Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2018. május 8., kedd

Angela Marsons: Egy élet ára (Kim Stone 3.)


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Két ​kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknak licitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia. Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét…

Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.”
Kiadta: General Press kiadó
Kiadás éve: 2017
Fordította: Őri Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Lost Girls
Oldalszám: 400
ISBN:978-963-452-051-1
A borítót Kiss Gergely tervezte.

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában. 
Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.
Például:
- Titokban fél a tűktől.
- A kedvenc tv műsora a Top Gear.
- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.
- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.
- Utál nyilvánosság előtt beszélni.
- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.
Egyenlőre tizenhat kötetet tervez Kim Stone-nal a szerző, bár úgy fogalmazott, hogy addig írja a felügyelőnő történeteit, amíg az olvasók szeretnék. 
A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

Már az elején magával sodort a regény lendülete. Bár az előző köteteket nem olvastam, mégis régi ismerősnek éreztem Kim Stone csapatát. Mindannyian a szívemhez nőttek pillanatok alatt. A szerző egyszer azt nyilatkozta, hogy Bryant és Kim közös jeleneteit volt a legizgalmasabb megírni, ugyanakkor már az elején igyekezett tisztázni, hogy kettejük kapcsolata sosem alakul szerelmi szállá, csak kollegiális és baráti kapcsolat van közöttük. Kim Stone felügyelőnő csapata külön egyéniség, önmagukban is határozottan kedvelhetőek, ugyanakkor egyenként más-más személyiségjegyet hoznak elő Kimből, így a segítségükkel megismerhetjük Kim Stone karakterét.

A szereplők között akadtak, akik elsőre közel kerültek hozzám, illetve voltak olyanok is, akiket én magam löktem volna a gyilkos karmaiba, annyira idegesítettek. Néha már az őrület határán jártam, mert nem voltam benne biztos, hogy miképp is ér véget ez a történet.
Rettentő feszültség, izgalom, nyomozás vár az olvasóra, ha jó a beleérző képessége. Én személy szerint némely jelenetnél szívesen kihagytam volna ezt a momentumot.
 
A humor, amit a szerző belecsempészett a történetbe, kicsit tompította az erős krimi szálat, s néha sikerült picit fellélegezni. Erre főleg a téma mibenléte miatt van szükség. A szerző igen részletesen taglalt egy-egy véresebb jelenetet, aminél bizony szükség volt a lélekjelenlétre.
Angela Marsons bármikor képes arra, hogy kiragadjon minket a hétköznapokból és egy véres, áldozatokkal és rettegéssel teli helyszínre teleportáljon minket.
A történet lebilincselő, izgalmas, fordulatokban gazdag, és számomra sokáig rejtélyes is volt. A szerző stílusa magával ragadó, mindenképpen szeretnék sort keríteni a többi könyvére is.
Mindvégig reménykedtem abban, hogy ha valaki, akkor hát Kim Stone képes lesz hazavinni a lányokat a családjukhoz. 
Ami pedig Kim Stone karakterét illeti… a szerző egyszer úgy nyilatkozott, hogy a karakterét nem kedvelheti mindenki, ahogy az a való életben sem lehetséges. Én személy szerint nagyon szimpatizáltam vele, úgy gondolom nagyon is érti a dolgát, és már az első pár fejezet után bizalmat szavaztam neki úgy, hogy az előzményeket én nem olvastam. Tetszett, hogy az írónő nem akart egy mindenki számára elfogadható és szeretnivaló karaktert kreálni, inkább fektetett hangsúlyt arra, hogy nagyszerű szakember legyen, akit valósághű tulajdonságokkal ruházott fel.

Angela Marsons történeteiben nincsenek tökéletes szereplők. Igyekszik földhözragadt maradni, ugyanakkor olyan témáról ír, ami nem csak őt, de mást is érdekelhet.

Örülök, hogy lehetőségem adódott elolvasni ezt a regényt, mert azt hiszem, újabb kedvenc szerzőt avatok hamarosan, ha minden könyve ennyire lehengerlő Angela Marsonsnak.

Pontozás: 10/10

2018. május 2., szerda

Jodi Picoult: A nővérem húga


Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz.

„Amerika ​keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.”


Kiadta az Athenaeum kiadó.
Kiadás éve: 2018. Ez a 6. változatlan utánnyomás.
Fordította: Kocsis Anikó (2006)
Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: My Sister’s Keeper
Az eredeti regény 2005-ben jelent meg Amerikában és azonnal a bestseller listák élén landolt.
 A szerzőről:
Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.
Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.
Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen.
1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.
Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.
Eddig több mint ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, melyeknek magyar nyelvű kiadásait kizárólag az Athenaeum kiadó gondozza.
Tudni kell, hogy most a filmet láttam előbb, és csak utána olvastam el a könyvet. Ennek egyetlen oka volt, hogy egyik alkalommal adták a tévében, én pedig ott ragadtam a képernyő előtt. Szerintem, aki látta a filmet vagy olvasta a könyvet, az pontosan tudja, hogy kibőgtem a lelkem.

Sose értettem, hogyan választanak szereplőket, amikor egy könyv alapján készül a film, ugyanis 90%-ban nem egyezik a szereplő kinézete a könyvbeli jellemzéssel. Persze, tökéletes szereplőt nehéz találni, de annyira nehéz hogy legalább az alapok egyezzenek? Hajszín, szemszín, magasság, vagy egyáltalán a szereplő neme vagy az alkata (gondolok itt DeSalvo bíró esetére)? Talán ez az egy dolog, ami miatt érdemes előbb megnézni a filmet. Nincs viszonyítási alap, magát a filmet értékelheted. Tetszik, nem tetszik. Míg ha először a könyvet olvasod, akaratlanul is azt figyeled, mi az, ami nem olyan, mint a könyvben.
Én most igyekszem nem összehasonlítgatni a filmet a könyvvel (bár nem mindig sikerül), magát a könyvet értékelem, de a bejegyzéshez a film képeit illesztem be, mert bár vannak eltérések, számomra tökéletesen hozták a karaktereket a színészek.

Jodi Picoult könyvei mindig az elevenembe hatolnak, mégis azt veszem észre, hogy figyelem mikor jön már a következő. Pedig utána még napokig rágódom a könyv témáján. Még nem sikerült az összes eddig magyarul megjelentet elolvasnom, de rajta van a bakancslistámon.
Jesse, Kate, Anna
Olvastam már pár Picoult regényt, de talán eddig ez volt az egyik legmegrázóbb. Sosem könnyű egy gyermek tragikus sorsáról olvasni. Ebben a történetben azonban több áldozat is van, még ha különböző módon is.
Adott Jesse, a legidősebb gyermek, akinek addig jó élete volt, míg ki nem derült húga, Kate betegsége. Onnantól a világ mintha csak Kate körül forgott volna, Jesse a háttérbe szorult, s úgy próbálta felhívni magára a figyelmet, hogy folyamatosan bajba került. Ez nem jelentette azt, hogy nem szereti a húgát, csak azt, hogy hirtelen úgy érezte, ő már nem létezik a szüleik számára.
Kate-nek akut promielocitás leukémiája van (APL), ami a vérképzőrendszerből kiinduló daganatos betegség, mely a káros sejtek felszaporodását jelenti a vérben és a csontvelőben. Fő tünetei a visszatérő fertőzések, étvágytalanság, fogyás, fáradékonyság, bőrön zúzódásszerű bevérzések. Az akut promielocitás leukémia (AML-M3) gyakran jár súlyos véralvadási zavarokkal, ami sürgősségi ellátást tehet szükségessé.
Amikor közölték az orvosok, hogy mi a baja Kate-nek, a szülei úgy érezték, hogy kihúzták a lábuk alól a talajt. Jött a kétségbeesés, a düh és a „miért pont a mi gyerekünk?” kérdés, amire nincs válasz. Aztán az érzés, hogy mindenképpen meg kell menteni a gyereket. Mindent kipróbáltak, amit csak lehetett, de semmi nem volt elég hatásos. Aztán az orvos ajánlotta, hogy esetleg „alkossanak” egy genetikailag tökéletesen megfelelő testvért, aki donorként szolgálhat Kate számára. Ő lett Anna.
Anna élete minden volt, csak nem átlagos. A születése pillanatában donorrá vált, s néha úgy érezte, nincs is élete. Élete első tizenhárom évét a testvérének alárendelve töltötte. Majd történt valami, ami mindent megváltoztatott. Történetünk pedig itt veszi kezdetét.
„Túl sok mindent kéne most elmagyarázni neki… Hogy a saját vérem kering a testvérem ereiben; hogy a nővérek lefognak, mielőtt megszúrnak, hogy levegyék a fehérvérsejteket, amikor csak Kate-nek kell; hogy aztán a doktor azt mondja, nem sikerült eleget levenni elsőre, még több kell. A sebhelyet is el kéne mesélnem, meg a mélyből jövő csontfájdalmat egy-egy csontvelő-levétel után, és az injekciókat előtte, hogy még több őssejtem termelődjön, és a fölöslegből a testvéremnek is jusson elég. Hogy én ugyan nem vagyok beteg, de még az is lehetek. Hogy csak azért születtem meg, hogy időnként le tudjanak csapolni Kate számára. Meséljem, hogy az a helyzet, nagy döntés előtt állok, de sajna, azt meghozzák helyettem, és senki nem veszi a fáradtságot, hogy megkérdezze annak a véleményét, aki ezt talán a leginkább megérdemelné.”

Elgondolkodtató felvetések, mély gondolatok, érzések tömkelege várja az olvasót. Múlt és jelen egyaránt teret kap a könyvben, megismerhetjük a család mindennapjait, az örökös harcot és vívódást, a megfelelési kényszert, a mérhetetlen szeretetet és fájdalmat, ami az egész helyzettel együtt jár. Hová vezetnek a döntéseink? Mi lenne a helyes döntés egy ilyen helyzetben? Hogyan kellene reagálni az adott pillanatban?
Nagyon megkedveltem a szereplőket. Különösen Jesse karaktere fogott meg, illetve az apáé, Brian-é. Nagyon közel álltak hozzám, bár az egész családdal így voltam. Valahogy úgy éreztem, az ő fájdalmuk, kétségbeesésük, haragjuk hatványozódva jelentkezett bennem olvasás közben, csak épp azt nem tudtam, hogy kire haragudjak pontosan. A szülőkre, mert annyira csak Kate-el foglalkoztak, hogy közben nem vették észre mi játszódik le a másik két gyerekükben? Az orvostudomány mai állására, mert a való életben naponta történnek meg ilyen események, csak épp nincsenek ennyire az arcunkba tolva? Talán az univerzumra, Istenre, sorsra, amiért egyáltalán létezik ez a betegség?
Egyedül abban voltam biztos, hogy Jesse-re, Kate-re és Annára nem haragudhatok. Brian-re szintén nem, mert a két szülő közül ő volt az, aki próbált egyensúlyozni az élet okozta kulimászban, s igyekezett Annát is támogatni. Sara sem okolható mindenért, mert hát nézzen mindenki mélyen magába, s úgy mondja, hogy nem tenne meg mindent a lányáért, hogy újra egészséges legyen. A kérdés csak az, hogy meddig mehetünk el?
A bírósági tárgyalás minden részlete megelevenedik a szemem előtt, ahogy az a rész is, amikor Taylor Ambrose megjelenéséről írt a szerző. Ez szerencsére a filmben is így volt, szóval megkönnyebbültem, hogy nagyon sok dolgot megtartottak a könyvből. Nagyon kedveltem Taylor karakterét, örültem, hogy szerepet kapott a Fitzgerald család életében.

A könyv befejezése brutális. Nem számítottam erre. Földhöz vágott és ott is maradtam. Bár azt mondtam, nem hasonlítgatom a filmhez, de itt erősen lázadott a lelkem, hogy "de a filmben nem így volt"! Rengeteg kérdés kavargott bennem, és tudom, hogy a könyv elolvasását követően még napokig foglalkoztatni fog ez a könyv, s a téma, ami örök kérdésként jelen van mindenkinek az életében, csak épp addig nem kerül elő, amíg nem muszáj.

Ez a könyv az elejétől a végéig egy érzelmi mélyrepülés. Ha csak a happy end-et szereted, akkor ez a könyv nem neked való. A könyv végeztével ugyanis úgy érzed, kifacsartak minden lehetséges módon. Hihetetlenül felkavaró történet, aminek a végén csak az jár a fejedben, hogy nagyon igazságtalan az élet. Ugyanakkor, ha kicsit a színfalak mögé pillantasz, megtalálod most is az aktuális értékes mondanivalót, amit minden Picoult könyvben felfedezhetsz.
Mindenképpen olyanoknak ajánlom ezt a könyvet (meg a legtöbb Picoult regényt), akik elég erősek lelkileg ahhoz, hogy feldolgozzák a könyv által előidézett érzelmi hullámvölgyeket, valamint akik megértek arra, hogy elfogadják, a könyveknek sem lehet mindig boldog végkimenetele.

Pontozás: 10/10



2018. április 28., szombat

Kohout Kaia & Kohout Dávid: ÚZ, a csodák csodája - Négyszáz nap nászútterápia Új-Zélandon, Hawaiin és Ausztráliában


„2015 ​októberében felmondtunk a munkahelyünkön, eladtuk az ingóságainkat, elajándékoztuk a cicát, és elindultunk az egyévesre tervezett nászutunkra, Új-Zélandra. Szabadon jöhettünk-mehettünk a Csendes-óceánt és a Tasman-tengert elválasztó ország partjai között, és hamar csodálatos önfenntartó közösségek, biogazdálkodások, és saját, mélyülő párkapcsolati folyamataink aktív alakítóivá váltunk.
Nem csupán Új-Zélandot utaztuk körbe; Ausztrália és Hawaii mellett személyiségünk és társadalmi kondícióink felfedezésére is lehetőséget nyújtott a vízum adta egy év. E könyv élményeink és tapasztalataink összefoglalója: holisztikus beszámoló, amely nem pusztán szubjektív naplóbejegyzések halmaza, hanem praktikus információk és útjelzők gyűjteménye is. 
Olvasónk egy olyan útikönyvet tart a kezében, amelynek elsődleges célja kihangsúlyozni felismerésünket: a társadalom – és a saját magunk – által ránk szabott korlátokon túllépve feltárulhat számunkra a természet szépsége, valamint személyiségünk egyedisége és sokszínűsége. Egy ilyen utazás bárhol és bármikor megkezdhető!
Kaia & Dávid
(A kötet a Magyarok külföldön sorozat negyedik darabja.)”

Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelenés időpontja: 2018. április 17.
Borító és illusztráció: Kohout Kaia
ISBN: 978-963-293-696-3

Hogy mit tudhatunk a szerzőpárosról? A könyv fülszövege és a belső borítója sok mindenre választ ad, még mielőtt elolvashatnád a történetüket.
„Kaia, aki Új-Zéland előtt MA textiltervező művész és MA designmenedzser volt végzettsége – valamint szabadúszó divattervező a hobbija – szerint, Új-Zélandon szakképzett barista, okleveles permakultúra-tervező lett, és megalapította első szépségápolási brandjét is. Noha Új-Zélandra gyerekkora óta vágyott, friss házasként férjével, Dáviddal nyílt csak lehetősége eljutni a szigetországba. Dávid, aki MSc okleveles építészmérnök, masszőr, zenész és szintén permakulturista, az új-zélandi utazgatások végére egy progresszív építészirodában energiatakarékos passzívház-tervezőként talált állást. Jelenleg mindketten Új-Zéland Déli-szigetén, Queenstownban élnek.”
 
A könyv nagyon érdekes, cselekményekben gazdag. Egyszerre ismerjük meg a szerzőket, a helyeket ahol jártak, az ott élő embereket, és felfedezzük magunkban a kalandort, a gondolkodót, a bölcset, az álmodozót.  Imádtam a tájleírást, sokszor úgy éreztem, mint ha én is ott lettem volna a szerzőkkel az úton. Megtapasztaltam a kalandor életet, amikor kilépve a komfortzónából bebarangoltam azokat a helyeket, amik nem kimondottan turistalátványosságok. Persze mindezt csak gondolati síkon.

A könyv rengeteg érdekességre felhívja az olvasó figyelmét, amire alapjáraton nem biztos, hogy rákérdeznénk egy utazás során.
Példának okáért megemlítették, hogy a helységnevek főként a maori nyelvből erednek, és jellegzetességük, hogy a tulajdonnevekben ismétlés van, ami a nyomatékosítás eszköze.
Vagy épp azt, hogy szokás Te Moatán, hogy étkezés előtt körbeülik/körbeállják az asztalt, megfogják egymás kezét, és egy hálaadó énekkel indítják az étkezést. 

Kaia és Dávid elbeszélésein keresztül megtudhattuk, mi a különbség a kreativitás és az alkotás között. Szerettem, amikor az alkotásról írtak, illetve megfogalmazták miért is alkotunk. Talán ennél a résznél kezdtem azt érezni, hogy van, amiben hasonlítunk.

A 14. fejezet nem csak hogy elgondolkodtató, de nagyon igaz is. Az ismerőseim tudják, hogy elég sűrűn hangoztatom, hogy a mai rohanó világban elfelejtünk igazán élni, sokszor belekényszerülünk olyan szerepekbe, amikben nem érezzük jól magunkat. Nos, a szerzőpárosunk is hasonlóra hívja fel a figyelmet. Felteszik azt a kérdést, hogy „Mikor adtál lehetőséget magadnak arra, hogy megtudd, ki is vagy valójában, milyen ember vagy kívül-belül?”

Annyi mindenre felhívja a könyv a figyelmünket, hogy időt kell szánnunk arra, hogy leülepedjen. Ad bőven gondolkodnivalót, ugyanakkor arra bíztat, hogy merjünk kilépni a komfortzónánkból, legyünk spontánok, szabadok, kalandozzunk, fedezzük fel a világot, de első sorban önmagunkat. 

Ami nem tetszett, az a nézőpontváltások hirtelen bekövetkezése, néha kuszasága. Egyszer Kaia (Barbi), másszor Dávid (Kealoha) szemszögéből ismerhetjük meg a történteket, ám nem csak ez van jelen, hanem valaki „narrátorkodni” is próbált, de még mondat közben átváltott másra, és ez zavaró volt.
Erre példa még a könyv elején: „Történetesen Kaia épp otthonról, a Logodi utcából hívta a kórházat, és szabad volt délelőtt. Dávid továbbá épp egy Pasaréti úti építészirodában finomítgatta egy társasház tervét, és ami azt illeti, igen, tizenöt percen belül mindketten ott tudtunk lenni az időpontunkra.”

Összességében véve nagyon tetszett, tényleg igaz, hogy napló és úti könyv egyben, elgondolkodtat, kalandokra csábít és bíztat arra, hogy felfedezzük önmagunk milyenségét.

Pontozás: 10/9

2018. április 17., kedd

Jodi Picoult: A tizedik kör


„A ​lányod azt állítja: megerőszakolták. 
Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme. 
MIT TESZEL?

Daniel Stone egyedüli fehér gyerekként nőtt fel egy amerikai eszkimó faluban, ahol anyja tanítónőként dolgozott, míg őt kiközösítették és gúnyolták. Nem hagyta magát: rosszabb lett minden rosszfiúnál, ivott, lopott és rabolt, amíg ki nem szabadult Alaszka vadonjából, hogy kövesse művészi ambícióit, beleszeretett egy lányba és családot alapított.
Tizenöt évvel később Daniel sikeres képregényrajzoló. Felesége Dante Isteni színjátékát tanítja a helyi egyetemen; lánya, Trixie pedig a szeme fénye. 
Trixie nem tud apja sötét múltjáról – egészen addig, amíg egy randi rémálomba nem torkollik, és Daniel újra azon kapja magát, hogy meg kell küzdenie az indulattal, ami talán nemcsak őt emészti fel, de egész családját és a jövőjét is. 
Jodi Picoult ebben a regényében erősebb hangot üt meg, mint valaha. Vajon elég-e az apa és lánya közötti elszakíthatatlan kötelék ahhoz, hogy a múlt hibáit végre elengedjük?”


Kiadó: Athenaeum
Megjelenés ideje: 2018.04.16.
Fordította: Babits Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: The Tenth Circle
Illusztrációk: Dustin Weaver
ISBN: 978-963-293-752-6
Oldalszám: 400

A szerzőről:
Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.
Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.
Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen.
1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.
Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.
Eddig ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, amiből már elég sok megjelent hazánkban is szerencsére.

A könyvről:
A könyv egy előszóval nyit, ami visszarepít minket a régmúltba, amikor még csak négy éves volt Trixie. Szerettem ezt a részt a könyvből, mert megmutatja, hogy milyen volt akkoriban Daniel (apa), illetve milyen volt a kapcsolatuk egymással. 

Főszereplőnk, Trixie első osztályos gimnazista, akinek a gondolatai csak Jason körül forognak, miközben azt sem tudja, hogy ő maga kicsoda. Összezavarodott tini, aki másra sem vágyik, mint hogy szeressék. Szülei, Daniel és Laura látszólag problémamentes házasságban élnek, ám ez csak látszat. Egyikőjük sem boldog, a család kezd szétszakadni. Daniel, akárcsak egy partra vetett hal, kapálózik azért, hogy a felesége és szeretett kislánya visszataláljanak hozzá, ugyanakkor Laura már belevágott valami másba, aminél már az elején érzi az olvasó, hogy nem lesz jó vége.

Jodi Picoult most is erőteljesen belemélyed a témába, és keményen megragadva az olvasót magával vonszolja egészen a történet végéig.
A karakterek összetettek, az információkat folyamatosan kapjuk a történet és a cselekményvezetés során. Bár érzed olvasás közben, hogy valami nem kerek, és mintha túl egyszerű lenne a történet, rájössz, igaz az, hogy néha az egyszerű a bonyolult.

A szerző tökéletesen ábrázolja, mennyit változott a világ pár röpke év alatt, mennyi veszély fenyeget egy tizenévest, vagy épp milyen dolgok vezethetnek oda, hogy rossz irányba induljon egy tini élete. Hogyan dolgozza fel egy tizennégy éves (bár szerintem ez kortól független), hogy nemi erőszak áldozata lett? Vajon tényleg erőszak volt? Mi vezetett idáig?
Hogyan dolgozza fel a szülő, hogy a még nemrégiben totyogó kislánya serdülővé vált, és máris ekkora trauma érte? Mennyit bír el egy ember? Mikor lesz vége a végtelennek tűnő fájdalomnak, megaláztatásnak és dühnek? Mi történik, ha az emlékek hiánya miatt szörnyűségek sorozata veszi kezdetét? Megállítható-e egy újabb tragédia?  Ki a hibás a történtekért? Megelőzhető lett volna a tragédia? Mi lett volna, ha…?
 
Ezernyi kérdés felmerül az emberben olvasás közben, amikre többségben meg is kapod a választ, mire a történet végére érsz. Ám ezzel még nincs vége. A könyv elolvasása után még sokáig motoszkál benned a gondolat, mert ez a könyv annyira élethű, annyira aktuális, annyira igaz lehetne, hogy az már fáj.

A történetet körüllengi egyfajta búskomorság, fájdalommal, tehetetlenséggel és dühvel elegyítve.

Pontozás: 10/9 
Indoklás: maradt a történetnek egy bizonyos függővége, amire ugyan magától is rájön az olvasó, én mégis hiányoltam. 

2018. április 1., vasárnap

Gregus Gábor: Újabb elmezavar (Elmezavar trilógia 2.)

„Az átlagos férfi tovább keresi a kiutat abból a különös világból, melybe belecsöppent. Amint újra tudatára ébred, rájön, hogy hosszú ideje aludta álmát, és hogy mindeközben sok minden megváltozott. Régi baráti szétszéledtek, a hatalom új kezekbe került. Ahogyan ő, úgy tér vissza a végleg legyőzöttnek hitt Ménrót és Villő, és ha ez nem lenne elég, egy harmadik nagy erejű vetélytárs, Radakund is feltűnik a színen. Az első kötethez hasonlóan a sötét mese most is cselszövésekről, véres csatákról, bűbájról és szerelemről szól. A háború tovább folytatódik, a tét pedig még mindig nem más, mint a józan ész. CSAK FELNŐTTEKNEK!”
Kiadta: Underground kiadó
Kiadás éve: 2013

A szerzőről: 
Gregus Gábor Budapesten született, s jelenleg is ott él. Elmondása szerint egyike azoknak az íróknak, akik hobbiból vetik papírra azt, ami kijön a fejükből. Másfél évvel ezelőtt keresett meg, hogy véleményezném-e az első regényét, melyre örömmel mondtam igent, tekintve hogy fantasy műfajú, amit nagyon szeretek, ráadásul szívesen ismerkedem magyar szerzők műveivel.
A napokban megkértem, hogy amennyiben lehetséges, pár sorban mutassa be magát, melynek eleget is tett. Ezt ezúton is köszönöm. 

A szerző így mutatta be önmagát: 
„A budapesti születésű Gregus Gábor életútja egy kissé kanyargós. Gyerekkorában a "mi leszel, ha nagy leszel" kérdésre rávágta, hogy filmrendező. Alsóbb osztályokban rajzolásban jeleskedett, még versenyekre is küldték, ám később az irodalom szeretete hatalmasodott el rajta. "Természetes" volt hát, hogy elektrotechnikai középiskolába menjen, utána pedig programozó képzésre. Annak végével, újabb kanyarral a Károli Gáspár Egyetem magyar szakán találta magát. Talán nem meglepő, hogy mindezek után szoftvertesztelőként foglalatoskodik, miközben hobbiból néha ír egy-egy regényt. Ezekben különös, vad világokban kalandozik, ahol szép, csúnya, helyenként varázslatos, olykor sokkoló dolgok egyaránt megesnek.”


A könyvről: 
Az Elmezavar trilógia második kötetét tarthatja kezében az olvasó, melynek műfaja fantasy. Az első kötetben megismerhettük a főszereplőt, Dománt, megtudhattuk hogyan indult el élete legnagyobb kalandjára. Függővéggel zárult, ami nem meglepő, ha azt nézzük, hogy a történet egy trilógia első kötete. Számomra az első kötet élvezhető volt, bár kissé hiányos. Tetszett, hogy sokszínű volt és a történet folyamán megfigyelhető bizonyos jellemfejlődés. Összetett karaktereket kreált a szerző, érdekes helyszínekkel és cselekményekkel.
Erről a kötetről is elmondható, hogy a történet ötletes, alkalmanként bizarr és kicsit különc, néhol vicces (legalábbis nekem akadtak olyan jelenetek) és mindenképpen elgondolkodtató. A szereplők jellemfejlődése most is megfigyelhető, és a szerző mindvégig odafigyelt, hogy fenntartsa az olvasó érdeklődését. Helyszín és karakterábrázolása tetszetős, könnyen vizualizálhatja az olvasó. 

Amivel még most sem vagyok kibékülve, az a borító. Sajnálom, de ha ez alapján választanék könyvet, bizony ott maradna a polcon. Nem feltétlenül ilyen figyelemfelkeltésre vágyik az ember. (A harmadik kötet borítója jobban tetszik, mint az előző kettőé.)
Valamint számomra néha már túl abszurd és morbid volt egy-egy jelenet. Olyan, mintha kicsit „túltolta volna” a fantasy szálat a szerző. Igaz a mondás, hogy a kevesebb néha több. Ne akarjunk egyszerre túl nagy falatot letolni az olvasó torkán, mert az bizony fennakad. 

Az első kötethez képest már észlelhető volt, hogy az író tudatosan igyekszik beiktatni bizonyos hatásszünetet, amikor nincs lényegesebb esemény, hogy az olvasó ne érezze azt, hogy már túl sok. Ennek nagyon örültem, mert érezhető, hogy a szerző nem csak kiírja magából a történetet, de figyel a leendő olvasókra is. Ez mindenképpen pozitív. 

Domán az a karakter, akit már az előző kötetben sem tudtam, hogy hova tegyek. Eleinte nagyon nem kedveltem, aztán az első kötet végére már kezdtem szimpatizálni vele, de most megint nagyon ellenszenves volt. Ellenben a mellékszereplők közül sokakat megkedveltem, így inkább arra voltam kíváncsi olvasás közben, hogy velük mi lesz. Talán inkább közülük kellene főszereplőt kinevezni. 

A könyv utolsó harmada kötött le a legjobban. A Szada elnevezésű fejezetnél éreztem azt, hogy ott igazán magára talált a szerző. Izgalmas volt, érdekes, ráadásul visszatértek olyan mellékszereplők, akiket nagyon kedveltem. 

Azt meg kell hagyni, hogy a szerző a maga stílusában egyedit alkotott. Magyar szerző, fantasy műfaj, nem mindennapi téma és érdekes elgondolás. Az, hogy a kivitelezésben még nem tökéletes… talán nem is kell annak lennie. Érezhetően fejlődött a főszereplő, a cselekményvezetés és a szerző is írás közben. Számomra még mindig van egy kis hiányérzet és elvárás a történettel kapcsolatban, de úgy gondolom a szerző bizonyította, képes a fejlődésre, csiszolódásra. 

Pontozás: 10/8

2018. március 26., hétfő

Lana Millan: Raziel


- Egy angyal az élet küszöbén -

„Ismered a viccet, amiben a bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve üzletet ajánlanak neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes tájainak. Kalandos útjuk során Raziel felfedezi magában az elszánt harcost, a féltő barátot, és az esendő embert. Lana Millan második regénye egy izgalmas mese, ami akár igaz is lehetne.”


Kiadó: Athenaeum
Megjelenés dátuma: 2018. 03. 26. 
ISBN: 978-963-293-672-7
Kötés: füles, kartonált
A könyvet megrendelhetitek itt 20% kedvezménnyel, ha lementek a bejegyzés aljára:
https://mindennapkonyv.hu/szerintetek/ajanlo/lana-millan-raziel-egy-angyal-az-elet-kuszoben-

Mit tudhatunk a szerzőről?
Lana Millan nem hisz az írói önéletrajzokban, ahogyan a véletlenekben sem, viszont elég jó meggyes csokitortát süt. Trónok Harca rajongó, de a Gyűrűk Urát is szereti, a kedvence Gollum.
Rendszeresen fogyókúrázik, amit csak az étkezések idejére függeszt fel. Megfelelő szerszámok híján egyszer kenőkések segítségével cserélt ki egy kerékpárbelsőt, miközben a YouTube-on az oktatóvideót nézte. Régen szerette a gumicukrot, de aztán olvasta valahol, hogy miből készül, így leszokott róla. Van egy szívecskés doboza, ha valamit nagyon szeretne, papírra veti és a dobozba teszi, mert azt hiszi, hogy akkor valóra válik.”

2015-ben, első regényének megjelenésekor volt szerencsém interjút készíteni az írónővel, amit most meg is mutatok nektek. Igaz, főképp az előző könyvhöz kapcsolódtak a kérdések, ám megtudhatjátok belőle azt is, hogy honnan az írói neve, illetve pár apróságot az írással kapcsolatban. 

A történet már az első fejezetnél mosolycsalogató és elgondolkodtató egyben, s ez jellemző egészen a könyv legvégéig. Tetszik ez a kettősség, mert egy pillanatra sem hagyja a figyelmet lankadni, szórakoztat és gondolatokat ébreszt.

Nagyon igaz, amit a könyv elején írt a szerző az emberek milyenségéről. Néha én is úgy érzem, mint Uriel és Raziel. Az emberek technikai fejlődése túl gyors, némely találmány túl korai. Ráadásul sokan nem is arra használják, amire a feltalálója tervezte.

Raziel karakterét már az első pillanatban megszerettem. Annyira esetlen volt az emberi testben, hogy az már aranyos. Egyszerre sajnáltam és szórakoztatott. A gondolatait néha a magaménak éreztem, és sűrűn egyet is értettem vele.
„Eleinte a járással is akadtak problémáim, és bár javult a helyzet, néhányszor még most is elvétem a lépést vagy nekimegyek a csukott ajtónak.” <- Ennél a mondatnál hangosan megjegyeztem, hogy ne aggódj, harminc éve élek ebben a testben, és még velem is előfordul. Aztán persze jót nevettem azon, hogy magamban beszélek. Szerintem akár ez is felkerülhetne arra a listára, amit Raziel fejben vezetett.



Szerettem, hogy a fantasy szálon kívül erős mondanivalóval is rendelkezik a történet. Megmutatja, milyen esendőek is az emberek, s hogy a mi fajtánknak semmi sem elég. Mindig többre és többre vágyunk, birtokolni és uralkodni akarunk, és sosem vesszük észre, hogy mikor elég.

A karakterek összetettek és szerethetőek voltak, egyszerre angyali, démoni és esendően emberi.
Hihetetlenül azonosulni tudtam Raziel karakterével, és imádtam Beladert, mint főszereplőt. Mindig akadt valami, ami miatt civakodhattak, én meg nevethettem. Minél többet olvastam róluk, annál közelebb éreztem magam mindkettőjükhöz. Határozottan megértettem Belader tetteit, bár volt amivel én sem értettem egyet. 

„– Kedvelsz? Ez mégis mit jelent? – nyögöm ki végül.
– Kedvellek. Ez azt jelenti, hogy a kezdeti tízből tíz helyett csak hétszer szeretném kitekerni a nyakad. Ebből egyszer most. – A hajamba túr. – Mondták már, hogy gyönyörű vagy dühösen?
– Ez nagyon nem jó – húzom el a fejem. – Ezt nem lehet.
– Ugyan, miért ne lehetne?”

Ilyen és ehhez hasonló párbeszédek tarkítják a történetet. Tetszik, hogy rejtve nem csak egy szálon fut a cselekmény, ott van mélyebben valami más is, ám a szerző nem akarja ledugni a torkunkon, kis adagokban juttatja el hozzánk, s hívja fel a figyelmet arra, hogy nem minden az, aminek látszik.

A huszonhetedik fejezet végén nagyon haragudtam az írónőre. Alaposan megbőgetett, amire már rég volt példa. Arra gondoltam, hogy ez nagyon nem fair pont most. Az események olyan irányt vettek, amire bár valamennyire felkészültem, igazán nem számíthattam. Főleg nem ilyen formán. Nem tudtam, hogy merjem-e tovább olvasni a könyvet, bár mindvégig reméltem, hogy a történet pozitív véggel zárul. 
Aztán újabb meglepetés ért. Elfogytak a lapok. Most ez komoly? Hogy lehet ilyen vége? Azonnal akarom a folytatást!

Imádtam minden egyes sorát, de kegyetlenség a függővég. Nem lehet így vége. Ezúton kérem a szerzőt, hogy ha lehetséges, nagyon gyorsan készítse el a folytatást, mert hatalmas lyuk tátong az oldalamon a kíváncsiságtól, ráadásul szomjazom a happy end-re.
Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

2018. március 10., szombat

Hillary Jordan: Mudbound – Sárfészek



Fülszöveg: 1946-ot írunk. A nagyvárosból jött Laura McAllan vidéken, egy Mississippi deltavidékén fekvő farmon, egy számára idegen és rémisztő helyen kényszerül felnevelni gyermekeit. A megélhetésért folytatott küzdelem közepette két fiatal férfi tér haza a háborúból, hogy felvegye régi élete fonalát. Laura sógora, Jamie McAllan minden, ami a testvére nem: elbűvölő, jóképű és elveszett, a múlt emlékei közt bolyong. Ronsel Jackson, a McAllan farmon élő fekete bérlők legidősebb fia, kitüntetett háborús hős, ám hiába védte halált megvető bátorsággal a hazáját, a faji szegregáció korában nem veszik emberszámba. Az egykori fegyvertársak valószínűtlen barátsága óhatatlanul is végzetes változásokat hoz: olyan eseményeket idéz elő, amelyek úgy sodornak el emberi életeket, mint a hömpölygő folyó a hidakat a Deltavidéken.
Az elfojtott düh, a felszín alatt gomolygó előítéletek sokasága egyetlen éjszakán robban ki, amely után már senki nem lehet ugyanaz, mint addig… 
Az érintett családok férfi- és nőtagjai mind a saját szemszögükből idézik fel a történteket, hogy miközben a dráma főszereplőivé lépnek elő, betekintést engedjenek mindennapi életükbe és indítékaikba. Ahogyan azt Barbara Kingsolver írta Hillary Jordanről: „Karakterei egyenesen az 1940-es évek Mississippijéből lépnek át agyunknak abba a régiójába, ahol az együttérzés, a harag és a szeretet egymás mellett lakik. Máig velem vannak.”


Kiadó: Athenaeum
Megjelent: 2018. február 27.
Fordította: Babits Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Hillary Jordan: Mudbound
Oldalszám: 320
ISBN: 978-963-293-762-5
 
Hillary Jordan
A szerzőről: „Hillary Jordan Texasban és Oklahomában nőtt fel. Angol irodalomból és politológiából szerzett diplomát a Wellesley Főiskolán, majd tizenöt éven át hirdetésekhez írt szövegeket, mielőtt belevágott a regényírásba. A Columbia Egyetemen tanult kreatív írást. Első regénye, a Mudbound – Sárfészek 2006-ban elnyerte a legjobb irodalmi műnek járó Bellwether-díjat, amit kétévente adományoznak a társadalompolitikai kérdésekkel foglalkozó első regényeknek, emellett a New Atlantic Independent Booksellers Association 2008-ban ezt a könyvet választotta az év irodalmi művének. 2017-ben Dee Rees rendezett belőle sokszorosan díjnyertes filmet. Jordan novellái számos irodalmi lapban megjelennek, köztük a StoryQuarterlyben és a Carolina Quarterlyben. Hillary New York Államban, Tivoliban él.” /Forrás: a könyv 319. oldala/
 
Ronsel és Jamie
Tetszett, hogy több nézőpontból ismerhettem meg a történetet, s ezáltal nagyobb betekintést nyertem a szereplők életébe.
Az olvasó jól felépített cselekményrendszert kap, kiforrott karakterekkel, érzelmi hullámvasutazással. Akár egy csettintésre megváltozhatnak az érzéseid olvasás közben, egyik pillanatban még szórakoztatónak találsz egy jelenetet, a következőben meg már vöröslik a fejed a dühtől, és legszívesebben kiáltanál egy nagyot az igazságtalanságok miatt. Hiába tudom, hogy ez „csak egy könyv”, mégis sokszor azon kaptam magam, hogy mérhetetlenül dühös vagyok az emberekre, vagy épp a tehetetlenség kínzó érzése uralkodik el rajtam.
A szerző egy olyan korba kalauzol el minket, ahol még napi szinten jelen volt a faji előítélet, a hátrányos megkülönböztetés. Nem azt nézték, hogy mit tett az ember, hanem hogy milyen a bőrszíne, származása. Egy haszonállat élete többet jelentett, mint egy színes bőrű emberé. Ugyanakkor Hillary Jordan azt is megmutatja, hogy mennyire más lehet a fogadtatás egy új helyen. Ronsel szemszöge számomra nagyon érdekes és tanulságos volt.
A szerző korhű ábrázolása segít, hogy visszarepüljünk a második világháború időszakába, illetve az azt követő évekbe. Érdekes eseményeknek vagyunk tanúi, s a legtöbb kivált belőlünk bizonyos érzéseket. Nagyon kedveltem Ronsel karakterét, az édesanyjáét, Florence-ét, Jamie-ét, a gyerekekét és kövezettek meg, de Lauráét is. Henry-vel kapcsolatban sok dologgal nem értettem egyet, elég sűrűn ellenszenves volt, nem tudtam megkedvelni, bár összességében talán nem mondanám rossz embernek. Papit viszont egyenesen utáltam, sok Greenville-i emberrel együtt. Úgy gondolom, azt kapta az élettől, ami kijárt neki.
A film plakátja
Hihetetlen haragot éreztem amiatt a gyűlölet miatt, ami a Jackson család felé irányult. Számomra ők voltak a kedvelhető karakterek, s egyáltalán nem érdekelt a bőrszínűk.
Mindenképpen elgondolkodtató és érdekes olvasmány, ami egyúttal a szerző nagyszerű bemutatkozása a magyar olvasóközönség előtt.

Pontozás: 10/10

regény alapján készült, 4 Oscar-díjra jelölt film a Netflix műsorán.
Képek forrása: pinterest, www.hillaryjordan.com


2018. március 4., vasárnap

Eredményhirdetés

Szép vasárnap délutánt kívánok mindenkinek! 

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki évek óta velem tart a blogon, illetve a blog facebook-os oldalán, és hogy most is velem tartott ebben a kis rejtvényes játékban. Remélem legalább annyira élveztétek a megfejtését, mint amennyire én az összeállítását. 

A rejtvény kitöltve így néz ki: 

Azoknak a megfejtését fogadtam el, akik megírták nekem, hogy a középső, vastagított sávban mi volt a megoldás: Minden Nap Könyv
Illetve a "hol és milyen formában található meg a blogon" kérdésre azt a megoldást küldték, hogy: a jobb oldali sávban kép/banner formájában, vagy a jobb oldalon a bemutatkozás alatt hivatkozásként/képként/bannerként stb. 
Több megfogalmazás is született, én nem kekeckedtem, elfogadtam bármelyik fentebb található megoldást. A lényeg az volt, hogy mindkét kérdésre érkezzen válasz, ám ez sok esetben sajnos nem történt meg. Sokan csak felületesen olvasták el a kérdést, megírták az első helyes választ, de a hol és milyen formában kérdésre már nem küldtek megfejtést. Az ő megoldásukat sajnos emiatt nem tudtam elfogadni, ám még így is rengeteg helyes megfejtés érkezett, aminek nagyon örültem. 

Hogy miért épp a "Minden nap könyv" volt a rejtvény megoldása? 
Úgy gondoltam, összekötöm a kellemeset a hasznossal, és játékos módon ismertetlek meg titeket a fent nevezett oldallal. Örömmel olvastam több üzenetben is, hogy ötletesnek találtátok a megoldást, és hogy azóta nézelődtök az oldalon, mert pont ez volt a célom.
A honlap viszonylag friss, hiszen csak alig három hónapja üzemel, ám már így is rengeteg tartalommal találkozhattok rajta, ha böngészgettek. 

A fejlesztőknek köszönhetően átlátható menürendszerrel találkozhattok, ha felléptek az oldalra, és tényleg mindennel találkozhattok, ami könyvvel kapcsolatos. 
Van hírek menü, ami alatt többek között megtalálhatjátok a friss híreket illetve a programajánlókat is. 
A mindennapi fülecske alatt olyan nagyszerű almenükkel találkozhattok, mint a beleolvasó, a gyerekekkel kapcsolatos cikkek, vagy épp az egyik kedvencem, az "Aki író akar lenni" almenü, ahol többek között olyan szerzők mesélnek az íróvá válás folyamatáról, mint Bíró Szabolcs, vagy Nicholas Sparks. 
Az interjú fül alatt találhattok cikkeket, videókat, beharangozókat, melyek sok érdekes információt tartalmaznak. Számomra például érdekes volt olvasni az "A könyves polca" almenü alatt található írásokat. 
A Szerintetek menü alatt találhattok könyvajánlókat, a bővebben almenü alatt hosszabb terjedelmű könyvvéleményezést, ajánlást, illetve videós ajánlásokat bizonyos könyvekhez. Ez az a menü, melyben több blogger társammal aktívan közreműködünk. Itt is megtalálhatjátok könyvajánlóinkat, véleményezéseinket, s nem utolsó sorban a bejegyzések végén akár meg is vásárolhatjátok a könyveket. 
Ezen kívül van lehetőség a Minden könyv fülre kattintva a könyvek között keresni cím, leírás, szerző, kiadó vagy dátum alapján, illetve a Minden szerző fül alatt a szerzők között is válogathattok. 

Szívből remélem, hogy kedvet kaptok majd az oldal gyakori látogatásához, és a fent található ajánlók alapján szívesen belevágtok majd olyan könyvekbe is, amik esetleg kívül esnek a komfortzónátokon. 

Most pedig lássuk, hogy a miniwebtool kit sorsolt ki szerencsés győztesnek:


Gratulálok Patrícia! Hamarosan kereslek e-mail-ben a postázási adataid miatt. 

További szép délutánt / estét mindenkinek!