik fejezet például egy William Shakespeare idézettel nyit, ami nekem nagyon tetszett.

„Midőn a szeretet

Kórrá lesz s fogyni kezd, erőltetett

Módot veszen fel. A nyílt, egyszerű

Hűség nem ismer áltatást.”

William Shakespeare: Julius Caesar (Fordította: Vörösmarty Mihály)

A bírósági tárgyaláson sok mindent megbolygattak, ami mélyen gyökerezett. Elhangzottak olyan vádak, amik ha igazak lettek volna, igazán szörnyű következményeket vonzottak volna be. Colin ügyvédjét rettentően utáltam, egy manipulatív féregnek mondanám, bár azt hiszem, határozottan nem vagyok pártatlan. Már az első pillanattól Millie nagyi és Faith volt a kedvencem, Metz úr pedig ártani akart nekik, még ha közvetetten, akkor is. Minden szereplő kiforrott, összeszedett volt, és az írónő igyekezett annyira élethűen ábrázolni mindenkit, hogy akár azt is hihetné az olvasó, hogy vele történt, csak épp átnevezte a szereplőket. Erről nincs szó, hisz’ az írónő a köszönetnyilvánításban utalt a fiktív szereplőkre, és megköszönte a segítőinek, hogy segítettek hitelessé, élettel telivé változtatni a könyvet.

Annyi kérdést felvet a könyv, és számtalanra talán választ sem kap az olvasó. Az is lehet, hogy mindenki más kérdésre kap választ. Emberek fordultak ki önmagukból vagy épp felfedték igaz valójukat? Csoda történt vagy humbug az egész? Létezik egy felsőbb hatalom, vagy csak tudatosan erre neveltek minket? Hány táborra oszthatja az embereket az, amiben hisznek? Feltétlenül rossz az, amit nem tudunk megmagyarázni?

A könyv vallási témájú, erősen taglalja a hit kérdést. Ezen felül azonban szó esik hűségről, kitartásról, aggódásról, szeretetről, kalandokról, útkeresésről és még megannyi másról. 

Az írónő nagyszerű köntösbe foglalta a világ azon kérdéseit, amik már sokszor, rengeteg emberben felmerültek. A történet elgondolkodtat, hat az érzelmekre, kétségeket ébreszt, vagy épp altat el.

Azt hiszem, én született szkeptikus vagyok, bár többnyire úgy vagyok vele, hogy nem azt kell bizonyítani, hogy létezik valami, hanem azt, hogy nem. A pohár nekem nem félig üres, hanem félig teli, és még sorolhatnám. Mondhatnánk, hogy minden csak hozzáállás kérdése, s talán erre próbált az írónő is utalni. Sokszor a karakterek hozzáállásán múlt, hogy merre haladt a cselekmény szála.

Hiszem, hogy van választása az embernek, és ez a könyv igazán jó választás volt a részemről. :)

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak! Nagyon megszerettem a történetet, és határozottan figyelemmel fogom kísérni az írónő munkásságát!

Pontozás: 10/10

Jodi Picoult: Törékeny

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív

Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.

A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.”

A szerzőről:

Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.

Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született. Családjával jelenleg Hanoverben élnek.

1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.

Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.

Nem mellesleg az írónő honlapjáról az is kiderült (www.jodipicoult.com), hogy új könyvét a 

lányával, Samantha Van Leer-el közösen írta, és az Off the Page címet viseli. Reméljük, hamarosan hazánkban is megjelenik. :)

Most pedig a könyvről:

Kiadta az Athenaeum kiadó 2010-ben, majd 2012-ben és idén, 2015-ben. Ez a harmadik, változatlan utánnyomás, csak a borító más.

Fordította: Mallász Rita

Oldalszám: 512

ISBN: 978-963-293-458-7

A borító az előzőhöz képest kicsit komorabb, komolyabb. Szerintem jobban idomul a történethez, mint az előző színpompás, vidám hangulatot sejtető. Ti mit gondoltok erről?

Előző borító

Új, 2015-ös borító

Tetszett a könyv felépítése. A füles kartonált borító belsején információkat találunk az írónőről. Aztán az első két oldalon a könyv címe, egyéb adatai vannak feltüntetve, az azt következőn egy ajánlás, majd a következő lapon egy Raymond Carver részlet. Ezt követi a történet egészen az 508. oldalig, ahol már recept található, az 510-511 oldalakon köszönetnyilvánítás, az utolsó oldalon pedig a megjegyzés olvasható.

A történet egy előszóból és négy nagy fejezetből áll. Fejezetenként különböző szemszögekből ismerkedhetünk a történettel, és minden fejezetkezdésnél található egy-egy idézet. A két nagy kedvencem az első és a harmadik fejezet idézetei voltak. Íme:

2002. február 14-én, éppen Valentin napkor indul a történetünk eseménye, és hét évvel később, 2009 márciusára mutat az utolsó fejezetrészlet.  Hét év, több mint ötszáz oldal, rengeteg érzelem, kiborulás, megdöbbenés, kétségbeesés, aggódás, félmosoly, és könny.

Már az előszó olvasása közben éreztem, hogy kemény ötszáz oldal vár rám, mert már ekkor is alig tudtam visszatartani feltörő könnyeimet. Most valószínűleg néhányan azt gondoljátok, hogy ugyan… csak túl érzékeny vagyok. Ám ez nem teljesen igaz. Persze, érzelgős vagyok, szeretem, ha egy könyv, film, zene vagy bármi más érzelmeket vált ki belőlem, mert akkor érzem igazán, hogy magával ragad és hogy élek, de ez a könyv más. Határozottan az a véleményem, hogy egy erős lélekjelenléttel rendelkező embert is megingatna ez a történet.

Adott egy újszülött pici lányka, Willow (fűzfa) akinek már megszületnie sem volt egyszerű. Még születése előtt kiderült, hogy Osteogenesis imperfecta-ban, azaz Csontanyagcsere zavarban, vagy más néven csonttörékenységben, üvegcsontúságban szenved. Mikor megszületett, tizenegy csontja volt eltörve, amiből hét már gyógyulásnak indult, négy pedig friss törés volt, ami szülés után következett be. S ha mindez nem lett volna elég, még az első éjszakát se vészelhette át gond nélkül. Ahogy haladtam a történetben, egyre többször kellett mély levegőt vennem, nehogy elsírjam magam. Az előszót elolvasva letettem a könyvet, és átmentem a szomszéd szobába megszeretgetni a két és fél éves unokahúgomat. Kellett valami pozitív inger, hogy folytatni tudjam a könyvet. Sejtettem, hogy az a pár oldal semmi ahhoz képest, ami még vár rám.  

A könyv témája alapvetően a csonttörékenység körül forog, de rengeteg más is felmerül benne. Miken megy keresztül egy család? Hol a határ? Felelőssé lehet-e tenni valakit azért, mert esetleg valamit nem vett észre? Min megy keresztül a beteg gyermek, illetve ha van testvére, akkor ő hol kap szerepet a szülők életében? Észreveszik-e a szülők, hogy gond van az „egészséges” gyerekükkel? Az állandó terhek és tehetetlenség mennyire képes megrongálni egy családot? Biztos, hogy a cél szentesíti az eszközt? Ha elérjük azt, amiről úgy gondoljuk, szükségünk van rá, akkor elégedettek leszünk?

Nagyon komoly témákat feszeget az írónő.

 A második fejezet végén már komolyan aggódtam Amelia miatt. Teljes mértékben úgy éreztem, hogy Sean és Charlotte felépítettek egy kártyavárat, ami bármelyik pillanatban rázuhanhat a két lányra. Willow korát meghazudtolóan bölcs, tüneményes kislány, akiről sokan példát vehetnénk. Igazi harcos karakter ő. Amelia pedig az elhanyagolt gyerek, aki önértékelési problémákkal küzd, és önmagát hibáztatja a családban kialakult viszonyok, és hangulatok miatt. Imádja a húgát, még ha sokszor a helyzetet nem is tudja kezelni. 

Minél jobban a vége felé közeledtem, annál inkább azon a véleményen voltam, hogy a felnőtteknek kellett volna két nagy pofon, hogy észhez térjenek. Pipert nagyon nem kedveltem, pedig Willow-val mindig kedves volt. Amelia és Willow volt mindig is a két kedvencem, Sean-t többnyire megértettem, ám néha rá is ráfért volna két anyai pofon.

Charlotte volt az, aki mindvégig kétfelé szakított. Egyrészt megértettem az indokait, másrészt viszont az eszközeivel nem értettem egyet. Itt egyáltalán nem volt igaz a mondás, miszerint „A cél szentesíti az eszközt.” Willow és a nővére testileg és lelkileg is rengeteget szenvedett, miközben a szülők nem csak a kisebbik lány gyógyíthatatlan betegsége, a számlák, és a pénznélküliség miatt őrlődtek, hanem a kettejük között megromlott viszony, az ellenségeskedés, s nem mellesleg a médiacirkusz miatt is.

Aztán vége a bírósági ügynek, Amelia is kezd rendben lenni, Willow is újra érzi hogy bár semmi nem lesz ugyanaz, mégis jó ami épp van, erre így végződik.

A történet érdekes, a karakterek sokrétűek és nem hibátlanok, a lányok imádnivalóak. A könyv hangulata többnyire búskomor, ám voltak benne vidám jelenetek is. A végével nagyon nem voltam kibékülve. Mikor végre azt hiszem, hogy megúszom a sírást, jön egy újabb nem várt fordulat, és záporoznak a könnyek.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak az olvasóknak, akik nem feltétlen vágynak a happy end-re, és nem bánják, ha a lelki egyensúlyuk felborul, és megrendül a világba vetett hitük, még ha csak kis időre is. Akik szeretik megélni az érzelmeket, és nem csak egy leíró, ismeretterjesztő könyvre vágynak, hanem valami tartalmasabbra.

A könyv rengeteg gondolkodni valót ad, feszültséget kelt, majd segít is a feszültség feloldásában. Kiragadja az olvasót a komfortzónájából, és gondolkodásra készteti. A szereplők hihetőek, nincsenek túlmisztifikálva, megvannak a saját problémáik, és egyáltalán nem tökéletesek. Az élet komoly kérdéseit boncolgatja, amire talán nem létezik jó válasz. És nem létezik jó döntés sem. Ilyen könyvek olvasása közepette ugyanis eszembe jut, hogy hatalmas súlya lehet a döntéseinknek, amiknek vállalnunk kell a következményeit. Az ember nem tökéletes, hibázhat, ám ezekből a „hibákból” akár valami jó is sikerülhet.

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

LOL könyvek a Móra kiadótól

Egészen zsenge korom óta rajongva, dédelgetve imádom a Móra kiadó könyveit. Az ő könyveiken nőttem fel (többnyire). Tartsatok érzelgősnek, de úgy éreztem, hogy mindig tudták, hogy mire van szükségem.

Minőséget adtak ki a kezükből már régen is, és örömmel mondhatom, hogy ez a mai napig így van. 

A bejegyzés címéből már rájöhettetek, hogy a Móra kiadó egyik sorozatáról, a LOL könyvekről ejtenék most majd pár szót. Először is mik a LOL könyvek?

"Ugye tudod, minek a rövidítése a LOL? Ha valami nagyon tetszik, vicces, röhejes vagy éppen szánalmas, na az LOL. Ha unod már a vámpírokat meg az egyéb misztikus lényeket, új sorozatunkban belevaló, hétköznapi csajokról olvashatsz, akiknek az élete tele van ilyen vicces, időnként meg persze romantikus pillanatokkal. Válaszd ki a hangulatodhoz legjobban illő történetet, és a végén úgy érzed majd: ez tényleg LOL!"  Található ez a bemutató szöveg a Móra kiadó honlapján (http://www.mora.hu/sorozat/lol-konyvek).  Számomra azonban kicsit mást is nyújtott a könyv, mint nevetést. Talán tini fejjel nem feltétlenül veszi ezt észre az ember, de elég mélyenszántó gondolatokkal is rendelkezik némelyik, és egész jó tanácsot ad a mai tiniknek (kár hogy egyet-kettőt nem tini fejjel olvastam el, talán másképp álltam volna a világhoz).

Ezen kategórián belül jelenleg tíz könyvet lehet találni, amiből testvérek között is én már elolvastam legalább a felét. Itt az ideje, hogy ejtsek is róluk pár szót. 

Kelly Oram: Szívzűr terápia strébereknek című könyvéről már írtam egy bejegyzést (http://www.ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2015/02/kelly-oram-szivzurterapia-strebereknek.html) így erről különösebben nem ejtenék szót, esetleg annyit, hogy az eddig olvasottak közül azt hiszem ez volt az első, a kedvenc. Szerettem a stílus, a karakterek és a mondanivaló miatt. Ó, és ami még plusz jó, hogy a Móra kiadó honlapján vannak naplórészletek, amik kiegészítik a könyvet. Imádom :D (http://www.mora.hu/hirek/avery-es-grayson-naploja)

Aztán ott vannak a Marni Bates könyvek. Személy szerint először a Rocksztárt kaptam karácsonyra címűt olvastam, majd ezt követte a Smith gimi sorozat első  két része, a Segítség, YouTube-sztár lettem! majd a Láthatósági mellény lúzereknek. Bár a Rocksztárt kaptam karácsonyra címűt nem sorolják a sorozathoz, van közük egymáshoz. Ugyanis mindhárom általam olvasott kötetben feltűnik a ReadySet együttes, ráadásul nem is kis szerepben. Időben szerintem a történetek az alábbi időrendben következnének. Segítség, YouTube-sztár lettem! ezt követné a Rocksztárt kaptam karácsonyra, majd a Láthatósági mellény lúzereknek, majd a másik két rész, amihez nem volt még szerencsém, Menő-riadó Kambodzsában és az Itt a vége, lúzer véle!

A három általam olvasott kötet mind bővelkedett humorban, ám a lányok helyett inkább a főszereplő srácok voltak, akik a szívemhez nőttek. Eddig a sorozat 10 pontból egy erős 8, ami nem rossz, tekintve, hogy magasra tettem a lécet. 

A Rocksztárt kaptam karácsonyra című kötetből Dominic-et jobban megkedveltem a Segítség, YouTube-sztár lettem! című kötetben, mint a saját, róla szóló történetében, pedig utóbbiban csak apróbb szerepe volt. Timet viszont jobban kedveltem a rocksztárosban és a youtube-osban, mint a lúzeresben. Úgy látszik, ez így megy. A lányok közül azt hiszem Kenzie volt a kedvenc, őt követte Holly és Jane. A srácok között viszont abszolút Logan, Scott és a végén Dom jön, na meg ugye Tim. 

Önbizalomhiány, kiközösítés, klikkesedés, önmagunk elfogadása, stb. Elég sok témát felvetnek a könyvek, amin érdemes elgondolkodnia az embernek. Az írónő szórakoztató, színes és könnyed köntösbe burkolja a történeteket, ami élvezhetővé teszi az olvasást. 

És most jöjjön az az egy, ami nekem nagyon nem...

Jandy Nelson: Az ég a földig ér

A történet fő húzószála Joe és családja volt, akik kedvelhetőek voltak, ellenben a főszereplő lánnyal, Lennie-vel. Megértem én a gyászt, meg még elég sok mindent, de kicsit olyan volt, mint ha ezt a lányt a kedves írónő megpróbálta volna leszuszakolni a torkomon. Túl sok volt. Egyáltalán nem tudtam azonosulni a főszereplő lánnyal, irritált a karaktere, pedig tényleg igyekeztem megkedvelni. Voltak olyan megnyilvánulásai, amik tetszettek, de többnyire idegesített. A többi szereplő viszont kedvelhető volt, így a történetet ők vitték a hátukon. Kár, hogy Lenni körül forgott többnyire minden. Talán Joe szemszögéből jobb lett volna a történet. Esetleg nagyiéból. Őt nagyon szerettem, a virágoskertjével meg a titkaival együtt. 

Tehát mindent összevetve tíz könyvből eddig ötöt olvastam, ebből egy abszolút kedvenc, három nagyon tetszett, egy pedig nem az én világom. Ez azért egész jó arány. :) Mindenképpen megérdemel a maradék öt könyv is egy esélyt. :) A Smith gimi sorozat két fennmaradó részére abszolút kíváncsi vagyok, remélhetőleg hamarosan az a két könyv is górcső alá kerül. Addig pedig melegen ajánlom a Móra kiadó eddig olvasott könyveit, s kívánom, hogy mindannyian találjátok meg azt a könyvet, ami kikapcsol, ellazít, vagy épp felpörget egy olvasással töltött napon!

Gwen Cooper: Homér - Egy varázslatos vak kismacska története

Gwen Cooper Florida állam délkeleti részén, az Egyesült Államok keleti parvidékén, Miami-ban születetett. Öt évig különböző non-profit cégeknél tevékenykedett, mint adminisztrátor, marketinges, és adománygyűjtő. Később több jótékonysági szervezet „életébe” bekapcsolódott, vezetette, koordinálta a folyamatokat, s jelenleg is több helyen önkéntes. Igazán példamutató életet él. Szívén viseli az elhagyatott, meggyötört állatok sorsát, ugyanakkor a bántalmazott, elhanyagolt gyermekeket is felkarolta, valamint családvédelemmel is foglalkozott.

2001-ben költözött Manhattan-be, és jelenleg is ott él férjével Laurence-el és macskáival, Fanny-val és a háromlábú Clayton-al.

A könyvben „élő” macskák (Vashti, Scarlett, Homér) sajnos már az örök vadászmezőkön szaladgálnak.

Homért 2013. augusztus 21-én, tizenhat éves korában altatták el.  

A könyv életrajzi ihletésű, és minden eladott példányszám után az írónő 10% jogdíjat az elhagyott, bántalmazott, kiszolgáltatott és fogyatékkal élő állatok szervezetének ajánlott fel.

Nagyon tetszett az írónő honlapja, hisz’ rengeteg mindent megtudhatunk belőle. A legjobban talán a „Living with a blind cat” fülecske nyerte el a tetszésemet. Az Élet egy vak macskával résznél sok dologra felhívja az írónő a figyelmünket. Például, hogy egy vak macska is élhet teljes életet, ha a gazdi segít neki ebben. Ha mindent ugyanazon a helyen tartunk, ugyanoda teszünk vissza, akkor ügyesen megtanulja, hogy minek hol a helye, így nem fog mindennek nekiszaladni. A bajsza pedig segít neki tájékozódni, hogy hol vannak a falak, ajtók, és rendkívül gyorsan megjegyzi ezt a cicus.

Tanácsok olyanoknak, akiknek megvakult a macskájuk, vagy épp már vakon került hozzá:

- Győződjön meg arról, hogy az élelem, víz és alom mindig ugyanazon a helyen van. Ha beleteszi az alomba, vagy közvetlenül elé teszi az ételt, a macska erről a helyről önállóan visszatalál majd a helyére, ez segít neki memorizálni, hogy mi hol van.

- Ne hagyjon mindent szanaszét, mindennek legyen meg a maga helye, és ne maradjon túl sok minden a földön, így könnyebb a macskának tájékozódni, és képes lesz önállóan mozogni a lakásban.

- Különböző szobákat különböző illatanyagokkal érdemes ellátni, ezzel is segítve a macskát, hogy melyik szobában van épp.

Kiemelte ugyanakkor, hogy egy vak macskának a legbiztonságosabb hely a saját otthona, tehát nem ajánlott a „szabadtéri”, kinti elhelyezés.

Forrás: www.gwencooper.com (Nem tükörfordítás, csak kiemeltem a lényeget)

Külön tetszett, hogy felhívta az írónő a figyelmet arra, hogyan segíthetnek az emberek a bajba jutott állatoknak. Amennyiben az utcán találnak egyet, leghelyesebb, ha állatorvoshoz viszik és értesítik a legközelebbi állatvédő szervezetet. Nem feltétlenül az örökbefogadás az egyetlen lehetőség. Adományozhat ételt, kuckót, játékot, támogathat egy bizonyos állatot, de egyszerűen csak pénzzel is támogathatja őket.

Most pedig jöjjön a könyv!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Egy újabb macska volt az életben a legutolsó dolog, amire Gwen vágyott. Pont elég gondja volt a már meglévő kettővel, nem beszélve az elkeserítően alulfizetett állásáról, és az épp darabokra tört szívéről. Ekkor hívta fel az állatorvos a megható történettel egy háromhetes vak kiscicáról, akit betegsége miatt eldobott a gazdája. Szerelem volt az első látásra. Gwent mindenki figyelmeztette, hogy Homér világéletében visszamaradott lesz, soha nem válhat olyan önállóvá és játékossá, mint a többi macska. De a kiscica, akiben senki nem hitt, hamarosan egy másfél kilós dinamóvá vált, egy kisördöggé, akinek óriási szíve van, és nem ismer akadályt. Homér tántoríthatatlan hűsége, határtalan szeretete és vidámsága segítette Gwent abban, hogy változtasson az életén. És mire rátalált a férfira, akit mindig is keresett, megtanulta a legfontosabb leckét is: a szeretet olyasvalami, ami szemmel láthatatlan. A könyv egy különleges macskának és gazdájának derűs története.”

Kiadta a K.u.K. kiadó Budapesten 2010-ben.

Eredeti mű: Gwen Cooper: Homer's Odyssey

Eredeti megjelenés éve: 2009

Fordította: Csatári Ferenc

Borítót tervezte és a könyvet szerkesztette: Ács Eleonóra

ISBN: 978-963-9887-26-8

Oldalszám: 296.

A könyv kinézete nagyon tetszett. Imádtam az apró mancsnyomokat az oldalakon elszórva, az idézeteket, amik minden új fejezetnél felbukkannak, s a könyv hangulatát, ami már olvasás előtt is körülölelt.

Tartalom:

Prológus : Egyszer volt egy macska 
Első fejezet: Nekem Gödröcske 
Második fejezet: Mit lát az ember egy világtalan macskában? 
Harmadik fejezet: Új élet 
Negyedik fejezet: Az Icipici Cica Klub 
Ötödik fejezet: Az új srác 
Hatodik fejezet: Don't be happy. Worry 
Hetedik fejezet: Gwen már nem lakik itt 
Nyolcadik fejezet: El Mocho balladája 
Kilencedik fejezet: Kutya-macska barátság 
Tizedik fejezet: A remény hal meg utoljára 
Tizenegyedik fejezet: Saját másfélszobás 
Tizenkettedik fejezet: Állathangok 
Tizenharmadik fejezet: A legyek ura 
Tizennegyedik fejezet: Mucho gato 
Tizenötödik fejezet: Homérom és én 
Tizenhatodik fejezet: A szingli és macskái 
Tizenhetedik fejezet: Az Utazó Macskamatiné 
Tizennyolcadik fejezet: New York és a déli macskák 
Tizenkilencedik fejezet: Lyuk az égen 
Huszadik fejezet: 2001. szeptember 12. 
Huszonegyedik fejezet: Aki nem lát a szemétől 
Huszonkettedik fejezet: A dicső Vashowitz 
Huszonharmadik fejezet: Tizedik élet 
Utószó: Hozzámentem

A prológusban olvashattam, hogy Gwen egészen pici cica korában a Homérmedve becenevet adta a macskának, mert a szőre olyan fényes és fekete volt, akár egy grizzlyé. Ráadásul meghazudtolva az átlagot, Homér rohangált, polcra, asztalra, székre ugrált, fergeteges sebességgel szelte át a teret, igazi izgága macska volt. Nem viselte el a kupis asztalt, mindent lelökött róla. :)

Az első fejezetben többek között arra is fény derült, hogy Gwen akkor került a macskatartók széles táborába, amikor elköltözött Jorgétól, és magával vitte Vashti nevű, gyönyörű, bolyhos, fehér macskáját, és a foltos-szürke, fenséges és magának való Scarlettet.

Aztán, ahogy szépen haladt a történet, megtudhattuk milyen volt Homér, amikor először találkozott Gwennel, majd amikor az új otthonába költözött. Határozottan mosolyogva olvastam az otthonnal való ismerkedést, Scarlett fújtatása, Vashti vizsgálódása pedig nem okozott meglepetést, tekintve, hogy mi is macskatartók (is) vagyunk.

Nagyon tetszett Gwen alábbi megfogalmazása:

„A macskáknak kétféle „szeme” van – az igazi szem és a bajusz. A macskák bajuszszálai háromszor olyan vastagok, mint a szőrzetük többi része, a gyökerük sokkal mélyebbre megy, mint más szőrszálaké, és az idegrendszerhez kapcsolódnak. A bajusz az érzékek visszaigazolásának állandó forrása a macskák számára. Ezzel észlelik a légáramlatokat, melyek a körülöttük történő mozgásokra figyelmeztetik őket, és érzékelik a falak, bútorok, és egyéb tárgyak jelenlétét; vagyis a bajusz egyfajta kiterjesztett perifériás látás, ami segít egyensúlyozni, és segíti a térbeli tájékozódást. Többek között emiatt látnak olyan híresen jól a macskák a sötétben.”

Minden fejezetből tudnék kiemelni olyan részeket, amik megmosolyogtattak, elgondolkodtattak, vagy épp könnyeket csaltak a szemembe. Ilyen könyv ez. Érzelmes, elgondolkodtató, és valóságot idéző. Két hét kellett, hogy elolvassam ezt a 296 oldalas, kis terjedelmű könyvet. Nem azért mert rossz, vagy unalmas, pusztán egy-egy fejezet után muszáj voltam szünetet tartani, úgy éreztem, hogy ennek a könyvnek hiba lenne gyorsan a végére érni. Talán már az elején tudtam, hogy egyszerre talán túl sok lenne az érzelem. A történet olvasása közben akaratlanul is az eszembe jutott, hogy ez megtörtént a való életben. Mennyi megpróbáltatáson ment keresztül szegény macsek. Az utolsó előtti fejezetig egész jól bírtam, végül eltörött a mécses, amikor arról olvastam, hogy nem eszik, nem iszik, nem játszik, nem csinál semmit Homér. Kétségbeestem, hogy ugye nem azzal fog a történet zárulni, hogy a szivárványhíd túloldalára távozik? Aztán eszembe jutott, hogy a könyv 2009-ben látott napvilágot, tehát biztos hogy erről nem írt Gwen.

Szerettem Homérról olvasni. Arról, hogy viselkedett, mit csinált, milyen volt a viszonya Vashtival, Scarlettel és az emberekkel.

Érzelmes, tanulságos, elgondolkodtató, néha szívfacsaró, máskor kacagásra késztető. Minden állatszerető embernek melegen ajánlom! (Azoknak is, akik nem azok, mert a könyv elolvasása talán megváltoztatja őket)

Pontozás: 10/10

Elütési hiba az 5. oldalon: „…már a hallom is a…” <- itt nem kell szerintem az első „a” betű a mondatba. Viszont az ilyen apróbb elütési hibáktól eltekintve a könyv határozottan tetszetős.