Interjú Lana Millan írónővel!

Az Athenaeum kiadó egyik kedves munkatársának közvetítésével, sikerült interjút készítenem Lana Millan írónővel, aki nem más, mint a frissen megjelent, ám már most nagy népszerűségnek örvendő Átkozott Hannah Brown című könyv szerzője. 

Ezúton is köszönöm Blankának a közreműködést! :)

Most pedig nézzük, mit is tudhatunk meg Lana Millan-ről!

Köszönöm, hogy vállalta az interjút.

Kedves Bernadett, én köszönöm az érdeklődést.

Elég nagy titokzatosság veszi körül, és mint azt a kiadó honlapján és a könyv belső borítóján is olvashattuk, nem igazán hisz az írói önéletrajzokban. Mégis, mi az, amit szívesen elmondana magáról az olvasóinak?

Arról van szó, hogy ebben a történetben magamat tartom a legkevésbé fontosnak. Minden, amit elmondhatnék magamról, ott van a könyvben. Aki elolvassa, jobban megismer, mint a környezetemben legtöbben. :)

Mikor kezdett el írni? Az írást hivatásnak vagy hobbinak tekinti?

Ezt napra pontosan tudom, 2012. november 27-én kezdtem el írni, de tényleg. Előtte való este néhány barátommal arról beszélgettünk, kinek hogyan alakult az élete, és milyen távol kerültünk az álmainktól. Megígértük, hogy teszünk valamit ezért, nem csak sajnálkozunk és kesergünk egymás közt. Másnap a gép elé ültem, és bár fájdalmas volt az első sorokat a monitoron látni, meg kellett tennem, mert hová lesz a világ, ha már a saját magunknak tett ígéreteinket sem tartjuk be? Korábban is akadt néhány próbálkozás, de sosem volt elég bátorságom ahhoz, hogy komolyan vegyem.

Honnan jött a Lana Millan írói név?

Írás közben mindig Lana Del Reyt hallgattam, emiatt Lana. A Millan véletlenül jött, először Millert szerettem volna (Arthur Miller után), de amikor leírtam egy papírra, annyira csúnya volt a kézírásom, hogy Millannak látszott. Nem hiszek a véletlenekben, ezért maradt a Millan.

Publikált már más néven, vagy Hannah Brown története az első megjelent írása?

Nem, még sosem publikáltam, Hannah az első.

A könyv megjelenése még igen friss, ám vannak már jócskán visszajelzések. Ilyen fogadtatásra számított?

Még annyira friss ez a dolog, de reméltem, hogy pozitív lesz a fogadtatása. :)

Tervezi, hogy tovább szövi Hannah történetét, vagy úgy gondolja, hogy egykötetes szereplő lesz?

Elképzelhető a folytatás, minden azon múlik, hogy az olvasók mennyire szeretik meg Hannah karakterét.

Karakterei igen élethűek, szinte kilépnek a könyvből. Érdekelne, hogy szereplőit valós személyekről mintázta, avagy teljesen fiktív személyek?

A szereplők többnyire fiktív személyek, akiket feltöltöttem, majd ismerősöktől, barátoktól elcsent tulajdonságokkal gyúrtam össze.

Készül már a következő regénye? Esetleg még csak tervben van? Amennyiben igen, az is a chick lit műfajban íródik?

Igen, készül, műfaját tekintve kicsit komolyabb, mint Hannah története, ráadásul egy elég erős fantasy szál van benne. Meglátjuk, hogy mi lesz a sorsa. :)

A facebook-on Hannah Brown oldalán látható egy kép, „Az élet túl rövid, ahhoz:” felirattal és egy felsorolással. Ön is hisz a felsoroltakban, vagy ezek a gondolatok szimplán jól illenek Hannah karakteréhez és történetéhez? Melyik az, amiről azt gondolja, mindenkinek meg kellene fogadnia?

Hannah és köztem azért van némi átfedés. Vele együtt jártam végig az utat, vele nevettem, éreztem, amit ő érzett. Fura ezt így leírni, de sokat tanultam tőle, főleg azt, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne éljünk, hogy ne merjünk élni.

A könyvében szó esett Clive könyvtárszobájáról, tetemes mennyiségű könyvgyűjteményéről. Ön is nagy gyűjtő? Melyik könyvére mondaná azt, hogy az a kedvenc? Milyen könyvet ajánlana az olvasóinak?

Nagyon szeretem a könyveket, bár az utóbbi időben igyekszem visszafogni magam. Eldöntöttem, hogy csak akkor veszem meg a következőt, ha az épp aktuális olvasmányommal már végeztem. Mondanom sem kell, nem szokott összejönni…

Ha csupán egyetlen könyvet ajánlhatnék, akkor az Christopher Moore: Biff Evangéliuma‎ lenne.

Köszönöm, hogy időt szakított a kérdéseimre.

További sikeres, boldog és ihletben gazdag időszakot kívánok!

Én köszönöm. :)

Hannah Brown facebook-os oldalát itt tudjátok megtekinteni és figyelemmel kísérni: https://www.facebook.com/readhannahbrown?ref=ts&fref=ts

A könyvről szóló bejegyzésem pedig itt található: 

http://www.ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2015/10/lana-millan-atkozott-hannah-brown.html

Hálás vagyok az írónőnek és a kiadónak a lehetőségért, és személy szerint én nagyon reménykedem Hannah történetének folytatásában, a készülő regényt pedig már most nagyon várom. :) 

Lana Millan: Átkozott Hannah Brown

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Hannah Brown televíziós szerkesztő, aki, ha nagyon muszáj, műsorvezetőként is megállja a helyét. Makacs, akaratos, többnyire magával is elégedetlen, esendő nő. Időnként fenemód kritikus, a barátaival is kíméletlen, mégis jószívű, és gondoskodik azokról, akiket szeret. 

A boldogság keresése nehéz feladat, főleg, ha az ember a saját vágyaival sincs teljesen tisztában. Hannah botladozó, gyakran elbizonytalanodó, ám a céljait és a szerelmet kitartóan kereső, szerethető figura, aki gyakran bajba kerül, de kimászik belőle, hogy a gyökerei kutatásának kellős közepén egyszer csak magát és a társát is megtalálja. 

Ismerős a helyzet? Lányok, vigyázzatok! Ez a hol fanyar-humoros, hol keserű, hol édes, de mindenképpen izgalmas lányregény veletek is megtörténhet. 

Nem biztos, hogy egy szép napon a kezében karácsonyfatalpat szorongató, félmeztelen szexistent találtok az erkélyeteken, de jobb, ha nyitva tartjátok a szemeteket, mert bármelyik kanyarban rátok kacsinthat az élet egyik pajzán kihívása vagy öröme. 

Kinek-kinek a magáé.”

Kiadta az Athenaeum kiadó 2015-ben.

A borító Földi Andrea munkáját dicséri.

ISBN: 978-963-293-4785

Oldalszám: 324

Nem igazán olvastam még magyar írónőtől chick lit műfajú regényt, így külön öröm, hogy az Athenaeum kiadótól megkaphattam a frissen megjelent Lana Millan könyvet, melyet ezúton is köszönök.

A fülszöveg jópofa és figyelemfelkeltő, rengeteg vidám percet ígérő.

Az írónőről túl sok mindent sajnos nem tudunk, a kartonált borító fülecskéjén is csak az alábbi olvasható:

Már a könyv elején nagyokat kacagtam, határozottan jó érzéseim voltak. A hetedik oldalon a főszerkesztő jellemzése zseniális.

„ – Szarul nézel ki – mondja köszönés helyett, miközben ő pont úgy fest, mintha egy elfuserált plasztikai műtétet hajtottak volna végre rajta. Mint aki voltaképpen Quasimodo egyenes ági leszármazottja, ám a rokonságot mindenki elől titkolni igyekszik, és hajlott hátát méregdrága öltönnyel álcázza. Az asztali lámpa fényében az arca okkersárga. Én a helyében nézetnék egy májfunkciót. De persze én nézek ki szarul. Nyilván.”  

Majd a jellemzés után még hozzátoldja az írónő, hogy a főszerkesztő egy jól öltözött lidérc. Már látom is magam előtt. :D

Hannah megkapott egy olyan állást, amitől a hideg verejték is elöntötte.  Szerkesztőből műsorvezető lett, mert Lois, az igazi műsorvezető eltörte a lábát, aki pedig helyettesíthetné, síelni ment. Remegő lábakkal, idegesen, gyomorgörccsel indította a műsort, és alig várta, hogy vége legyen. Akadtak meglepetések, például Dolores megjelenése a műsorban, vagy az édesanyja telefonja, na és nem feledkezhetünk meg a magas, kisportolt, fekete hajú és zöld szemű alsógatyás betörőről sem, akit otthon talált.

Másnap közlik vele, hogy három hétig ő a műsorvezető. Na, itt már kezdtem szegényt sajnálni, bár azt gondoltam, hogy még jól is elsülhet a dolog. Imádtam a sziporkázó párbeszédeket, Hannah szarkasztikus és kissé hibbant személyét, aki valamiért nagyon emlékeztet valakire.

Itt pedig egy idézet, amitől újra „déjá vu” érzésem támadt:

„ –Amíg elkészül az étel, megmutatom a könyvtárat. Imádni fogod.

– Ezt meg honnan veszed? – tudakolom, de közben a tekintetem Clive izmos feneke és a festmények között cikázik.

– A nők általában ruhákat tartanak a gardróbjukban, a tiédben könyvek vannak. – Egy kicsit bosszant, hogy néhány óra leforgása alatt az egész lakásomat átkutatta, és mindet megtudott rólam.

– Szeretek olvasni – duzzogok vállvonogatva. A könyvek nem mennek ki a divatból, és sosem hízom ki őket. Számomra jobb befektetés, mint a ruházkodás, ennyi az egész.”

Imádtam az egész könyvtáros részt, a különleges festménnyel és a rejtélyes családi történettel együtt. A jellemzés alapján simán a „beköltöznék” kategóriát erősíti Clive háza.

A negyedik és ötödik fejezet egyszerre volt fagyos és tüzes. Tetszett, hogy egyáltalán nem volt túlzó vagy sok. Mindenből pont amennyire szükség van.  Imádtam a nagy hóesést, s reméltem, hogy ott ragadnak mindketten Frestonban. Szerettem a lelkizéseket, hogy az ágyjeleneteken kívül helyet kapott még az igazán mély, és őszinte beszélgetés is. Reméltem, hogy ezen a nyomvonalon haladnak majd tovább, és jön a happy end. Persze várható volt, hogy valami történni fog, hisz’ túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, kellett valami, ami bekavar. Meg is kaptuk, és jött a depizés, az idegesítő barátnők és családtagok, új és régi ismerősök, családfakutatás, döbbenetes hírek, majd jött a felismerés, megbocsájtás, s ezt követően a megkönnyebbülés és a happy end.

A történet magával ragadó, szenvedélyes, humoros, elgondolkodtató. A szereplők néha idegesítőek, máskor jópofák, tehát életszerűek. A történet akár meg is történhetne valakivel, annyira valóságosan, élethűen ábrázol az írónő. A könyv olvastatja magát, letenni szinte csak fizikai fájdalom árán lehet. Határozottan érdemes figyelemmel kísérni az írónő munkásságát, mert ezzel a regényével, újabb kedvenccel bővítette a könyvespolcomat.

Pontozás: 10/10

Nicholas Sparks: Hosszú utazás

Fülszöveg: „Két szerelem. Két szívbe markoló történet az örök reményről és mindarról, ami igazán fontos az életben.

Ira Levinson egy hideg téli reggelen balesetet szenved: autójával átszakítja az út menti szalagkorlátot, és az árokban landol. A kilencvenegy éves, rákbeteg férfi a lassan behavazódó autóban kényszerülne szembenézni a halállal, ha imádott felesége, Ruth nem sietne a segítségére. Az asszony kilenc éve meghalt, ám Ira valósággal úgy érzi, Ruth még mindig mellette van, és ez arra készteti őt, hogy felelevenítse egy nem mindennapi szerelem és házasság történetét. 
Sophia Danko művészettörténetet tanul a Wake Forest Főiskolán, és életében először baráti unszolásra részt vesz egy rodeón. Itt ismerkedik meg Luke Collinsszal, az egyik rodeóssal, és a két fiatal között hamarosan szerelem szövődik. Sophia nagyvárosi lány, okos és ambiciózus, míg Luke egy farmon él az édesanyjával, és kőkeményen dolgozik a megélhetésért, még súlyos sérülése miatt sem adja fel a rodeózást. Kérdéses, hogy két ennyire különböző, ilyen eltérő családi háttérrel és érdeklődéssel rendelkező ember megtalálhatja-e egymás mellett a boldogságot. 
A sors úgy hozza, hogy a két pár története különös módon egybefonódik, és az események innentől kezdve nem várt fordulatot vesznek.

Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton, Üzenet a palackban), a világszerte ünnepelt, megannyi megfilmesített regényt író szerző új kötete a soha el nem múló szerelemről és az örökké jelen lévő reményről szól megrendítő erővel.”

  

  

Megjelent: 2013 szeptemberében a General Press kiadó gonozásában.

Fordításul szolgáló mű: The Longest Ride

Oldalszám: 392

Fordította: Kolláth Nóra

Nicholas Charles Sparks 1965. december 31.-én született Omahában. Könyvei meghódították a külföldi és hazai olvasókat egyaránt. Több történetét is megfilmesítették, amik szintén nagy sikernek örvendenek.

Édesapja professzor, édesanyja pedig szemészeti asszisztens. A Sparks házaspárnak három gyermekük született, Nicholas volt a középső gyermek. Bátyja csak egy évvel idősebb nála, húga pedig egy évvel fiatalabb volt, sajnos azonban harminchárom évesen meghalt. Ő ihlette Jamie Sulluvan karakterét az egyik könyvéhez, az „A Walk to Remember”  azaz: A leghosszabb út című regényéhez,  amit meg is filmesítettek (Séta a múltba).

Rengeteg szakmában kipróbálta magát, volt pincér, ingatlanközvetítő, gyógyszerügynök, stb.

1993-ban írta meg a The Notebook (Szerelmünk lapjai) című könyvét, amiért két év múlva elég sok pénzt kapott, s ami a megjelenés első hetén már a New York Times sikerlistájának élére került.

Első könyvének sikere után New Bernbe költöztek. Azóta is itt él feleségével és gyermekeivel. Több jótékonysági szervezetet támogat, igen nagylelkűen.

Ebben a történetben két szálat követhetünk nyomon. Egyrészt Ira és Ruth történetét, ami egyfajta visszaemlékezés Ira szemszögéből, valamint Sophia és Luke történetét, ami „napjainkban” játszódik, és felváltva olvashatunk Luke és Sophia szemszögéből. Mindkét szál bővelkedett érzelmekben és igazán mély, elgondolkodtató gondolatokban. Szerettem Ira és Ruth történetéről olvasni, hisz’ szinte egy egész életet együtt töltöttek. Ugyanakkor Luke és Sophie története is magával ragadó volt. A rodeós és a művészettörténész kapcsolata. :) Két nagyon különböző ember, akiben több a közös, mint először hinné az ember.

Ritkán esik meg velem, hogy először látom a könyv alapján készült filmet, majd csak később olvasom el a könyvet. Most így történt. Tetszett a film, és tetszett a könyv is. Sok dologban más volt, hiszen a könyv történéseit a film nem adhatta volna vissza teljes egészben, annyi mindent tartalmazott. Imádtam a részletes leírásokat, a jellemzéseket, az egyedi stílust, amit Nicholas Sparks könyveiben mindig felfedezek. Szeretem azt, ahogy egy-egy helyzetet ábrázol. A karaktereiből mindig süt a szenvedély, élettel teli és magával ragadó szereplők, akik szinte kilépnek a regényből. A legnagyobb eltérés a film és a könyv között az volt, ahogy Ira és Sophia kapcsolatát ábrázolták. Meg kell vallanom, ebben az esetben a film felé hajlottam, mert ez jobban tetszett úgy, ahogy a filmben kivitelezték. Ám a filmesek nem tudták visszaadni azt a sok információt, amit Sparks belefoglalt abba a 392 oldalba. Én szívem szerint azt ajánlanám, hogy aki elolvassa a könyvet, az nézze majd meg a filmet is. Úgy kerek egész. Főleg azért, mert a szereplőgárda hatalmasat aratott. Scott Eastwood (Luke Collins) Britt Robertson (Sophia Danko) Jack Huston (Ira) és Oona Chaplin (Ruth) nagyszerűen megtestesítették a karaktereiket. Olvasás közben is őket láttam magam előtt.

Ez a történet számomra felért egy vérátömlesztéssel.

Filmes poszter

Pontozás: 10/10

Claire North: Harry August csodálatos élete

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Harry August a halálos ágyán fekszik. Már megint.

Bármit tesz, bárhogy dönt, ha eljön a halál, Harry mindig visszatér oda, ahonnan elindult: újra gyerek lesz, de olyan gyerek, akinek birtokában van az immár jó néhányszor leélt életére vonatkozó összes tudás. E téren soha nem változik semmi. 

Egészen mostanáig. Ugyanis a tizenegyedik élete végéhez közeledő Harry ágya mellett fölbukkan egy kislány: „Kis híján lekéstem magát, dr. August” – mondja. „Küldenem kell egy üzenetet.” 

A könyv annak történetét meséli el, hogy mit tesz Harry ez után, mit tett előtte, és hogyan próbálja megmenteni a múltat, amelyen nem változtathat, illetve a jövőt, amelyet nem hagyhat bekövetkezni.”

  

A könyvet kiadta az Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordította: Szeiberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: The First Fifteen Lives of Harry August

Oldalszám: 480

ISBN: 978-963-293-452-5

Mit is tudhatunk arról a hölgyről, aki Claire North néven ír?

1986-ban született Angliában, Catherine Webb néven. Pályafutása elején, saját nevén publikálta írásait, amik főképp Young Adult könyvek voltak. Később felnőtteknek szóló könyveket kezdett el írni (főleg fantasy-t), amikor a kiadója felvetette az ötletet, hogy ehhez a stílushoz új név is dukál, így születetett meg Kate Griffin. Aztán megírta a Harry August csodálatos életét, és „megszületett” Claire North írónő. Többen megkérdezték, hogy ki is ő valójában, amire az volt a válasza, hogy mindhárom összegyúrva. :)

Az írónő honlapja sok-sok információval: http://www.kategriffin.net/

A könyv nyolcvankét fejezetre tagolódik. Mondhatni elég rövidekre. Mégis szükségesnek éreztem én is, az ily módú tagolást.

A történetünkben adott egy szőke, hosszú lófarokba fogott hajú, hétéves kislány, aki megjelenik a kórházban, miközben a hetvennyolc éves dr. August haldoklik. Immáron tizenegyedszer. Már ez a tény is felvet megannyi kérdést az emberben, hát még ha kiderül, hogy miért is ment hozzá a kislány. A kezdésre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy átlagos. Az írónő tudta, hogy az olvasó grabancát már rögtön a legelején el kell kapnia, és a figyelmét úgy megragadnia, hogy az a történet utolsó soráig megmaradjon.

Hihetetlen mennyiségű adatot juttat el az olvasóhoz a könyv, és néha eléggé sokkolóak, ép ésszel felfoghatatlanok, vagy legalábbis mélyen elgondolkodtatóak. Rengeteg kérdés felmerül, amire a válasz vagy megérkezik, vagy sem. Többnyire a kérdés újabb kérdéseket szül, és a történet felénél már egy hatalmas kérdőjel villog az ember szeme előtt. Az biztos, hogy még a mai „fejlett” világban sem lenne olyan, aki kétkedés nélkül elhinné azt, amit dr. August állít. Talán ezer emberből egy lenne, aki elgondolkozna a felvetésen, a maradék kilencszázkilencvenkilenc pedig muszájdzsekit adatna a jó doktorra. Lássuk be, elég meredek a téma, és bőven okot adna a szkepticizmusra.

Kíváncsi lennék, hogy az írónőnek hogy pattant ki ez az ötlet a fejéből, illetve pontosan milyen fogadtatásra számított az olvasóktól? A témája minden, csak nem könnyed. S az is biztos, hogy rengeteg kérdést felvet, gondolatokat ébreszt, különböző érzéseket vált ki.

Ezt a könyvet nem lehet kutyafuttában elolvasni. Bár terjedelemben olvastam már nagyobb lélegzetvételnyit, témáját, mondanivalóját tekintve viszont határozottan az a véleményem, hogy hagyni kell időt magunknak arra, hogy megemészthessük a cselekményeket és a mondanivalót. Személy szerint én bő száz oldal után letettem a könyvet, és hagytam a mondanivalóját érlelődni másnapig, hátha a kérdéseimre választ is találok a már elolvasott részletben.

Annyi témát körülölel ez a könyv…

Világháborúk, családok, halál, titkos társaság, ismétlődő rendszerek, rendszertelen ismétlődések, emberi kapcsolatok, emberi természet, titkok, összeesküvések, gyilkosság, világvége, stb. Napestig sorolhatnám, és egyiket sem mondanám könnyű témának. Az egész közepében pedig ott áll a jó doktor, Harry August, aki az egészbe belecsöppent, cseppet sem önszántából, és nem tud mást tenni, csak beletörődni, és kihozni az egészből a lehető legjobbat.

Mindenesetre dr. August személyisége magával ragadó, a gondolkodásmódja pedig lebilincselő. Azt hiszem, az írónő nem kicsit alkotott ezzel a könyvvel. Nem állítom, hogy minden sorát értettem (kellett néha az a fránya google), viszont az agytekervényeimet alaposan megmozgatta.

Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mit tenne, ha ugyanúgy járna, mint Harry August? Ugyanazt, vagy legalábbis majdnem ugyanazt az életet leélni annyiszor, újra meg újra tudván, hogy veszélyes bármit is változtatni, már ha egyáltalán lehetséges. Tekintve, hogy milyen kemény időszakok vártak szegény doktorra, alighanem becsavarodnék. Ép ésszel felfogni, hogy bármi történik, visszacsöppenek ugyanabba az életbe, újra és újra átélve minden fájdalmát és nehézségét, szinte lehetetlen. Látni rengeteg embert meghalni, és semmit nem tehetsz, hogy megváltoztasd a dolgok végbemenetelét, ráadásul rád is veszély leselkedik, nem tudhatod kiben bízhatsz.

Ez az olvasmány egy cseppet sem rendhagyó remekmű. Elgondolkodtató, néha ijesztő, máskor döbbenetes és frusztráló. Bár sok kérdésre választ kaptam a történet olvasása közben, újabb és újabb kérdések születtek, amikből maradt néhány megválaszolatlan. Biztos vagyok abban, hogy ez a könyv maradandó nyomot hagy az emberben, és még sokáig foglalkoztatja az írónő által felvetett téma az olvasót.

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak! Újabb érdekes élménnyel gazdagodtam. :)

Pontozás: 10/10

Gwenda Bond: Lány a kötélen

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: "Üdvözli nézőit a Cirque American!

A tizenhat éves Jules Maroni álma, hogy kötéltáncos édesapja nyomdokaiba léphessen a magasban. A Repülő Garciák jelenléte azonban könnyen keresztülhúzhatja a lány számításait. A rivális Maronik és a Garciák ugyanis hosszú évtizedek óta esküdt ellenségként kerülik egymást…

Jules azonban nem hajlandó tudomásul venni a családi drámát, és csakis a drótkötélre összpontosít. De amikor felfedez egy pávatollat – egy hírhedt, balszerencsét hozó tárgyat – a jelmezén, Jules kis híján elveszíti az egyensúlyát. Miközben egyre több titokzatos, balszerencsét hordozó talizmán bukkan fel a színen, Jules rájön, nincs más választása: segítséget kell elfogadnia, mégpedig a legváratlanabb forrásból: Remy Garciától, aki mellesleg a Cirque legjobb légtornásza. 

De mitől óvja annyira nagyanyja a lányt? Mit tartogatnak Jules számára a Nagy Arkánum lapjai? Meg lehet-e változtatni előre megírt sorsunkat?"

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015. szeptember 21.

Fordította: Robin Edina

Fordításul szolgáló mű: Girl on a Wire (ami megjelent 2014-ben)

Oldalszám: 368

ISBN: 978-963-293-461-7

Borítóterv: Földi Andrea

Bár a külföldi borító is tetszik, most a hazai jött be jobban. Imádom a kék színt, ráadásul ez a csillagképes megoldás nagyon ötletes.

Gwenda Bond kreatív írásból diplomázott. Több ifjúsági regénye örvend nagy népszerűségnek. Ezek közül hozzánk a Lány a kötélen című jutott el, amiben a vakmerő főhősnő megismerkedik a cirkusz varázslatos és rejtélyekkel teli oldalával. Írásai megjelennek többek között a Los Angeles Times, Publishers Weekly, és a Locus Magazine oldalain. Az írónő gyermekkora óta rajong Lois Lane karakteréért, és az a szóbeszéd járja, hogy emiatt újságírói végzettséget is szerzett.

A férjével, Christopher Rowe íróval, és állatseregletükkel, többek között egy Hemingway nevű macskával a Kentucky állambeli Lexingtonban élnek egy száz éves házban.

Honlapján (www. gwendabond.com) arra bíztatja olvasóit, hogy bátran lépjenek vele kapcsolatban akármilyen közösségi fórumon (facebook, twitter és társai), mert szívesen hallana az olvasóiról, illetve ha feliratkoznak a hírlevelekre, akkor minden újdonságról tájékoztatja őket. :)

A Lány a kötélen című könyv a Cirque American sorozat első része. A sorozat minden kötete különálló történet lesz, a közös bennük természetesen, ahogy a cím is mutatja, a cirkusz. Első kötetben Jules Maroni a kötéltáncos áll a főszerepben, míg a második kötet (Girl in the Shadows) Moira Mitchell bűvésznőről fog szólni.

A történet indítása frappáns és lendületes volt, és szerencsére a végéig elkísérte a lendület. Az események viszonylag gyors folyásúak voltak.

A Maroni család érkezése nem volt zökkenőmentes, az első éjszakájuk eléggé érdekesen alakult. Verekedés, viszály, titkok, boszorkányság, próbák, vonzalom. Minden volt az első nyolc fejezetben, ami csak felkelthette az ember érdeklődését.

Szerettem nagyon azt a részt, amikor Bird Millman-ről olvashattam. Hisz’ az írónő printerest oldalán is találhatunk róla képet is (link a bejegyzés alján).

A könyvet valaki a Rómeó és Júliához hasonlította. Nos, talán néhány helyen tényleg felfedezhetünk párhuzamot a két történet között. Imádtam Jules és Remy karakterét, azt, hogy már az első pillanattól szikrázott a levegő közöttük, még ha két ellenséges család tagjai voltak, akkor is. Mindketten végletekig makacsok voltak, rafináltak, éles eszűek, elszántak és szerették volna megvalósítani az álmukat, ugyanakkor megfejteni a rejtélyt, ami a múltban történtek miatt nagy nyomással volt a kapcsolatukra. Megannyi veszély, gyűlölködés és vád, mégis mint a bimbózó rózsa megjelent a szerelem is a fiatalok között. Ahogy Dita és Sam között is. Imádtam őket, annyira tökéletes volt minden, még akkor is, ha rengeteg mindennel kellett szembenézniük.

Aztán a huszonnegyedik fejezet vége iszonyatosan megrázott. Ez a csavar igazán gonosz volt az írónőtől. Úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak. Nem kaptam levegőt, könnyek gyűltek a szememben, és nem akartam elhinni, hogy ez történt. Mégis megtörtént. Akkor, abban a pillanatban egy kicsit összetörtem. Reméltem, hogy ezt az egy dolgot elkerülhetjük. Végül nem így lett.

A könyv végig fordulatokban volt gazdag, és tudott meglepetést okozni. A szereplőket nagyon megszerettem, bár a nagyival szemben voltak fenntartásaim. Remy, Jules, Sam, Dita, a Maroni szülők és még a társulat néhány tagja mind-mind a szívemhez nőtt. Tökéletesen kidolgozott, életszerű karaktereket kaptunk, akik mindannyian hozzátettek a cselekmények értékéhez.

Az írónő által betekinthettünk tényleg egy olyan varázslatos világba, ahol néhány pillanatig nézőből előadóművésszé váltunk, megtapasztalva ennek a pozitív és negatív oldalát egyaránt. Titkokkal, viszályokkal, varázslatokkal és szerelmekkel tarkított történetet kaptunk, s egyaránt részesültünk boldog és szomorú pillanatokban. Nagyon remélem, hogy a kiadó a sorozat többi részére is vevő lesz, és eljut hozzánk a többi kötet is. Kíváncsian várom ugyanis, hogy legközelebb is képes lesz-e az írónő varázslatot bocsátani rám. Most sikerült. Nagyon megszerettem a történetet, bár egy kicsit vérzik a szívem egyes jelenetek miatt.

https://www.pinterest.com/gwenda007/girl-on-a-wire/

Az alábbi linken Gwenda Bond saját albumát láthatjátok, ahol összegyűjtött néhány képet a könyvvel kapcsolatban. Többek között láthattok egy képet Bird Millman O’Day-ről, aki a könyvben Jules Maroni nagy kedvence, s aki a “Golden Age of the American Circus,” egyik leghíresebb előadóművésze, kötéltáncosa volt.

A könyvet hálásan köszönöm az Athenaeum kiadónak! S ajánlom szívből mindenkinek! Érdemes figyelemmel kísérni az írónő munkásságát. :)

Pontozás: 10/10

Az olvasás éjszakája

 Mondhatni, mi mindig kimaradunk. :) Legalábbis eddig felénk nem igazán hallatott magáról a rendezvény, pedig Alexandra nálunk is van. Mindenesetre érdemes a közelben lakóknak megtekinteni a különböző rendezvények programjait, hisz' sok érdekesség teret kap ezen a szép napon. :)

Aki pedig nem tud elutazni a helyszínek egyikére sem, az se búsuljon. Ti is csinálhattok magatoknak jópofa programokat, vagy kedvenc könyvetekkel és egy bögre forrócsokival/teával/kakaóval bekuckózhattok és végigolvashatjátok az éjszakát. :) 

Légy részese te is valamilyen módon ennek a kezdeményezésnek. :) Ha gondolod, írd meg, hogy te mivel készülsz erre a neves eseményre. 

A programokról, helyszínekről az alábbi linken tudtok bővebben tájékozódni:

 www.azolvasasejszakaja.hu

Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg (Egyetlen 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt. 
Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából. 
A szenvedély. 

Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek. 

Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány. 
De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel?”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

Fordításul szolgáló mű: Rachel Van Dyken: Toxic

Oldalszám: 328

ISBN: 978-963-293-448-8

Borítóterv: Földi Andrea

Ez a borító a történethez képest nekem kissé túl vidám. A külföldi egy orrhosszal győzött. Talán a sok fekete miatt, ami visszatükrözte a könyv hangulatát (legalábbis részben).

Kicsit félve folytattam a sorozatot, mert az előző kötetben annyira megszerettem a szereplőket, hogy attól tartottam, már csak csalódhatok.

Gabe Hyde volt az a srác a történetben, aki igazi rosszfiúnak mutatta magát, tele volt tetoválásokkal, falta a nőket, mégis ő volt az is, aki elsőként védte, támogatta, biztatta és vigasztalta Kiersten-t. Persze az unokatesóját, Lisát mindig piszkálta, ami kölcsönös is volt, de sosem volt sértődés, és igazából szeretik egymást. Az akkori mellékszerepből viszont most főszerepbe lépett, és tartottam tőle, hogy elveszíti a történet során azt a rosszfiús bájt, ami miatt imádtam.

Lássuk, igazam volt-e?

Gabe-et már az előző részben is körüllengte valami titokzatosság, érezhető volt a feszültség, főleg amikor Wes a kórházba került, és ott beszélgettek. Aztán már az elején elkezdett lehullani a fátyol a titokról, és felfedezhettük a sebezhető, önmarcangoló Gabe-et.

Az alábbi idézet a 9. fejezetnél olvasható, és Gabe gondolata:

„A zene az életem – talán ezért is hagytam el olyan hosszú időre. Nem éreztem azt, hogy megérdemlem az életet – többé már nem.”

Majd jött a 17. fejezetnél Wes Michels mondása: „Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretűek és formájúak. Az egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek születtünk! Ez tragédia – tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a sorsunktól. Ez pokoli – amikor annak az embernek a helyébe, akivel megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.”

Rengeteg minden történt, és igazán bepillantást kaphattunk Gabe világába, életébe. Nem mondom, hogy nem értek apróbb meglepetések. Régmúlt történései kerültek napvilágra, kiderült, hogy bizonyos emberek nem teljesen azok, akiknek mondták magukat, és még sorolhatnám.

A történetben megismerhettük Saylor-t, akinek fő szaka az egyetemen a zene volt. Zongorázott, de hiányzott a játékából a szenvedély. Ehhez viszont hosszú, tanulságos út, rengeteg szenvedély és szenvedés árán juthatott csak hozzá.

Jó volt újra olvasni az előző kötet szereplőiről, mert igencsak közel kerültek hozzám az olvasás során. Wes abszolút kedvenc volt, aki most is, mint mindig bölcs meglátásaival terelgette az eltévelyedett báránykákat. Ugyanakkor Lisa is nőtt egy hatalmasat a szememben, Gabe pedig... nos, az előző kötethez képest sem csalódtam. A zongorás részeket egyenesen imádtam. 

Bár az előző kötetet is belengte az a bizonyos mélabú és félelem, amit a rákos megbetegedés váltott ki, mégis rengeteg pozitív, humoros vagy megható jelenet volt, ami miatt az ember fent maradt a felszínen. Ebben a kötetben azonban határozottan mélymerülést végez az olvasó. Sokkal nyomasztóbb, szomorúbb, megrázóbb. 

Hiszen miről is szól ez a könyv? Rossz döntésekről, félelemről, menekülésről, bűntudatról, titkokról, betegségről, gondoskodásról, gyászról, önmarcangolásról, barátságról, családról, új szerelemről, kötődésekről.

Sok témát körülölel, és van mondanivalója. Azt hiszem talán ezért szerettem igazán. A pozitív mondanivalótól, ami igazán elgondolkodtatja az olvasót. Kíváncsian várom a folytatást. Ha nem csal a megérzésem, akkor a következő kötet Lisáról fog szólni. S ha így van, abban biztosak lehetünk, hogy hatalmasat fog csattanni, főleg ha Lisa karakterére gondolunk. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

Előző részről a véleményem itt:

http://ariadneolvasmanyai.blogspot.com/2015/09/rachel-van-dyken-egyetlen-egyetlen-1.html

Rachel Van Dyken: Egyetlen (Egyetlen 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval – szó szerint –, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni. Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?”

Kiadta: Az Athenaeum kiadó 2014-ben.

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

Fordításul szolgáló mű: Rachel Van Dyken: Ruin

Oldalszám: 296

ISBN: 978-963-293-355-9

A borítóval kapcsolatban felmerült bennem az a gyötrő kérdés, hogy vajon miért nem maradhatott a külföldi? A hazai sem rossz, de a külföldi rosszfiús nekem jobban bejön.

Külföldi borító

A történet első pár oldala már megalapozta a hangulatomat. Hatalmasat nevettem. Először Lisa és a lámpa, majd Weston, Kiersten meg a kockák. Határozottan mulattató szituk.

Tetszettek a párbeszédeik, a könnyed kis flörtök, és nagy átlagban minden. Megkedveltem a szereplőket, és szorítottam a pozitív végkifejletért. Mindketten eleget szenvedtek már. Ráadásul a mellékszereplők is olyanok voltak, akiket az ember barátnak kíván maga mellé. Lisa egy kicsit lökött, de igazán jó szívű csaj, Gabe pedig tökéletes barát, igazi védelmező.

Rengeteg jó megjegyzés volt a könyvben, úgyhogy simán ideidézhetném nektek a könyvet, de igyekszem megállni egy két gyöngyszemnél.

„Szent isten! Hazaviszek egy lányt. Valaki rakjon tüzet – mert a pokol hivatalosan is befagyott” <- Weston aranyköpése a 27. fejezetnél.

"Lassanként elkezdtem a mosolyáért élni, az érintéséért, mindegy, miért. A fenébe, ha felém intett, a szívem még mindig cigánykereket vetett." <- Kiersten 36. fejezet.

A könyv olvasása közben két hangulat között ingáztam. Egyszer nagyon nevettem, máskor meg a könnyeimet törölgettem, hogy folytathassam az olvasást. Szerencsére a családom már hozzászokott, hogy ingadozik a hangulatom, amikor olvasok. Végül a 46. fejezet végén már sírtam és nevettem egyszerre, ami mosolyt csalt az apukám arcára.

Meg kell vallanom, kicsit előítéletes voltam. Tartottam a borító miatt attól, hogy túl nyálasra veszi a figurát az írónő, de szerencsére nem ez történt. Úgy volt jó, ahogy volt. Mély lélegzeteket vettem, hogy lecsillapodjon a háborgó lelkem, ami mindvégig a pozitív végkifejletért szomjazott. Ez a könyv alapjaiban rengette meg a világomat. Mindent lehet rá mondani (például kiszámítható), de az biztos, hogy hat az ember érzékeire. Én biztosan érzelgőssé váltam olvasás közben. 

Pontozás: 10/10

Samantha Shannon: A Mímes rend (Csontszüret 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Paige a Csontszüret sorozat első kötetének végén kiszabadul a Sheol I brutális világából, de a bajok csak most kezdődnek: sok szökevény még mindig bujkál, őt pedig mind közül a legveszélyesebbnek nyilvánították… Ahogy a Scion mindent látó szeme Paige után fordul, a mímeslordok és mímeskirálynők bandái számára összehívják az Abnormális Unió tanácsát. Jaxon Hall és a Hét Pecsét vezető szerepre készül, de egy végzetes fenyegetés híre terjed a látók között, és mindenhol sötét titkok sejlenek..”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordította: Bottka Sándor Mátyás

Fordításul szolgáló mű: The Mime Order

Oldalszám: 560

ISBN: 978-963-293-450-1

Borítóterv: Földi Andrea

Meg kell jegyeznem, hogy bár a külföldi borító valamivel jobban illik a történethez (főleg a lepkék miatt), nekem a magyar borító ugyanúgy tetszik. 

Külföldi borító

Történetünk írójáról és az első kötetről már írtam nem is olyan régen: http://ariadneolvasmanyai.blogspot.com/2015/09/samantha-shannon-csontszuret.html

Nagyon örültem, mikor a második kötetet megkaptam az Athenaeum kiadótól, amit ezúton is szívből köszönök. :) Nagy örömet okoztak vele. 

Amikor kézbe vettem, először elvégeztem a szokásos kis „rituálémat”, ami a könyv megtapogatásából, belelapozásából és megszaglásából áll. Bár már az e-book világa egyre elterjedtebb, lássuk be, semmi sem fogható a nyomtatott könyv illatához, tapintásához. Persze az e-book olvasó annyival praktikusabb, hogy egy hosszabb útra akár ötszáz könyvet is magammal vihetek, nem szakadok meg, míg 4-5 olyan nyomtatott könyv, ami legalább ötszáz oldal igencsak tekintélyes súllyal bír. Na de alaposan elkalandoztam, jöjjön a könyv.

A történet három részre van tagolva: A lázadó, A Rephaiták titka, A monarchia napjai.

Könyvünk ott kezdődött, ahol az előző kötet zárult. Paige és társai menekültek Sheol I-ből, vissza Scionba, ahol nem várt rájuk sokkal nyugodtabb élet. Menekülés közben sok társuk leszakadt, volt, aki meghalt, s volt, akiről semmi biztosat nem tudtak.

Senki nem nyugodhatott egy pillanatig sem, a veszély örökké a nyomukban járt, szinte már árnyként követte őket. Paige éppen csak megmenekült az egyik vészből, már ott várt a következő sarkon rá a másik. Folyton megverték, megvágták, megszúrták, üldözték, majd gyilkossággal vádolták, fenyegették.

Fordulatokban, cselekményekben nem volt hiány. A karakterek fejlettek, erőteljesek, felületesség egyáltalán nem jellemezte őket. Az írónő ügyelt a részletekre, ami szerintem nagyon fontos. Örültem, hogy több bepillantást kaptunk Eliza életébe, ahogy a többi mellékszereplőébe is. Utalást kaptunk Zeke és Nadine előző lakhelyére, és szerencsére a fiú közelebb is került hozzánk, míg Nadine sajnos erőteljes hanyatlást mutatott. Vakon Jaxon-t követte, mert utálta Page-et, s ezzel testvérét is elszakítva attól, akit szeret.

Már az előző kötetben sem kedveltem igazán Jaxon Hall-t, ebben a kötetben viszont már egyenesen utáltam. Sok dolgot megtudhattam róla, mégsem sikerült megkedvelnem. Ha pontos akarok lenni, a hideg síelt a hátamon, amikor arról olvastam, milyen helyzetekben kacagott fel. Főleg miután kiderült, hogy a Sápadt álmodó egy eszköz a számára, és bármikor odadobná az ellenségnek, ha a lány ellent mondana neki. Na meg ugye ott volt az a bizonyos 549. oldal, amikor úgy igazán ledöbbentem. Mindent kinéztem volna Jaxon Hall-ból, de ezt azért nem.

Már túl voltam kétszáz oldalon, és még szinte semmi szó nem esett Arcturus Mesarthim Nagymesterről. Az előző részben imádtam a Paige-el közös jeleneteket, így már nagyon hiányzott ebből a kötetből.  Aztán végre felbukkant. Annyira örültem, hogy végre ő is része lesz a kötetnek, hogy sikerült örömkönnyeket hullajtanom szegény könyvre.

Nick és Arcturus bemutatkozása nem igazán indult zökkenőmentesen, de büszke voltam a nagymesterre, hogy ennyire állta a sarat. Na meg persze Nick-re is, aki ebben a kötetben is igaz barátként viselkedett. Nagyszerű karakter. Arcturus után eddig ő a favoritom.

Tetszett, hogy a Nagymester újabb részleteket árult el Paige-nek a rephaitákról. Az meg különösen, amit a 369. oldalon mondott neki. A szívem hirtelen kivirágzott, úgy éreztem szárnyat növesztek. Annyira vártam már, hogy ez a mondat „elhangozzon”, még ha nem is ilyen formában számítottam rá. Amit hiányoltam a könyv első feléből, utána elkísérte a kötet második felét végig. Határozottan Arcturus párti lettem. Bár két külön faj, én szorítottam Paige és Arcturus furcsa kis románcának. Persze ez akadályokba ütközik, hisz’ ott vannak a Rantenek, akik nem igazán néznék jó szemmel, ha a Nagymester összeszűrné a levet egy emberrel. (De ez kit érdekel? Én akarom, hogy sikerüljön nekik!) A Rantenek (Ranten = a megsebzettek) szintén rephaiták, de ők képviselik a „jók” oldalát. Legalábbis Nashira vérúrnőékkel szemben állnak. Márpedig az ellenségem ellensége a barátom. :) A viadal után történtek alatt pedig bebizonyították, hogy bármennyire is lenézik az embereket (mert szerintük az ember csak halált teremt), mégis kiálltak értük. Itt kezdtem el felnézni Terebelle-re és társaira, bár Errai-val kapcsolatban még kicsit bizalmatlan voltam.

Rengeteg minden történik a könyvben, az írónő egy pillanatig sem hagyja lankadni az olvasó figyelmét. Egy rőtkabátos itt, egy rephaita ott, egy emita amott, a következő pillanatban meg már tolvajok, gyilkosok, zsiványok, mímes lordok és úrnők. Kétségbeesés, düh, elszántság, árulás, szeretet és szerelem, mind-mind megtalálható ebben a kötetben. Sok harc, vérontás, halál, és még nincs vége. Sok emberről kiderült, hogy nem az, akinek mutatta magát, és rejtett titkok kerültek felszínre. Egyik döbbenetből estem a másikba. Vajon mi várható még az elkövetkezendő kötetekben? Van esély arra, hogy kis csapatunk győztesen kerüljön ki ebből a háborúból? Esetleg arra, hogy pozitívan zárul a sorozat a sok vérontás után?

Remélhetőleg még sokat olvashatunk a már jól ismert szereplőkről. Eliza, Danica, Nick, Nell, Josh, Arcturus, Paige, Zeke és persze a Ranten-ek mind-mind közelkerültek a szívemhez. Nagyon remélem, hogy a következő kötetben kiderül mi lett Michael sorsa, és hogy visszatalál-e a Nagymester oltalma alá.

Az írónőnek ihletben gazdag időszakot kívánok, hogy mielőbb megszülethessen a folytatás, mi pedig minél előbb olvashassuk! Nagyszerű történettel varázsolja el az olvasóit, és még sok hasonló varázslatra szüksége van az emberiségnek. :) Minden percét élveztem, mára pedig határozottan függővé váltam. Kérem a következőt!!!

Pontozás: 10/10, de csak azért mert ez a maximálisan adható. Kedvenc a kedvencek között is.  

A könyv megvásárolható itt 20% kedvezménnyel: 

http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/a-mimes-rend