A címben szereplő két könyv folytatásos regény.
"Daniel Glattauer osztrák író, több regény szerzője, és a Standard című osztrák napilap tárcarovatának a munkatársa. A Gyógyír északi szélre című, e-mail formában megírt regénye hozta meg számára az igazi nagy sikert: több mint egy évig vezette a német nyelvterület sikerlistáit.
A regény két főszereplője, Leo és Emmi egy téves címre ment e-mail kapcsán ismerkednek meg. Szerelmükről nem lehet azt mondani, hogy „szerelem első látásra”, mert soha nem találkoznak, soha nem látják egymást, csak az e-mailek során bontakozik ki közöttük, lassan, lépésről lépésre egy szenvedélyes szerelem, amely persze virtuális, épp úgy, mint ahogy a szereplők maguk is virtuálisak. Az olvasó velük együtt haladva a virtuális térben, időben és érzelmekben, szintén levélről levélre ismeri meg őket, a történetüket, a környezetüket, egyszóval az életüket. Emmi azonban férjes asszony, és ez váratlan fordulatot hoz: a könyv végén kettejük levelezésébe belép Bernhard, a férj, s ezzel a szerelmi történet visszamenőleg is, egy csapásra szerelmi háromszöggé alakul…" (forrás: litera.hu)

Ennek folytatása a Hetedik hullám című könyv. Őszintén szólva mikor befejeztem a Gyógyír északi szélre című könyvet, kérdések maradtak megválaszolatlanul, és ideges voltam hogy nem tudtam meg a történet végkifejletét. Hajszoltam a második kötetet, és most sikerült befejeznem. Maga a történet tetszett, mivel a mai világ kínlódását mutatja be. Interneten (véletlenül) megismerkednek, aztán 2 és fél éven át kínlódnak, írnak, majd hosszabb szünet, aztán ismét felveszik a kapcsolatot egymással, különböző csavarokkal színezi az író a történetet (természetesen találkoznak is). A végére persze pont kerül, és az olvasó végre elégedetten teheti le a második kötetet. Nem tombol már a hetedik hullám :)
Az én szavazatom 10/6
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése