Vigyázat! Cselekményleírást
tartalmazhat!
„Valaki vár valahol, akivel
összetartozol. Aki a halálnál is erősebben szeret, és akiért a halálon is
átkelnél, csak hogy megtaláld…
A húszéves Sonja és
hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a
Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel
szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy
hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán
az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent
a múlttal…
Sonja szerény,
magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző
életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig
ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.
A Szent Iván napjára
meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött
férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt
visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé
nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát,
hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…
Alex a White Nights
énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való
kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket,
hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át
kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik
gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…
Frigg rokkája
azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A
helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok
boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában?
Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem
képes a másik nélkül élni?”
Kiadta: Decens Magazin Média Kft. 2015-ben.
Szerkesztő: Vág Bernadett
Tipográfia: Dobosy Anikó
ISBN: 978-615-80189-0-6
Oldalszám: 450
Mint ahogy azt már Eszter
könyveinél megszokhattuk, csodás borítóval, nagyszerű kidolgozással
találkozhatunk, ha kézbe vesszük egy-egy kötetét. A Frigg rokkájával sem voltam
másként. Amikor először fogtam kézbe, megtapogattam, megszaglásztam (ahogy a
könyveket általában), csodáltam a szépségét, s csak ezek után figyeltem meg
jobban a szerkezetét. Talán a legjobban a „Szolidan szép” kifejezés
jellemezheti. A belső borítón található Orion csillagkép igazán magával ragadó,
kissé misztikus.
Érdekesség: Nem tudom, hányan
tudjátok, de az Orion csillagképhez rengeteg, ma is hallható mitológiai
történet kötődik. A mai nevét a görögöktől kapta, és az egyik leghíresebb
mitológiai történet hozzájuk köthető. Az egyik ilyen történetben Orion,
Poszeidón fia (aki óriás termetű vadász volt) Atlasz hét leányát (Celaeno,
Electra, Taygeta, Maia, Asterope, Merope, Alcyone) addig üldözte a szerelmével,
amíg azok csillagokká nem változtak, s így ők lettek a Plejádok hét csillaga. A
Plejádok az Orion csillagkép északi felére esnek, és az a közös jellemzőjük,
hogy ezen a területen a csillagok egy irányba tartanak. Szabad szemmel is igen
jól láthatóak a tagjai, mivel óriáscsillagok. Ilyen óriáscsillag például a béta
csillag, a Rigel. :) Ez a csillag az Orion csillagkép legfényesebb csillaga, s
nem mellesleg azt mondják, hogy az egész égbolton látható csillagok között is a
hetedig legfényesebb. (forrás: wikipedia)
A történet előtt az alábbi
Ibsen verset olvashatjuk:
Az első fejezet a 21.
században, 2024-ben indul, Stjerne városában. Főhősnőnk, Sonja Sommerland itt
került először a látómezőbe. Hosszú fekete haja vizesen verdeste a vállát,
ezüstszürke szeméből pedig szomorúság tükröződött. Ha nem láttam volna őt a
borítón, akkor is megjelent volna előttem róla a kép, s egy picit belesajdult a
szívem. Ismerős érzés kerített hatalmába, amikor arról olvastam, hogyan
bóklászott a kórház falai között keresve azt a személyt, aki oly nagyon fontos
szerepet töltött be az életében.
A tizenkilencedik oldalon már
potyogó könnyekkel olvastam tovább. Éreztem Sonja fájdalmát, kétségbeesését, s
már-már önostorozását is, valamint azt, ahogy mindenki másra is haragudott.
Aztán megjelent Alex, a hét évvel idősebb testvér, aki szintén főszereplője a
történetünknek. Már az első oldalak után szívemhez nőtt a karaktere. Tipikus
gondoskodó, határozott, erős, macho jellemmel megáldott férfi, aki hozzászokott
ahhoz, hogy az lesz amit ő akar, s ezen túlságosan nem is volt kedve
változtatni. Ő nem kérdezett, nem megbeszélt, pusztán kijelentett dolgokat, és
az úgy is volt. Nagyon hasonlított külsőleg a húgára. Ugyanolyan színű haj és
szem, ám Alex jóval magasabb volt, így rendszerint ha egymás mellett álltak,
húga fölé tornyosult. Alex igazán sármos férfi volt. Egyenes orr, világosszürke
(ezüstös) szem, lehetetlenül sűrű szempilla. Fekete, felnyírt haja elől a
szemébe hullott, ezért hátrasimítva viselte, olykor be is copfozta. Sötét
borostája és markáns szemöldöke markánssá tette az arcát.
Claire, Alex barátnője nem
igazán volt szimpatikus, és azt hiszem most enyhén fogalmaztam. Utálatosan
viselkedett, rémes stílusa volt alapjáraton, ráadásul tényleg nagyon nem
kedveltem. Reméltem, hogy gyorsan eltűnik a képből. S lám-lám, a megérzéseim
nem csaltak. Tényleg nem érdemelt túl sok figyelmet.
 |
| Furch Durango gitár |
A második fejezet a Szent Iván
napi jelmezbállal indult. Azt hiszem, a jelmezekért hatalmas taps illeti az
illetékest, nagyon jót nevettem. Magam előtt láttam Sonját Arwenként, és simán el
tudtam képzelni Alexet is Neo-ként. :D Jó kis páros. Hatalmas koncertet
tartottak, ami több mint két órán át tartott, s ezalatt Sonja úgy érezte, nem
fáj annyira a lelke. Ám a koncert után ismét úgy érezte, kell egy kis
egyedüllét, így elindult a tópartra kedvenc gitárjával (születésnapjára kapta a Furch Durango-t), hogy egymagában
lehessen, s zenélhessen. A dal, amit ott énekelt igazán a szívemig hatolt. Ez
volt az, s az Egyedül címet viseli:
„Sonja kíváncsian nézett a
férfi nemes vonású arcára. Bár korábban sosem találkoztak, hirtelen az az
érzése támadt, mintha ismerné őt. Mintha ismerné a kék szempár minden
árnyalatát, az örömét s a bánatát. Mintha hallotta volna már ezt a hangot, és
látta volna már ezt a szigorú pillantást… a férfi egyenes orrát, szép ívű
száját, magas homlokát, széles vállát, sudár alakját…”
„ … A szőke férfi haja
arasznyi hosszú lehetett, és hátra volt simítva. A feje két oldalán szinte
kopaszra borotválta, világos szakállát rövidre vágta. Bőrnadrágot, csizmát,
inget, mellényt viselt, a derekán széles övet, s a beletűzött balta is egész
élethűen festett. A kézfejét és alkarját színes tetoválások borították, és úgy
tűnt, a minták a ruhája alá kúsznak.”
A második és harmadik fejezet
gyorsan elolvasásra került, s immáron már nem a 21. hanem a 10. században
találtuk magunkat főhősnőnkkel Sonjával, aki nem tudja, hogy került oda, sem
azt, hogyan juthat egyáltalán haza, a bátyjához, aki minden bizonnyal majd
beleőrül abba, hogy mi lehet vele. Érdekesek voltak a leírások, az emberek és
helyek jellemzései, minden. Eszter elég érdekesen építette fel a két század
közötti kapcsolatot, így mindenképpen érdemes odafigyelni, és nem csak úgy,
hipp-hopp átszökellni ezeken a részeken, mert a végén még lemaradhattok valami
lényegesről. Például arról, hogy mi
történt Alex-el és a banda többi tagjával (egy kivétellel), amikor elindultak hazafelé a búcsúztatásról.
Imádtam az alábbi megjegyzést,
úgyhogy nézzétek el nekem, de egy sort idézek:
„ – A halottak nem tudnak
hányni… - hümmögött Alex.”
Alex, Leif és James eljutott
Magnusson jarl udvarába, ahol dalnokokként elég jól gondjukat viseltél, és
megbeszélték a jarllal, hogy hajót kapnak, amin eljuthatnak Einarr-ékhoz. Már
alig várták, hogy Sonját újra a karjukba tarthassák.
Alex és Sonja rémálmai
aggasztottak. Reméltem, hogy nem fognak bekövetkezni, és néma imát mondtam
értük gondolatban.
Amikor Einarr házánál
megkérdezte a férfi Sonját, hogy miért van ott a nyúl, nagyon nevettem.
Szívemből megkedveltem a lányt, és reméltem, hogy számára Happy end lesz, míg a
férfi anyja remélhetőleg nem végzi valami túl jól. Rühelltem azt az áskálódó,
szemét banyát.
Idézek egy részt, mert tényleg
nagyon jót nevettem:
„ – Kicsikém, mondd, mi az
ott, a fal melletti asztalon?
- Hát…, az egy döglött nyúl.
Einarr elmosolyodott.
- És mit keres ott?
- Carter odatette, én pedig
nem mertem hozzányúlni.
- Miért nem?
- Mert úgy néz k, mint egy
halott macska.
- Nem ettél még nyulat?
- Nem. És nem is fogok.
- De miért?
- Mert szép és kedves állat.
Sosem tudnám bántani.
- És odakint a kecskéket meg a
tyúkokat?
- Hát, ha adnak tejet meg
tojást, annak örülni fogok, de hogy őket nem esszük meg, abban biztos lehetsz.
Nem eheted meg azt, aki bízik benned.
- Te most viccelsz?
- Nem.”
Itt egy pillanatra
felvisítottam, hogy szépen fogunk kinézni, ha Sonja mellett Einarr vegetáriánus
lesz. :D Egy vega viking azért vicces.
Aztán sorozatban történtek
olyan dolgok, amin kiakadtam, de úgy igazán. Például Brenna (Einarr anyja)
ármánykodásai, Sonja álmai amik egyre tisztábban felfedték, hogy mi köze van
neki igazán Einarrhoz, illetve a történet hangulata, ami a vége felé áthatja az
ember. Ám a hajó, ami akkor érkezett, amikor Einarr, Asa és Sonja beszélgetett,
tudtam, hogy nem lehet másik hajó, mint az, amelyik Alexéket vitte Syn
városába. Erre mi történt? Vége a kötetnek. Áááááááááááááá. Most várhatok, amíg
megjelenik a többi kötet, hogy tudjam, mi lesz kis kedvenceimmel. Igazságtalan
ám. :)
A kötet végig bővelkedett
kalandokban, poénos és könnyáztatta jelenetekben, szívmelengető és
hátborzongató részekben. Nagyon megszerettem a szereplőket, Alex volt a fő
kedvencem, de Einarr sem maradt le túlságosan. Eszter megint nagyszerű
karaktereket alkotott, s egyáltalán nem bántam, hogy időutaztam is, mert
megismerhettem a vikingek életét (vagy tovább ismerkedhettem velük?).
Az a rész viszont, amikor
Einarr közölte Sonjával, hogy ha visszatérne a saját világába mi történne,
sokkolt. Enyhén kirázott a hideg a gondolatra, hogy ha Sonja helyében lennék,
örökre 924-ben rekedtem volna. Főleg Brenna miatt.
Szeretnék még sokkal többet
olvasni Einarról, Sonjáról, Alexről és társairól, mert tudom, hogy rengeteg
érdekes dolgot fogunk még róluk megtudni Eszternek köszönhetően.
A történet kicsit más, mint az
eddigi A. O. Esther könyvek. Az Összetört Glóriák sorozatban angyalok és
emberek harcoltak, angyalokkal és különböző pokoli jövevényekkel. A
Gombnyomásra trilógia egy nem hétköznapi kivitelezésű disztópia, ami happy
enddel zárult. A Frigg rokkája viszont először a jövőben játszódott, majd
visszacsöppentek a régmúltba, ahol minden új nekik, és meg kell birkózniuk a
rájuk váró nehézségekkel, a történet végkifejletéről pedig az ég adta világon
semmit sem tudunk még. Viszont vannak hasonlóságok. Olyan karaktereket kreált
az írónő, akik kedvelhetőek, legyenek angyalok, démonok, mutánsvadászok,
tudósok, vikingek vagy zenészek. Szerethetőek, kellő mennyiségű jó
tulajdonsággal, ám kaptak azokból a tulajdonságokból is szép számmal, ami
igazán emberivé teszi őket (féltékenység, erőszakra való hajlam, stb.). Én
rühellem az állandóan tökéletes szereplőket, s pont ezért szeretem annyira
azokat, akikről Eszter írt. Nem tökéletesek, mégis szerethetőek, érthetőek, s
könnyen beleélhetjük magunkat a helyzetükbe. A történetek fordulatosak,
izgalmasak, s nem utolsó sorban a fantasy mellett erős romantika szálunk is
van, ami könnyedebbé teszi a történetet.
Nagyon örülök, hogy egy árva
rossz szót sem tudok erről a könyvről sem írni, mert magával ragadott, még ha
voltak olyan pillanatok is olvasás közben, amik sírásra késztettek. Sokszor
meghatódtam, összerázkódtam, vagy hangosan nevettem a jeleneteken. Élveztem az
olvasás minden percét, s Ti, kedves olvasók tudjátok, hogy ennél több nem is
kell.
Egyetlen elütést fedeztem csak fel, az ötödik fejezetnél az évszám nem 2014, hanem 2024. :) Viszont aki olvassa a könyvet, az alapjáraton tudhatja, hogy csak két évszám között kalandozunk. 2024 és 924 a két fontos évszám, ami rögzül az emberben, mire leteszi a kötetet.
Pontozás: 10/10
Köszönöm a könyvet Eszternek,
és azt, hogy elsők között lehettem, aki elolvasta. Nagyon várom a folytatást!
 |
| Tartalomjegyzék
A bejegyzésemet pedig nem más zárja, mint Eszter köszönete, ami a könyv hátuljában található.
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése