Cecelia Ahern: Üvöltés

„Cecelia ​Ahernnek, az Utóirat: Szeretlek című világhírű regény szerzőjének harcosan feminista novelláskötete egy csepp mágikus realizmussal. Roxane Gay-rajongóknak ideális!

A kötetben harminc különleges, fantáziadús történetet olvashatunk, amelyekben nők küzdenek le ezernyi viszontagságot agyafúrtságuk, leleményességük és könyörületességük révén. 

A novellák főszereplőit olyan dilemmák, vágyak és törekvések mozgatják, amelyekkel a világ minden pontján azonosulni tudnak a nők. Az ismerős élethelyzetek jó adag mágikus realizmussal fűszerezve meghökkentő és sokszor roppant mulatságos végkifejletbe torkollnak. A gondolatébresztő írások hősnői életük különböző területein (házasság, gyereknevelés, politika, karrier) szembesülnek titokzatos, de nagyon is valós problémákkal.
Egyikük bőrén vészjósló harapásnyomok jelennek meg, a másikat egy rémálomszerű prezentáció kellős közepén szó szerint elnyeli a föld, a harmadik pedig elhatározza, hogy visszaviszi megunt férjét a boltba, ahol annak idején beszerezte. A különféle akadályokkal birkózó nők életét az is formálja, miként tekintenek rájuk mások, de leginkább persze az, hogy ők maguk érzékelik-e a bennük rejlő erőt. 

A harminc novella őszinte képet mutat arról, milyen a mai világban nőnek lenni.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019.03.05.

Fordította: Szieberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Cecelia Ahern: Roar

Oldalszám: 336

ISBN: 978-963-293-874-5

Borítóterv: Földi Andrea

Itt olvashattok bele: https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1607081.pdf

Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett. Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.

Az írónő huszonhárom éves korában írta meg P.S. I Love You című első regényét, ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban. Az Utóirat: Szeretlek azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben, s ebben a filmben olyan filmcsillagokat vonultattak fel, mint Gerard Butler, Hilary Swank, Lisa Kudrow, Kathy Bates, Harry Connick Jr, Gina Gershon és Jeffrey Dean Morgan.

A karrier szempontjából viszont ez csak a kezdet volt. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették, a két főszerepet pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.

Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  

Bár én nem lehettem részese az eseménynek, úgy tudom, nagyszerű volt vele találkozni a 89. ünnepi könyvhéten, és hogy a valóságban is egy nagyon kedves, szeretetre méltó, szerény nő.

A napokban pedig felröppent a hír, hogy ősszel érkezik az Utóirat: Szeretlek című könyvének a folytatása, amit mi, magyar olvasók is kézbe vehetünk még az idén.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Bárcsak láthatnál

Ahol a szivárvány véget ér

Bennem élsz

Talált tárgyak országa

Ajándék

A holnap titkai

Lány a tükörben

Nyomomban az Életem

Életed regénye

Utóirat: Szeretlek!

A szerelem kézikönyve

Amikor megismertelek

Az üveggolyók titka

A Vétkes

A Tökéletes

Évről évre [eKönyv: epub, mobi]

Lantmadár

A Cecilia Ahern "rajongóknak" az Athenaeum kiadó létrehozott egy csoportot a facebook-on, ahol rengeteg érdekes információt találhattok, ráadásul van olyan, amiről ott értesülhettek először. Természetesen én már tag vagyok. :) 

https://www.facebook.com/groups/ceceliaahern/

Illetve létezik egy másik csoport, a Könyvarmada, ahol különböző könyvekkel kapcsolatos információkkal találkozhattok. Például itt volt egy szavazás is arról, hogy mi legyen a könyv címe.

https://www.facebook.com/groups/464396100756857/

A könyvről:

A novelláskötet magyar címével kapcsolatban sok kérdés felvetődött, hiszen több verzió is lehetségesnek tűnt. Roar = ordítás, üvöltés, kiabálás. Több jelentése van, a kiadó munkatársai pedig igyekeztek a könyv szelleméhez hűek maradni. Nekem tetszett a Nő vagyok, ordítani akarok cím is (ez is felvetődött lehetőségként), de végül maradt az üvöltés. Néha én is üvölteni tudnék, amikor túlcsordul a pohár, szóval már a címmel is azonosulni tudtam.  

A borító szerintem a történetek és az emberek sokszínűségét szimbolizálja. Minden egyes történet egyedi a maga nemében. Ahogy minden élethelyzet is más és más. Nem rosszak a külföldi borítók sem, de számomra a hazai a nyerő. 

A novellák egyszerre szórakoztatóak és elgondolkodtatóak. Tükröt mutatnak nekünk, s egyfajta fricska is a 21. századi társadalomnak. Persze olyan is akadt, aminél erősen meresztgettem a szemem, hogy ez most mi? Kicsit szokatlan, vagy épp furcsa, de ha ettől elvonatkoztatunk, megértjük magát a mondanivalót, amire az írónő próbálja felhívni a figyelmet.

Meg kell hagyni, Cecelia Ahern érdekes módot választott arra, hogy gondolkodásra késztesse az embereket. Tökéletesen képes volt visszaadni az olvasóknak, hogy különböző élethelyzetekben milyen érzések, gondolatok kavarognak az emberben. Én is többször átéreztem a szereplők belső vívódását, vagy épp ismerősnek tartottam egy adott szituációt.

A kedvenc novellám az első volt, valamiért azt nagyon a magaménak éreztem.

A szerző különböző történeteken keresztül mutatja be, hogy hányféleképpen juthat vakvágányra az ember élete, illetve azt, hogy a nők ezeket az élethelyzeteket hogyan élik meg. 
Bár a könyvet alapjában véve nőknek ajánlják, én bátran üzenem a férfiaknak is, vegyék kezükbe a könyvet, és gondolkozzanak el egy-egy történeten. Egész jól körvonalazza a nők gondolkodásmódjának és érzelemvilágának egy részét. 

Személy szerint én átéreztem és átgondoltam a történetekben olvasottakat, s határozottan mondhatom, átjött az írónő üzenete.

Pontozás: 10/10

Tom Clancy: Vadászat a Vörös Októberre

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Az ​Egyesült Államok tengeralattjáró-haderejének parancsnoksága szokatlan mozgolódást észlel az Atlanti-óceánon. Ramiusz, a litván származású hajóskapitány ugyanis úgy dönt, hogy bosszút áll a szovjet rezsimen, amely a felesége halálát okozta, és átszökik az Egyesült Államokba. Az USA hírszerzése támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, és beindítja ellene hadigépezetét, miközben a szökést sejtő oroszok is üldözőbe veszik az áruló tengeralattjárót. Bár a rettenthetetlen parancsnok nagy körültekintéssel tervezte meg a menekülést, minden leleményességét össze kell szednie, hogy kivághassa magát a kettős szorításból. Itt lép a képbe a fiatal Jack Ryan, aki felismeri a hajóskapitány szándékait, és pontosan tudja: az évszázad legnagyobb hírszerzési fogása lenne, ha az amerikaiak idejében megtalálnák és védett kikötőbe vezetnék a Vörös Októbert…

Tom Clancy a katonai-politikai thriller nagymestere. A Vadászat a Vörös Októberre a szerző első regénye, amelyből a nagy sikerű, Oscar-díjas akciófilm készült Sean Connery főszereplésével. A történet Marko Alekszandrovics Ramiusz kapitány és Jack Ryan CIA-ügynök összefonódó kalandjait mutatja be.”

Kiadta: Partvonal kiadó

Megjelent: 2019. február 14.

Fordította: Barkóczi András, et al.

Fordítás alapjául szolgáló mű: Tom Clancy: The hunt for Red October

ISBN: 978-615-5783-44-9

Oldalszám: 632

Műfaj: krimi, thriller, politika

Borító: Tabák Miklós

Itt olvashattok bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1605802.pdf

Thomas Leo Clancy Jr. (1947. április 12. - 2013. október 1.) amerikai író, aki leginkább a hidegháború alatti és utáni időszakban történő kémkedési és katonai regényeiről híres.

A marylandi Baltimore-ban született, a Loyola Blakefield középiskolába járt, majd felvették a baltimore-i Loyola College angol irodalom szakára. Diploma után be akart vonulni az amerikai hadseregbe, de a rossz hallása miatt nem vették fel. A kilencvenes években csatlakozott egy befektetői csoporthoz, megvette a Baltimore Orioles baseball csapatot. Szó volt, hogy a Minnesota Vikings nevű amerikai futballcsapat is az övé lesz, ám a válópere miatt erről lecsúszott. Politikailag konzervatív, közép-jobb nézetet vallott, többszázezer dollárral támogatott republikánus jelölteket.

Az irodalmi thriller atyjaként számon tartott világhírű író számos regényéből – Vadászat a Vörös Októberre, Férfias játékok, A rettegés arénája, Végveszélyben – sikeres hollywoodi film készült. Tom Clancy, aki a hadtörténet, a hidegháború és a napi politika aktív ismerője volt, műveiben a részletekbe menő és hiteles hírszerzői/katonai világ bemutatásával szerzett nevet magának. A New York Times bestseller írója 2011-ben megjelent regényét (Against all enemies; Egy mindenki ellen) Peter Telep közreműködésével írta, melyben az alvilág köreibe beépülő Moore ügynök újszerű képességekkel lép fel a modern kor kihívásai ellen. 2012-ben napvilágot látott újabb regénye, a Locked On (Célkeresztben) magyarul a Partvonalnál 2013 karácsonyára jelent meg, és ebben ismét jól ismert főhősét, Jack Ryant lépteti fel. A legutóbbi hazai kiadás megjelenése előtt nem sokkal, 2013 októberében Tom Clancy váratlanul elhunyt, legalább még két kiadatlan regényt hagyva hátra a magyar olvasóknak. A két utolsó regény kiadásának előkészületei folyamatban vannak.

A szerző kiadónál megjelent művei:

Veszélyzóna

Célkeresztben

Egy mindenki ellen

Krízis

Bűntudat nélkül

Köztünk az áruló

Vadászat a Vörös Októberre

Életem első Tom Clancy regénye. A könyv alapján készült filmet még évekkel ezelőtt láttam édesapámmal, s akkoriban érdekesnek találtam. Az is igaz, hogy Sean Connery és Sam Neill neve ösztönzően hatott rám akkoriban, mert jó színészeknek tartottam őket. A film által keletkezett pozitív élmény hatására döntöttem úgy, megismerkedem a könyvvel is, bár tudom (többektől hallottam), jó néhány dologban eltér a könyvtől, ahogy eddig minden általam látott film, amit könyv alapján készítettek.

A Vadászat a Vörös Októberre Tom Clancy első regénye, ami 1984-ben jelent meg. Főszereplői Marko Ramiusz, a szovjet haditengerészet első osztályú kapitánya, a Vörös Október tengeralattjáró parancsnoka, valamint Jack Ryan, a CIA elemzője. A regény a Jack Ryan sorozat része. Bár időrendileg első, a történeti sorrend szerint a negyedik kötet. A történet fiktív és valós elemeket egyaránt tartalmaz.

Marko Alekszandrovics Ramiusz karakterét nagyon jól felépítette a szerző. Megtudhatjuk, hogy gyermekkorát Litvániában töltötte, apai nagyanyja nevelte, mivel édesanyja a szülést követően meghalt, apja pedig elszánt kommunistaként igyekezett bejutni a moszkvai vezetésbe. Származását tekintve félig litván volt, nem volt tősgyökeres orosz, így sokak számára meglepő volt, hogy egy szovjet hadihajó parancsnokának választották.

A szerző már az első pár oldalon megalapozta Ramiusz karakterét, érthetővé tette a cselekedeteit, és szimpátiát ébresztett az olvasókban.

Marko Ramiusz okos, elszánt és hű az elveihez. Sokak számára megosztó személyiség, ám szerintem abszolút pozitív karakter a történetben.

Jack Ryan a CIA elemzője. Házas, két gyermek apja, és ezzel ő teljes mértékig elégedett. Szereti a feleségét, imádja a gyermekeit. Mondhatni boldog a családi élete. Munkájában sikeres, nem vágyik nagy hírnévre, mert már így is elég bonyolult az élete. Anyagilag független, így nem kellett senkinek fejet hajtania, nem tudták sem megvesztegetni, sem megfélemlíteni. Talpig becsületes, éles eszű elemző, olyan karakter, akivel bátran azonosulhatott az olvasó. Már az elején is kedveltem, de a Vörös Októberen töltött idők alatt került hozzám közelebb.

A szereplők ábrázolása megfelelő, pont annyi információt kapunk mindenkiről, mint amennyire szükség van. A cselekményszál erőteljes, érdekes, lendületes és izgalmas, bár az első száz oldal inkább csak bevezetőként hatott nekem, onnantól kezdett fokozódni a hangulat. Ugyanakkor a történet eleje is szükséges ahhoz, hogy megismerjük Ramiusz és Ryan karakterét. Plusz ugye nekem ennyi idő kellett ahhoz is, hogy elvonatkoztassak a filmtől.

A kedvenc részem Ramiusz és Ryan találkozása volt, s az azt követő események. Tetszett, ahogy megtalálták az összhangot, és együttműködtek a cél érdekében.

A főszereplők a szívemhez nőttek. Mellékszereplők közül több kedvencem is akadt. Az első Skip Tyler volt, aki nem csak, hogy okos, talpraesett, megbízható és zseni a szakmájában, de jó a humora is.

A második Burgajev volt a Vörös Októberről, aki visszafogott orosz tiszt, de ha megnyílik, sok érdekességet megtudhat róla ez ember. A harmadik pedig Jones volt, a szonár kezelője, aki a Dallas-ról szállt át a kapitánnyal együtt a Vörös Októberre, hogy segítsen eljutni a tengeralattjárónak a végső célba. Burgajev és Jones közel olyan jól megértették egymást, mint Ramiusz és Ryan. Őszintén szólva mindenkit megkedveltem, akik a Vörös Októberen befutottak Norfolkba.

Mivel nem sűrűn olvasok tengeralattjárókról, így laikusként nem tudom megállapítani, hogy mennyire volt a könyv szakszerű, ugyanakkor elmondhatom, hogy rendkívül olvasmányos és érdekes volt, főként a tengeralattjárók manőverei, a nyomkövetések illetve támadások. A karakterek jól megformáltak, mindegyiknek megvolt a maga szerepe. A politikai szál is erős, de egyáltalán nem zavaró, így akiket csak ez tart vissza a könyv elolvasásától, annak azt tanácsolom, tegyen próbát. Nagyobb lélegzetű könyvnek számít a maga 632 oldalával, de megéri elolvasni.

Pontozás: 10/9

Viola Judit: Villámlás és mennydörgés (Sasok a viharban 3.)

„SZIRTEK CSÚCSÁN, NEMESI SASFÉSZEKBEN DŐLHET EL A KIRÁLYSÁG SORSA …

Az 1279. esztendőben Fülöp püspök minden követ megmozgatva igyekszik az egyházat megszabadítani az eretnekségtől.

A legátus László királlyal köt egyezséget az ügy előmozdítása érdekében. Ám a kunok nem mind értenek egyet királyuk döntésével, veszni érzik a szabadságukat. A viszály hamarosan emberéleteket követel. Finta, a frissen kinevezett erdélyi vajda, testvéröccsével, Amadéval a kunok táborába megy, hogy elsimítsa a nézeteltérést, és elűzze a királygyilkosság fenyegető árnyát.

A Sasok a viharban harmadik kötetében tovább követhetjük a már jól ismert szereplőket útjukon, a magyar történelem egyik kevésbé ismert időszakában.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019. január 14.

Műfaja: történelmi regény

Borító: Földi Andrea

Oldalszám: 368

ISBN: 978-963-293-860-8

Itt olvashattok bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1589959.pdf

 

Viola Judit 1982-ben hittudományi főiskolát végzett, azóta lelkészként, kántorként, kórusvezetőként szolgált és szolgál. Debütáló regénye, a 2016-ban megjelent Sasok a viharban, egy családtörténet nyitó kötete volt, ami azonnal megnyerte magának a hazai olvasóközönséget. Ennek a családtörténetnek a következő, harmadik kötetét tarthatja jelenleg kezében az olvasó.

„A középkori történelem szereplőire ritkán gondolunk úgy, mint hús-vér emberekre. Az időbeli távolság mozdulatlan alakokká merevíti őket. Mint egy freskó alakjai, úgy tűnnek elő a múltból. Pedig ugyanazok az indulatok mozgatták őket is, mint ma minket: szeretet és gyűlölet, hűség és árulás, önzetlenség és érdek, pénz és hatalom. Ők is küszködtek, örültek, győztek és elbuktak. Csak a díszlet más, az ember ugyanaz maradt. Ha megismerjük és esendőségükben is szeretjük őket, önmagunkat is jobban megértjük és elfogadjuk.” Viola Judit

 A borító most is szolid, igényes, ugyanakkor figyelemfelkeltő. Nagyon illik a történethez.

A szerző tájleírásainak és nagyszerű karakterábrázolásainak köszönhetően filmszerűen peregnek szemünk előtt az események. A regény olvastatja magát, visszarepít a régmúltba és kalandozásra csábít. Veszély, viszály, harc, veszteség, árulás, hűség, összetartás, becsület, szeretet, család, barátok, és kalandok töméntelen mennyiségben. Minden, ami csak kellhet egy jó történelmi regényhez.

A regény az 1279 és 1281 közötti időszakot öleli fel.

Két év, rengeteg történés, az ember csak kapkodja a fejét.

Most is az Aba nemzetség tagjai vannak középpontban, közülük is a három ifjú, Finta, Péter és Amádé áll központi helyen. A fő cselekményszál Finta nevéhez köthető, aki a történet kezdetén erdélyi vajdaként, később nádorként tevékenykedik.

Ebben a kötetben a legszembetűnőbb a különbség a három testvér között. Finta makacs, akaratos, rettentően énközpontú. A karaktere már-már taszító. Mindig is szerette játszani a nagyot, aki mindenkinél többet tud, de amióta erdélyi vajda lett, majd abból nádor, még inkább gőgössé és fennhéjázóvá vált. Nem hallgatott az okos szóra, édesanyja intése is lepergett róla. Mindenkinél magasabbra helyezte magát, megrészegítette a hatalom. Aztán egy ostoba tett láttatta be vele, hogy az öntömjénezés nem volt épp okos dolog.

Péter, a középső fiú eszes, csendes. Finta szerint mindig arra húz, amerre a nap süt. Lőrinc úr sajátjaként tekint rá, ő vette pártfogásába. Lanzsér várában lakott feleségével, majd később gyermekeivel. Volt országbíró, később tárnokmester lett. Tetszett a családjához fűződő kapcsolata, Lőrinc úrhoz való hűsége.

Amádé a legifjabb Aba fiú. Egy ideig papok nevelték Jászón, ott ismerkedett meg Lászlóval, a későbbi királlyal. Barátságot kötöttek, ám ez később kissé meglazulni látszott, a király inkább Fintát tekintette bizalmasának. Számomra a három Aba ifjúból mindig is Amádé volt a kedvenc. Tisztességes, megfontolt, állatszerető, és fiatal kora ellenére igen bölcs. Vannak elvei, jók a meglátásai, igyekszik a királyt észérvekkel meggyőzni, nem tartozik a talpnyalók táborába. Nyíltsága, őszintesége igazán megnyerő.

Lőrinc úr az a személy, akit lehetetlen nem kedvelni. Már az előző kötetekben a szívemhez nőtt, megnyilvánulásai sűrűn mulattattak, ugyanakkor tisztelettel és megbecsüléssel tekintettem a karakterére, mert igyekezett gondoskodni a hozzá közel állókról. Bölcs, becsületes, szavatartó ember, a király egyik hű támasza. Igazi harcos, aki jobban érzi magát a csatákban, mint a királyi udvarban. Mondhatni be van oltva az udvari mézesmázosság ellen, ezért hosszú távon nem igazán képes elviselni az udvari intrikákat, muszáj néha visszavonulnia Lanzsérba, hogy saját birtokán pihenje ki a fáradalmakat.

Jó volt olvasni Dávid úrról és családjáról, mert az Aba család az első kötet óta a szívembe lopta magát, ahogy hű segítőik is. Mellékszereplők közül Karacs, Árnyék és Mónus volt kedvenc, ők hárman nemesi erényekkel bírtak, és arany szívük volt. Mind becsületes, dolgos emberek.

László királyt az előző kötetben még szimpatikusnak találtam, ebben a részben viszont ez megváltozott. Kissé fejébe szállt a hatalom, szembement mindennel és mindenkivel, aki nem úgy gondolkodott, ahogy ő. Nem csoda, hogy eleinte annyira jól megtalálták a közös hangot Fintával. László döntései miatt ingataggá vált az amúgy sem szilárd béke az országban.

Amikor az egyház megelégelte a viselkedését, megpróbált nyomást gyakorolni rá, de nem érték el a kívánt hatást. Az uralkodó és az egyház közötti ellentétek egyre súlyosabbá váltak, egyre kétségbeejtőbb volt a helyzet. Lőrinc úr, Amádé és társai pedig azon tanakodtak, mit tehetnének azért, hogy mentsék a menthetőt. Ideiglenesen sikerült is az ellentéteket csillapítani, az egyház visszafogadta Lászlót a kegyeibe, s a kunok is viszonylag elégedetten kerültek ki a helyzetből, ám érezhető volt a feszültség, ami oldalról oldalra csak nőtt. A könyv utolsó nyolcvan oldala lesodort a lábamról. Vészterhes idők jártak. Pusztítás, veszteség és mélységes fájdalom érződik a lapokról. Vajon mit érezhet az a család, amelyiknek választania kell, hogy a szerettükhöz, vagy a királyhoz maradnak hűségesek?

Viola Judit most is nagyot alkotott. Tájleírásainak, korhű ábrázolásainak köszönhetően magam előtt láttam minden helyet, amerre csak szereplőink jártak. Kedvenceim a családi birtokok jellemzései, ugyanúgy magam elé tudtam képzelni Göncöt és Füzért, mint Lanzsért. Imádtam a párbeszédeket, a nyelvezetet, a korra jellemző kifejezéseket, Lőrinc bátyó humoros megnyilvánulásait, s azt, amivé kinőtte magát ez a történet. A cselekményábrázolás kellően részletes, a karakterekről pedig a főbb információkat folyamatosan adagolta a szerző. 

Mindenképpen ajánlanám a sorozatot fiatalabb korosztályoknak is, mert azon kívül, hogy érdekes, együtt kalandozunk a szereplőkkel és betekintést nyerünk a történelembe is. A szerző stílusa könnyed és élvezhető.

10/10

Remélem, a szerző még sok köteten át elvarázsol az Aba ifjak történeteivel. 

Charlie Higson: The Enemy – Felnőttek nélkül (The Enemy 1.)

„Charlie ​Higson regénye egy young adult disztópia első része. Az ismeretlen vírus pusztította London romjain gyerekek próbálnak egy új világot felépíteni.

A végzetes járványt követően ugyanis bomlásnak indult testű, vérszomjas lényekké változtak mindazok, akik életben maradtak és elmúltak tizennégy évesek. A kiskamaszok különböző épületekben barikádozták el magukat London-szerte, és csak akkor merészkednek ki az utcára, ha élelmet kell keresniük.

A bátor Arran és az érzékeny Maxie vezette gyerekcsapat a Waitrose szupermarketben él. Tartalékaik megfogyatkoztak. Ám felbukkan egy titokzatos fiú, Jester, aki azzal kecsegteti őket, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnek, ételben, italban sem lesz hiány. Nekivágnak az útnak, miközben városszerte mindenütt (a sikátorokban, az elhagyatott házakban, a föld alatt) lesben állnak a felnőttek.

Vajon eljutnak a gyerekek a biztonságos helyre? A palotában tényleg boldog jövő vár rájuk, vagy a látszat csal?

A váratlan csavarokban bővelkedő The Enemy – Felnőttek nélkül megpróbál választ találni arra a kérdésre, hogyan élhetjük túl a rémálmainkat is messze meghaladó borzalmakat. Miközben az olvasó szembesül egy másik, filozofikusabb problémával is: mivé lesz a társadalom, ha a közösségek a gyerekek elképzelései szerint szerveződnek újra?”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019.01.09.

Fordította: Horváth Márta Zsanett

Fordítás alapjául szolgáló mű: Charlie Higson: The Enemy

Oldalszám: 400

ISBN: 978-963-293-867-7

Borító: Földi Andrea

Itt olvashattok bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1577478.pdf

Charlie Higson (született Charles Murray Higson) 1958. július 3-án született az angliai Somerset megyei Frome-ban. Sikeres szerző, színész, komikus és forgatókönyvíró. Ő írta a nagy sikernek örvendő Young Bond sorozatot, melyet Angliában több mint egymillió példányban adtak el, és huszonnégy különböző nyelvre fordították le. A szerző nagy rajongója a horrorfilmeknek és könyveknek, az egyetemen egy ideig a gótikus irodalmat is tanulmányozta.

A Kelet-angliai Egyetemen (UEA: University of East Anglia) tanult, ahol a bátyja tanít már 1986 óta. Ott ismerkedett meg a Paul Whitehouse, David Cumming és Terry Edwards alkotta trióval. Higson, Cummings és Edwards megalakította a The Higsons együttest, amiben egészen 1986-ig Higson volt az énekes. Ezt követően Paul Whitehouse és a komédia került középpontban, s egészen 2000-ig a BBC egyik műsorának a fő írója és előadója volt, ezt követően szintén Whitehouse-zal együttműködve egy rádiós komédiában és egy televíziós projektben is együtt dolgoztak.

1990-ig négy felnőtteknek szóló disztópikus jellegű regénye jelent meg, tehát elmondható, hogy több korosztályt is megpróbált lebilincselni.

Együtt írta Lise Mayer-el az 1994-es angol-belga-holland thriller, a Suite 16 című film forgatókönyvét.

Tudja, hogyan kell a tinédzsereket megragadni vagy épp elrettenteni, ezért is írta meg a The Enemy című young adult sorozatát, amit külföldön poszt-apokaliptikus zombie horrorként reklámoztak. Angliában 2009-ben jelent meg a sorozat első kötete, kis hazánkban viszont erre tíz évet kellett várni, idén január 9-én jelent meg az Atheaneum kiadó égisze alatt. 2011-ben a szerző még úgy nyilatkozott, hogy a The Enemy trilógia lesz, ám végül a sorozat a hetedik kötettel zárult.

Higson jelenleg Londonban él a feleségével és a három fiával.

A honlapját megtekinthetitek itt (bár egy ideje már nem került fel friss tartalom): https://www.charliehigson.co.uk

Amennyiben szeretnétek többet tudni Charlie Higson-ról vagy épp a The Enemy sorozatáról, akkor érdemes elolvasnotok a The Guardian oldalán található interjút. Igaz, hogy nem magyar, de még úgy is érthető, hogy én csak töröm az angolt. https://www.theguardian.com/childrens-books-site/2015/oct/30/charlie-higson-the-enemy-interview

A könyvről:

Ez a könyv talán az egyik legdurvább, leggyomorforgatóbb young adoult regény, amit valaha olvastam. Brutális. Alig hiszem el, hogy tényleg fiataloknak ajánlják. Nem vagyok szívbajos, krimi, thriller, horror, bármi jöhet, de azért néhány jelenetnél még az én lélegzetem is elakadt, vagy épp a gyomrom bukfencezett. Szóval mindenképpen olyanoknak ajánlom, akiknek a szívük és a gyomruk egyaránt erős és szeretnek borzongani. Nem vagyok egy nagy zombi rajongó, nem is rendelkezem túlságosan széles ismeretekkel a zombi könyvek terén, de ez betalált. Hogy miért? Lássuk mi az, amit spoilermentesen elárulhatok.

A szereplők kedvelhetőek, szerintem mindenkinek akad legalább egy kedvence a gyerekek között. Ugyanakkor ez nem feltétlenül szerencsés, mert Charlie Higsonnak nem esik nehezére leöldösni a karaktereit, s néha úgy érezheted, mintha az író azokra vadászna, akiket te megkedvelsz. Amikor az egyik kedvenc szereplőm meghalt, nagyon haragudtam Higson-ra. Felmerült bennem, hogy miért pont őt kellett, aztán rájöttem, hogy biztos fogom még ezt érezni a könyv hátralévő részében. A szerző egy kis reményt ad számodra, majd a következő fejezetben elveszi azt. Úgy játszadozik az olvasó érzéseivel, mintha ő irányítaná azt a tetteikkel együtt. Egyszer ad, máskor elvesz. Nem tudhatod, végül merre billen majd a mérleg nyelve.

Arran volt Waitrose gyermekcsapatának vezére. Körülbelül húsz gyerekért volt felelős. A vírus pusztítása előtt a focicsapat kapitányaként tevékenykedett, megszokta, hogy irányítsa a társait. A menők csoportjába tartozott, odafigyeltek arra, amit mondott. Okos volt és szerethető. Magas, szőke, atletikus alkatával kitűnt társai közül.

Maxie volt Arran helyettese, a vezér távollétében ő volt a főnök. Lojális a csapatához, mindig sikerült megütnie a többiekkel a közös hangot, így könnyen rávehette őket bármire. Talán rá mondanám, hogy a csapat szíve. Érzékeny volt, ugyanakkor, ha a helyzet úgy kívánta, tudott kemény is lenni. A helyzet pedig elég sűrűn úgy kívánta…

Ollie volt a csapat esze. Többnyire csendes és visszahúzódó volt, abszolút nem nevezném alfának, ugyanakkor sokszor mégis ő húzta ki a csávából a többieket merész ötleteivel.

Kis Sam karakteréről elmondható, hogy bátorsága és kitartása jó példa lehet mindenkinek. Hihetetlen, mennyi nehézségen küzdötte át magát a maga kilenc évével. Ő az a szereplő, akit lehetetlen nem szeretni. Szerintem titkon mindenki neki drukkol.

Blue volt a Morrisons csapat feje. Eleinte nem igazán szimpatizáltam vele, ám a könyv utolsó felében megmutatta az igazi arcát, s csak remélni tudom, hogy neki megkegyelmez majd Higson.

Whitney a Morrisons csapat vezetőjének volt a jobb keze. Igazi vagány csaj, erős egyéniség, jó harcos, ugyanakkor nagyon jószívű lány, aki igyekezett pártfogásába venni a kicsiket. Első pillanatban megkedveltem.

A történetben rengeteg gyerekről olvashatunk, a Waitrose és a Morrisons gyerekcsapat együtt körülbelül ötven főt jelentett, mindenkinek megvan a saját megkülönböztető jegye, egyedi személyisége, ami miatt beleillik a történetbe. Persze ők csak egy részét teszik ki a túlélő gyerekeknek. Tetszett, hogy a szerző kellő időt és energiát fektetett a bemutatásukra, még akkor is, ha már tudta, hogy egyesek nem fogják megélni a második kötetet.

A Morrisons gyerekcsapatában is találtam kedvelhető karaktereket, de a fő kedvenceim természetesen Waitrose-osok.

Persze olyan szereplők is akadtak, akiket nagyon rühelltem, ők voltak számomra az abszolút negatív karakterek. Ilyen volt Jester, David és John.

London utcáin élet-halál harc folyik, tizennégy év alatti gyerekek válnak kényszerfelnőtté, hiszen gondoskodniuk kell önmagukról és társaikról, miközben bujkálniuk kell a rejtélyes vírussal fertőzött felnőttek elől, nehogy eledel legyen belőlük. Persze nem csak a zombik jelentenek veszélyt a gyerekekre, a falkában portyázó állatok is élelem után kutatnak, ráadásul az egyre fogyó élelmiszerkészlet is aggodalomra ad okot. Mindig és mindenhol veszély leshet rájuk, egy pillanatra sem lankadhat a figyelmük, mert az az életükbe kerülhet. Ráadásul ott is gond adódik, ahol nem számítanak rá.

Charlie Higson nagyon jó munkát végzett, mert a történet eredeti, drámai, akciódús, kiszámíthatatlan, borzongató, lebilincselő. Képes fenntartani az érdeklődést, egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk, mert minden oldalon vár valami meglepő. A karakterei szinte életre kelnek, képesek a fejlődésre, a változtatásra.

A helyszínválasztásért külön megdicsérném Higson-t, imádom Londont, még ha a történetben vírusfertőzött felnőttekkel is van tele.

Tekintve, hogy a sorozat hét kötetes, nem csoda hogy függővéggel zárul, még bármi történhet a folytatásokban. Remélhetőleg a maradék hat kötet is megjelenik kis hazánkban, mert jó lenne, ha fény derülne arra is, hogy milyen vírus fertőzte meg a felnőtteket, hogyan terjedt el, s van-e még remény?

Imádtam a történetet, ha lehetne, már most olvasnám a folytatást.

Pontozás: 10/10

Apró megjegyzés: bár zombinak nevezik a fertőzött felnőtteket, hagyományos értelemben nem azok. Nem élőhalottak, s nem is támadnak fel. Ők vírussal fertőzött emberek, akik vagy a kór lefolyásának végén halnak meg, vagy a túlélő gyerekek végeznek velük önvédelemből.

A szerzőnek/fordítónak köszönhetően leszoktam a pukkancs jelző használatáról, mert mindig Charlie Higson karaktereit juttatja eszembe.

Évértékelő röviden

Sziasztok!

Először is szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni. 

Szebbet, jobbat, boldogabbat mint a 2018-as volt. 

"Legyenek az Új Évben gyönyörű álmaid. Valósuljanak meg terveid, vágyaid. Hordjon a Teremtő a tenyerén Téged, vidám, szeretetben teljen el az éved. Kerüljön el a betegség, szomorúság, bánat. Mit igazán szeretnél, még valóra válhat. Hit, öröm, szeretet alapja a létnek, kívánok boldog, élhetőbb Új Évet."

Ma csak egy rövidebb bejegyzéssel érkeztem hozzátok, amiben a 2018-as évet "értékelem".

Sajnos jócskán alámentem a tervezettnek, több könyv szerepelt a tavalyi "olvasni szeretném" listámon, ám bizonyos okok miatt nem úgy haladtam, ahogy szerettem volna. Ahogy mondani szokás, ember tervez, Isten végez... 

Volt egy kis olvasási válságom is, nehezebben haladtam egy-egy könyvvel, remélem ez már a múlté, s a 2019-es évben már újra a régi lendület kísér majd végig.

Most sem egy bizonyos kategóriára koncentráltam, inkább mindenből fogyasztottam egy kicsit. Szerencsére az érdeklődési köröm tág, így mindig váltogathatom a műfajokat. Ifjúsági, történelmi, romantikus, thriller, krimi, életrajzi, önsegítő vagy úti könyv? Bármelyik jöhet, ha megfog a könyv fülszövege. Talán a Sci-fi áll a legtávolabb tőlem, de azt vallom, hogy ez a helyzet is csak addig áll fenn, amíg rá nem találok a nekem való sci-fi könyvre. Ahogy a nővérem szokta mondani: A puding próbája az evés. 

Egy rövid lista az év könyveiről:

Az év ifjúsági regénye számomra Holly Webb: Visszatérés a titkos kertbe című könyve volt (Manó könyvek). Akár olvastátok Burnett: A titkos kert című könyvét, akár nem, mindenképpen érdemes Holly Webb könyvére is sort kerítenetek, mert az ember lelke kivirágzik olvasás közben, méltó folytatása az eredeti történetnek, s egyfajta megemlékezés is. Hasonló érzést keltett bennem, mint az eredeti titkos kert. Egyetlen egy negatívum talán, hogy olyan gyorsan véget ért. Szívesen olvastam volna még a főszereplő gyerekekről.

Az év fantasy könyve: Lana Millan: Raziel (Athenaeum kiadó). Az írónő annyira jól összerakta a történetet, hogy az ember a könyv végén csak pislog bambán és azt kérdezi, hogy "csak ennyi?". Azonnal olvastam volna a folytatást. Szerettem a történetet, a cselekményvezetést, a karaktereket (őket nagyon), a humoros jeleneteket, a szópárbajokat, az elmés gondolatokat amik színesebbé tették a könyvet.

Az év romantikus regénye: Debbie Macomber: Szerelem karácsonyra című könyve a General Press kiadó gondozásában. Könnyed, humoros, karácsonyi romantikus, mely megmelengeti a szíveket. Egyetlen "negatívum": Nagyon rövid.

Az év életrajzi regénye: Vajda Pierre: Ripityom (Athenaeum kiadó). A könyv szerzője igyekezett visszaadni Jávor Pált az olvasóknak. Ha kis időre is, de úgy gondolom sikerült. Egy ember munkássága, víg, vagy épp édes-bús hangulattal átszőtt élete köszön vissza a lapokról. Míg a filmjeit nézve láthatjuk az ezerarcú Jávort, a sármőrt, a hőst, az amorózót, a cigányzenére mulatozót, a szenvedélyest, a víg kedélyűt, addig Vajda Pierre könyvének köszönhetően megismerhetjük az embert, a fiút, a színészt, a férjet, a magánembert.

Az év krimije: Anders de la Motte: Halálos ​ősz (General Press kiadó). A történet fordulatokban gazdag, izgalmas, érdekes, lebilincselő, olykor érzelmes volt, és külön tetszett, hogy a szerző narrátorkodott, mindvégig olyan volt a könyv, mintha az író személyesen mesélné el nekünk a történteket.

Az év romantikus krimije: Susanna Ernst: A ​lelked bennem (Athenaeum kiadó). Magával ragad és nem ereszt. Rengeteget ad, de sokat el is vesz. Letaglózott.

Az év történelmi regénye: Izolde Johannsen: A ​furfangos fivérek (A Birodalom tengeri bástyái 4.) című könyve, ami az Underground kiadónál jelent meg. Korhű, olvasmányos és lendületes történelmi regény.

Kihirdetem az év történelmi regényíróit is, mivel idén újra nagyon erős volt a mezőny. Szerencsére elmondhatom, hogy két magyar szerzőt is megnevezhetek, mondhatni királynőt és királyt koronázhatok, mert Izolde Johannsen és Bíró Szabolcs könyvei számomra abszolút kedvencek. Remélem idén is elkápráztatnak történeteikkel.

Az év meglepetés könyve: Rhiannon Navin: Egyetlen ​gyermek című regénye, ami az Athenaeum kiadó gondozásában jelent meg. Ez a könyv alaposan felborítja az ember lelki egyensúlyát. Mindennek nevezhetnénk, csak épp rendhagyónak nem. Szívet tépő eseményeknek leszünk tanúi, és garantált, hogy nem tudsz teljesen külső szemlélő maradni.

Az év újdonsága számomra Angela Marsons írónő volt, akire az egyik bloggertársam (Gabó olvas) hívta fel a figyelmem. Három könyvét is olvastam 2018-ban, s azt kell mondanom, hogy a többi könyvére is biztosan sort kerítek majd. Eszméletlen jó stílusa van, mindvégig fenntartja az olvasó érdeklődését, és sodor minket is a történet lendülete magával.

Szerencsére olyan könyv nem nagyon akadt az olvasmányaim között, ami a "nagyon nem" kategóriát erősítené, 2-3 volt csak, ami bár tetszett, nem ragadott magával, hanem egyszer olvasós marad. 

Idén viszont lett egy "legrosszabb borító" díjazottam, mert a történet ugyan érdekes, láttam benne potenciált, a borítója szerintem borzalmas, és taszítja azokat, akik borító alapján választanak könyvet (én nem ilyen vagyok, de azért ez már nekem se jött be). A könyv Gregus Gábor: Újabb elmezavar című regénye. A történet ötletes, alkalmanként bizarr és kicsit különc, néhol vicces (legalábbis nekem akadtak olyan jelenetek) és mindenképpen elgondolkodtató. A szereplők jellemfejlődése ennél a kötetnél is megfigyelhető (sorozat második része), a szerző mindvégig odafigyelt, hogy fenntartsa az olvasó érdeklődését. A borító viszont nem tetszik.

Emlékezetes olvasmányokban gazdag évet kívánok mindenkinek!

Holly Webb: Visszatérés a titkos kertbe

„1939-et írunk, és Londonból egy csapatnyi gyereket a vidéki Misselthwaite Manorba menekítenek. Emmie egyáltalán nem örül annak, hogy elválasztják a macskájától, és társaival együtt egy hatalmas, ósdi házba száműzik. Ám hamarosan felfedezi a rejtélyes épület megannyi titkát: egy fiút, akinek sírása éjszakánként felveri a ház csendjét, egy naplót, melyet réges-rég egy Mary nevű lány vezetett, és egy kertet. Egy titkos kertet. Holly Webb visszatér gyerekkorunk kedvenc helyszínére, Frances Hodgson Burnett titkos kertjébe: a Visszatérés a titkos kertbe így egyszerre főhajtás a nagy klasszikus előtt, valamint varázslatos folytatása egy ház, egy kert és a benne élő gyerekek történetének is.”

Kiadó: Manó könyvek

Megjelent: 2018. április 19.

Fordította: Ruff Orsolya

Fordítás alapjául szolgáló mű: Holly Webb: Return to the Secret Garden

Oldalszám: 258

ISBN: 978-963-403-454-4

A könyv keménykötéses borítója nagyon tetszik, mert színes, vidám, figyelemfelkeltő és nem utolsósorban igényes kivitelezésű.

A szerzőről:

Holly Webb 1976-ban született Londonban. Cambridge-ben tanult, majd szerkesztőként dolgozott a Scholastic Chidren's Books-nál egészen 2005-ig. Jelenleg Londontól 66 km-re, a Berkshire megyei Reading város mellett él férjével, Jon-nal és három gyermekével, Ash-el, Robinnal és William-mel.

Tizenöt évesen nyári munkán volt a Scholastic Chidren's Books-nál, amit annyira szeretett, hogy végül minden nyáron visszament, majd amikor végzett az egyetemen, munkát kapott náluk szerkesztőként.

Bár egészen fiatalon is szívesen írogatott, első önálló történetét huszonnyolc évesen írta meg, amikor még gyermekkönyveket szerkesztett. A könyv ötletét egy szerzőnek akarta felajánlani, ám annyira megszerette, hogy inkább megpróbálkozott ő maga a történet megírásával. Mivel minden nap ingázott az otthona és a munkahelye között, igyekezett hasznosan tölteni a vonatkozással töltött időt, így sokszor a vonaton írt vázlatokat a könyvéhez.

Amikor a lánya Ash megszületett, befejezte a szerkesztősködést, mivel úgy érezte, soha nem látja a lányát. Egy ideig otthonról dolgozott, végül feladta a szerkesztést és hivatásos író lett. Eddig 128 könyvet adott ki.

Többen kérdezték, hogy valódi történeteket dolgoz-e fel? Sok minden történik a könyveiben, de nem a saját életéből veszi ezeket a helyzeteket. Az állatos történeteinek alapjait újságcikkek, barátok elmesélései, vagy épp a saját háziállatainak tettei ihletik. Az emberi karakterei között is fellelhetőek olyanok, akiket valós személyek ihlettek.

Amikor könyvet ír, akkor is próbál szerkesztőként gondolkodni, bár ez elég nehezen megy, ugyanakkor a szerkesztői múltjának köszönhetően könnyebben viseli a kritikát.

Írásai színhelye a garázsuk hátsó része, amely most apró íróterem, benne egy hatalmas karosszék és rengeteg könyvespolc.

A szerző honlapja: https://www.holly-webb.com/

A könyvről: 

A történet egyszerre volt ismerős és ismeretlen. Egyrészt nagyon erőteljesen érezhető volt Frances Hodgson Burnett: A titkos kert című könyvére való utalás, amit imádtam, mert Burnett regénye mindig is elvarázsolt, másrészt Emmie (Emmeline Hatton) története újdonságként hatott. Nagyon szerettem a kislány karakterét, hihetetlenül közel éreztem magamhoz.

Emmeline Hatton egy vadóc kis árva volt, akinek egyetlen vigasza egy Lucy nevű fekete cica volt az árvaház komor falai között. Amikor a macska nélkül kellett elutaznia, a kislány még magányosabbnak érezte magát, mint egész addigi életében. A társai között nem igazán találta a helyét, nem voltak barátai. A Misselthwaite Manorba költözésük után szépen lassan bontakozik ki a kislány karaktere, a titkos kerthez fűződő viszonya, s az új ismeretségek, amik egyre sűrűbben csalnak mosolyt Emmie arcára. A vészterhes időkben szüksége volt mindenkinek az önfeledt pillanatokra, a titkos kert pedig hozzásegítette Emmie-t ahhoz, hogy barátságokat kössön.

Olvasás közben voltak olyan szívmelengető pillanatok, melyek beleégtek az elmémbe. Én magam is ott voltam a titkos kertben, felfedeztem Emmie-vel és Jack-kel, bár néha valóságos kukkolónak éreztem magam, amikor egy-egy meghittebb pillanatról olvastam. A kislánnyal együtt olvastam Mary naplóját, időutaztam, szomorkodtam és nevettem. Több érzés is teret kapott, mondhatni az érzelmek széles skáláját megismerheti az olvasó, ha engedi, hogy a könyv magával ragadja. 

Nagyon közel kerültek hozzám a szereplők, a történet magába szippantott, s egészen a legvégéig el sem eresztett. A szereplők nagyon szerethetőek voltak, láttam magam előtt Emmie-t és társait, a nevelőket, illetve Jack karakterét, aki erőteljesen emlékeztetett valakire. 

Örültem Mr. és Mrs. Craven, illetve Mr. és Ms. Sowerby karakterének, mert nekik köszönhetően már az elejéről ismerősnek éreztem a könyvet. Bár a szerző nem ugyanaz, abszolút megállja a helyét a történet, mint Burnett titkos kertjének folytatása. 

Ez volt az első könyvem az írónőtől, de ha a többi regénye is ilyen, biztosan visszatérő olvasója leszek. Bár ifjúsági történetnek titulálták, szerintem ifjaknak és idősebbeknek egyaránt ajánlott. Igényes könyv kívül-belül. 

Bár a szerző más, szerintem abszolút megállja a helyét a történet, mint Burnett titkos kertjének folytatása.

Pontozás: 10/10