Carin Gerhardsen: Aludj csak, kicsim! (Hammarby 3.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „A stockholmi Hammarby-rendőrség értetlenül áll egy Fülöp-szigeti nő és két kisgyermekének gyilkossági ügye előtt. Az áldozatok békésen, kihűlve, és elvágott torokkal fekszenek az ágyban. Az elkövetőnek nyoma sincs, de a kérdések száma egyre csak nő: Miért él a gyerekek svéd apja elszigetelten, úgy, hogy szinte semmi kapcsolata a külvilággal? És honnan volt pénze a takarítással foglalkozó anyának egy több milliót érő lakásra?
Conny Sjöbergnek meggyűlik a baja a nyomozással, Jens Sandén az infarktusa következményeivel dacol, Petra Westman továbbra is erőszakolója azonosításán fáradozik, kollégájuk, Einar Eriksson pedig egyszerűen köddé válik…

Carin Gerhardsen regénye A Mézeskalács ház és a Mama, papa, gyerekek után a svéd krimisorozat harmadik része.”

Kiadta: az Athenaeum kiadó 2016 májusában.

Fordította: Markwarth Zsófia

Fordítás alapjául szolgáló mű: Carin Gerhardsen: Vyssan Lull

ISBN: 978-963-293-161-6

Oldalszám: 296

Már a rövid, kicsit több mint egy oldalas bevezető történet után tudtam, ez a kötet nem lesz egy sétagalopp. Az írónő most alkalmazta az In medias res kezdést, tehát a dolgok közepébe vágott. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a fickó elvágja a két kisgyerek torkát (Tom 4, Linn 2 éves), s azonnal elpattant bennem valami. Megsirattam a két ártatlan csöppséget, s iszonyatos haragra gerjedtem, bosszúra szomjaztam. A szerző elérte, hogy pár sor után olyan legyek, mint egy vadászkopó, aki addig lohol, míg meg nem leli a zsákmányt. A férfi fejét akartam.

Amit az előző részeknél hiányoltam, most bőven megkaptam. Részleteket, izgalmat, nyomozást, furcsaságokat, érzelmi hullámvasutazást, mély és sötét dolgokat, amiktől a hideg síel a hátamon.

A rendőrségnek bőven akad tennivalója ebben a kötetben is. Egyrészt ott van a Fülöp-szigeteki nő és két apró gyermekének brutális gyilkosságának nyomozása, másrészt eltűnik az egység örökké morgó kollégája Einar, valamint Petra Westman múltjának kísértetei sem nyugszanak, tovább nyomoz az erőszakolás ügyében, szeretné feltenni az I-re a pontot, s végleg lezárni a múltat.

A regény lendületes, figyelemfelkeltő, izgalmas, magával ragadó és döbbenetes. Carin Gerhardsen ennél a kötetnél már 110%-osan odatette magát, témái pedig akár a mindennapok történései is lehetnének.

Conny Sjöberg nyomozó ebben a kötetben sem lett kedvenc, továbbra is ellenszenves volt számomra, bár a történet egyes aspektusai miatt szántam is őt. Ezzel szemben Sandén rendőr az első perctől szimpatikus volt, s ezt sikeresen meg is őrizte.

Ahogy Einar eltűnésével kapcsolatban egyre több dolog lát napvilágot, s egyre megrázóbb titkokra derül fény, az olvasó egyik ámulatból esik a másikba. Egyáltalán nincs idő megemészteni a dolgokat, mert a szerző újra és újra sokkol minket, míg egyszer csak azt nem mondjuk, elég volt. Mély levegőt kellett vennem, amikor kiderült, Einar élete mikor és miért lett igazi pokol. :( A mindig morcos rendőr helyett már egy sebzett, jó szívű ember képe úszott elém, és csak remélni tudtam, hogy jól kerül ki a helyzetből.

Az utolsó száz oldalnál többször eleredt a könnyem. Mindig megvisel, ha gyerekek rossz sorsáról, bántalmazásáról vagy haláláról olvasok, de ez a könyv most kifejezetten mélyen érintett. Ráadásul meghalt egy olyan személy is, akit sikerült megértenem, és valamennyire megkedvelnem is. 

Amit hiányoltam az első kötetből, azt most duplán megkaptam. Érzelemdömping áradt szét bennem. Harag, kétségbeesés, düh, aggódás, fájdalom, elszántság, már-már megszállottság, hogy kiderítsem az igazat. Megtörtént. A történet végével megkaptam a magyarázatokat, bár a lelkem még mindig háborog az igazságtalanságok miatt.

Carin Gerhardsennek sikerült a Hammarby 3. kötetét feledhetetlenné tennie. Remélem a sorozat további köteteit is olvashatom majd. 

Köszönöm az Athenaeum kiadónak a lehetőséget!

Pontozás: 10/10

Carin Gerhardsen: Mama, papa, gyerekek (Hammarby 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Egy csendes őszi estén kezdődött. Stockholm egyik elhagyatott külvárosi részében Petra Westman rendőrnő kocogás közben véletlenül egy megrongálódott babakocsira bukkan a bokorban, benne egy súlyosan beteg csecsemővel. Néhány méterre tőle egy halott nő fekszik, az arcát a felismerhetetlenségig összeverték. Valahol nem messze pedig egy hároméves kislány várja haza a szüleit, bezárva egy lakásba, teljesen egyedül. Conny Sjöberg nyomozó és csapata lát neki a gyilkosság felgöngyölítésének, a holttest személyazonossága azonban ismeretlen, az óra ketyeg, a kis Hanna pedig felfedezi a telefont, és egy idegen bácsi felajánlja neki, hogy a megmentésére siet… Carin Gerhardsen sorozatának második részében a svéd társadalom végletesen elszigetelt rétegeibe vezeti az olvasót: alkoholista anyák, erőszakos apák és elhanyagolt tinédzserek világába, ahol a gyerekszobákban elsuttogott rettenetes titkok nem múlnak el nyomtalanul. Hátborzongató és letehetetlen, a skandináv krimi legjobbja.”

Kiadta az Athenaeum kiadó 2014-ben.

Fordította: Markwarth Zsófia

Fordítás alapjául szolgáló mű: Mamma, Pappa, Barn

ISBN: 978-963-293-361-0

Oldalszám:352

 

„Carin Gerhardsen eredetileg matematikusnak tanult, regényeit is a szakmájától elvárható pontossággal és kíméletlen logikával építi fel.A Stockholmban játszódó Hammarby-trilógia az egyre népszerűbb skandináv krimik rajongóinak új kedvence világszerte. Méltatói a The Wire (Drót) című tévésorozathoz hasonlítják; meglepő és fordulatos történet, hiteles szereplők, eszeveszett tempó. Stieg Larsson, Jo Nesbo és Camilla Läckberg olvasóinak kötelező.” (A könyv füles borítójának belső felén található információ.)

Mivel éreztem az első részben a lehetőséget, hogy valami igazán izgalmasat is tud teremteni az írónő, kapott egy esélyt ez a kötet is. Az első részben a gyilkos naplója, és maga a gyilkosságok leírása szerintem nagyon jól sikerült, ám több dolgot is hiányoltam a könyvből. Hiányzott a nyomozók mélyebb megismerése, ábrázolása, az a tipikus vérforraló izgalom a nyomozás közben, és maga az igazi nyomozás. Számomra A mézeskalács ház kicsit lapos volt, ám ezzel a kötettel kapcsolatban jók voltak a megérzéseim, és nem hiába.

A borító magáért beszélt. Földi Andrea nagyszerű munkát végzett. Szétnéztem a neten a külföldi borítók után, s határozottan a magyar tetszik a legjobban.

Már a bevezető történetnél éreztem, hogy ez sokkal nagyobb hatással lesz rám, mint az előző kötet. Olyan témákat feszeget az írónő, amelyek alapjaiban rengetik meg az ember világát. Különböző társadalmi helyzetekben lévő emberek, nemtől és korosztálytól függetlenül szerepet kapnak a történet szövevényes cselekményeiben. Ahogy azt már Carin Gerhardsentől megszokhattuk, most sem híve az in medias res (bele a közepébe) dolognak, inkább minden cselekménynek csinál egy felvezetőt, talán pont a hatás kedvéért, ám számomra megint kicsit sokáig húzta ezt az egészet. Mindenesetre tény, súlyos témákat boncolgat. Alkoholizmus, családon belüli erőszak, pedofília, elhanyagoltság, rossz irányt vett tini sorsok, magára hagyott gyermekek, szétszakadt családok, rossz döntések, felelőtlenség, nemi erőszak, mások kihasználása és megannyi más teret kapott a regényben.

Egyik számomra kedves jelenet az volt, amikor Sandén és Sjöberg elment sörözni, és a pub-ban megszólalt az egyik kedvenc Sinatra dalom, a Fly me to the moon. Apró dolog, de azonnal mosolyt csalt vele a szerző az arcomra, még ha előtte elég komoly magánéleti problémáról is esett szó közöttük. S természetesen azonnal meg is kellett hallgatom a dalt nekem is. Sandén karaktere az egyik, amelyikben eddig nem sikerült csalódnom a két kötet során. Ő az, akit sikerült megkedvelnem.

„A zongorista a Fly me to the moont játszotta, és a zongora köré gyűlt becsípett közönség vele együtt énekelt. Sjöberg és Sandén valamivel messzebb álltak, a bárnál, egy-egy sörrel a kezükben. A mámor, a zene és a körülöttük lévő laza hangulat végérvényesen magába szippantotta Sjöberget, amitől önfeledt állapotba került. Jensszel teljesen fesztelenül tudott beszélgetni, nem voltak felvett stílusok, sem árgus pillantások. Huszonöt éve ismerték egymást, már nem volt szükség holmi személyes elemzésre. Emellett Sandén nagyon szórakoztató volt. Folyamatosan nevettek, ha egyszer rákezdték, és Sjöberg már előre félt attól, mennyire lesz rekedt másnap. Nem kínozták gonosz gondolatok, és semmit sem volt muszáj, elég volt, ha minden egyes érzékével magába szippantja az életet.”

Petra Westman nagyot nőtt a szememben, amikor megkapta a kisgyermekes ügyet. Határozott volt, elszánt, és hajthatatlan. Rengeteg dolog foglalkoztatta, a múltja sem hagyta nyugodni, mégis félretette mindezt, s végezte a munkáját, méghozzá profin.

Kedvenc mellékszereplőm Barbro Dahlström, akit véletlenül felhívott Hanna, és segítséget kért. Imádtam a hölgy stílusát, temperamentumát. Elragadó személyiség. A helyében tuti felkerestem volna azokat a rendőröket, akik rávágták a telefont, és jól fejbe vágtam volna őket a táskámmal.

Bár kezdetben elég nehézkesen indult a történet, az első gyilkosság után pörögtek az események, izgalmas volt, fordulatokban gazdag, és végre nem volt kiszámítható.

Amikor rájöttem, hogy ki ölte meg Jennifert, meghűlt bennem a vér. Sejtettem, hogy valami ilyesmit hoz ki az írónő a történetből, de ez így határozottan jól sikerült.

Tetszett a párhuzamos cselekményrendszer, ami a történetet jellemezte. Egyrészt ott volt Jennifer és a húga, mint kisiklott életű, alkoholista szülővel rendelkező tinik, s közülük az egyik meghal, nem is akármilyen okból, másrészt pedig Hanna, Lukas és az édesanyjuk esete, ami miatt két külön nyomozás is folyt. Utána meg amikor kiderült, hogy mi köti össze a két ügyet… azt hittem lemegyek hídba. Fenomenálisan oldotta meg Gerhardsen.

Összegzés:

Ami pozitívum volt: jobb volt a nyomozói szál, nem derült azonnal fény mindenre, elgondolkodtatta az olvasót, olyan témát vetett fel, amivel akár a mindennapi életben is találkozhatunk (bár a Mézeskalács házban is volt ilyenre példa…).

Negatívum (már amennyire annak számít): kicsit még mindig vontatottnak éreztem a történet elejét, bár határozottan érezhető volt a javulás az előző kötethez képest. A fő karakterek közül nem igazán találtam olyat, akit igazán kedvelhetnék, esetleg Sandén-t, aki bármit megtenne a lányáért (lányaiért), vagy Petra Westman-t, aki igazán elszántan harcolt azért, hogy kiderüljön, mi lett a kisfiúval, akit talált. Sjöberg karaktere viszont irritált. Nagyon.

Hanna karaktere egyáltalán nem volt olyan, mint egy átlagos három évesé. Inkább hasonlított egy gyermektestbe bújtatott tizenéves gondolataira.

Pontozás: 10/9

Carin Gerhardsen: A mézeskalács ház (Hammarby 1.)

Fülszöveg: „Rejtélyes gyilkosságok tartják rettegésben Stockholm békés lakóit, a véres puzzle kirakása pedig Conny Sjöberg felügyelőre és kis csapatára vár. Sorra kerülnek elő a holttestek, egy zseniális és elfajzott sorozatgyilkos mestertervének áldozatai… de mi az indíték? Harmincnyolc évvel ezelőtt kinyílt egy ódon villa kapuja, és kisereglett rajta egy csoport óvodás. Majd újra megcsikordult a rozsdás vasajtó, s félve előbújt még egy kisfiú és egy kislány. Ami ezután történt, annak nem lett volna szabad megtörténnie… Az igazság pedig elviselhetetlenül fájdalmas… Carin Gerhardsen világhírű sorozatának első kötetében egy felejthetetlen sorozatgyilkos lelkébe látunk, aki céltudatos, kíméletlen és megállíthatatlan. A Mézeskalács ház igazi csemege a vérfagyasztó krimik szerelmeseinek. Carin Gerhardsen eredetileg matematikusnak tanult, regényeit is a szakmájától elvárható pontossággal és kíméletlen logikával építi fel. A Stockholmban játszódó Hammarby-trilógia az egyre népszerűbb skandináv krimik rajongóinak új kedvence világszerte. Méltatói a The Wire (Drót) című tévésorozathoz hasonlítják; meglepő és fordulatos történet, hiteles szereplők, eszeveszett tempó. Stieg Larsson, Jo Nesbo és Camilla Läckberg olvasóinak kötelező.”

 

Kiadta az Athenaeum kiadó 2013-ban.

Fordította: Teplán Ágnes, Markwarth Zsófia

Fordítás alapjául szolgáló mű: Carin Gerhardsen: Pepparkakshuset

ISBN: 978-963-293-242-2

Oldalszám: 328

Verner von Heidenstam svéd költő egyik versével nyit a könyv.

Ezután jön a bevezető történet, ami azonnal felborítja az ember lelki nyugalmát. Azt hiszem ez az első közös az eddig olvasott skandináv krimikben. Nincs idő ráhangolódásra, rögtön a bevezetővel sokkolják az olvasót.

Ezt követi egy számomra kicsit lassú felvezetés, de végül rátalál az írónő a megfelelő ritmusra és információadagolásra.

Samuel Bjørk könyvei után számomra eléggé nehéz volt a váltás. Az ő könyveiben pörögtek az események, míg ezt a történetet a visszafogottság jellemezte. Ami közös mindkettőben, az nem más, mint a személy és helységnevek „furcsasága” és nehéz kiejtése. Míg Bjørk regényeinél mindig volt valami csavar a gyilkosságokkal kapcsolatban, s az utolsó fejezetekig nem tudtad ki a gyilkos, Gerhardsen történeténél azonnal ráérezhetünk, bár van egy bizonyos pont, ami elvisz rossz irányba, mégis hamar, talán túlságosan hamar rájövünk a megoldásra.

Teljesen más a két író történetének szerkezeti felépítése, kidolgozása, így ha egy skandináv krimikkel ismerkedő kezdő kérdezné, melyiket ajánlanám elsőnek, mindenképpen az „egyszerűbb” Gerhardsen könyvet adnám indításként, aztán persze hozzátenném, hogy Bjørk regényei határozottan tarolnak majd, ha szeret nyomozni. S ugye ott van Kati Hiekkapelto Fekete Anna sorozata is, amit kár lenne kihagyni.

A mézeskalács ház több szemszögből vetíti elénk a cselekményeket. Egyrészt van a leíró cselekményábrázolás, a nyomozók és az egyik főszereplő szemszöge, másrészt viszont a gyilkos naplója, ami által betekintést nyerhetünk a gyilkos lelkivilágába, érzéseibe. Bár nem gondolom, hogy más emberek kivégzése lenne a megoldás a problémára, határozottan együtt éreztem néha a gyilkossal, megértettem, hogy mit miért tesz. A múltja irányította a jelenben, ami pedig megpecsételte a jövőjét. A kiskorában ért vagy látott bántalmazások, kegyetlenkedések miatt soha nem lehetett teljes ember. Aztán egy nap meglátta az egyik bántalmazót a régmúltból, s elpattant benne valami. Elégtételt akart venni az elszenvedett dolgokért. Mindenkin.

Az egyik főszereplő is mindig furcsa volt a külvilág számára, beilleszkedési zavarokkal küzdött, nem járta ki az iskolát, magányos volt és boldogtalan, ám ő mégsem lépte át a határt.

Ez is azt bizonyítja, hogy sok függ attól, hogy kinek milyen a hozzáállása.

A történet nehézkesen indul, többször ellaposodik, ám a gyilkosságok és maga a gyilkos naplója érdekesre sikerült.

Remélem a Hammarby sorozat következő köteteiben bátrabban és részletesebben ír a szerző a gyilkosságokról és nyomozásokról, s nem utolsó sorban a szereplőkről.

Pontozás: 10/7

Kékszeműek - ajánló

Most egy rendhagyó bejegyzéssel jelentkezem, ugyanis egy blogregényről fogok pár szót ejteni.

Akik követik a facebook-os oldalamat  tudják, hogy az egyik kedves írónő ismerősöm, barátom (Sárközi Erika – Nilla) írt már pár „szösszenetet”, amivel az olvasók egyik nagy kedvencévé vált (nekem mindenképpen). Volt szerencsém néhány írását elolvasni és véleményezni magánúton, s határozottan az a véleményem, hogy helye lenne a könyvszakmában. Ezt olvasva valószínűleg mosolyogva rázza a fejét, és valami olyasmit mond, hogy addig még sokat kell fejlődnie, de én akkor is ezen a véleményen maradok, mert írásról írásra érződött és látszódott a fejlődés. Szívét lelkét beleadja a történeteibe, ami bizony érződik is rajtuk.

A karakterei kiforrottak, szinte életre kelnek annyira elevenek. A cselekmények érdekesek, bár jócskán akadtak olyan történések, amelyeknél írtam neki, hogy írja már át, mert ez így nem fair, amin ő csak jót nevetett. (És ezért még számolunk kisasszony :D )

A mostani blogregénye, a Kékszeműek, egy olyan világba kalauzol minket, ahol nem mindennapi fiatalok vívják meg a harcukat azért, hogy az emberiség többsége nyugodtan éljen. A történet – ahogy azt már Nillától megszokhatták a régebbi követői – fiatalos, lendületes, vagány és magával ragadó. Van benne akció, romantika, dráma, minden ami csak kell. Eredetileg két éve az aranymosáson részt vett az első verzió, azóta a szerző már átírta párszor, tökéletesítette, hogy mindenki egyaránt elégedett lehessen vele. A nulladik fejezettel és az epilógussal együtt összesen harmincöt fejezetre tagolódik a történet, amelyet különböző szemszögekből olvashattok.

(itt találjátok: http://nilla-2.blogspot.hu/p/kekszemuek.html) 

Mivel nem szeretnék spoilerezni, csak annyit írok, hogy jócskán megjárjátok majd az érzelmek skálájának mélységeit és magasságait olvasás közben, fogtok nevetni, izgulni a szereplőkért, lesz olyan hogy sírni is, lesz, hogy piszok dühösek lesztek a szerzőre,  és nagyon remélem, hogy sokan fogjátok majd ostromolni azért, hogy írjon át egy bizonyos részt (nem Nilla, még mindig nem adtam fel, megfoglak győzni :D ) és legyen folytatása is a történetnek, mert a végére határozottan megszeretitek majd a szereplőket és a történetet. 

Szóval hajrá, "útra fel"! Ismerjétek meg a Kékszeműek történetét és világát, remélem titeket is legalább annyira magával ragad, mint engem. 

Samuel Bjørk: A bagoly röpte (Holger Munch & Mia Kruger 2.)

„Egy tinédzser lány eltűnik az ifjúsági otthonból, ahol nehezen kezelhető társaival élt együtt. Nem sokkal később a Holger Munch nyomozó által vezetett oslói gyilkossági csoport talál rá a rituális módszerekkel megölt fiatal lány holttestére. Mia Krüger, sztárnyomozó továbbra is heves küzdelmet folytat öngyilkos gondolataival és gyógyszer- illetve alkoholfüggőségével – amit az ügyben való elmélyedése tovább bonyolít. Mia még mindig az ikertestvéréről, Sigridről álmodik, akinek heroin túladagolás miatt bekövetkezett halála továbbra sem hagyja nyugodni. De mégis mi történt valójában Sigriddel?

A nyomozás egyelőre falakba ütközik, amikor egy titokzatos hacker egyszer csak felveszi a kapcsolatot Gabriel Mørkkal, a csapat rendszergazdájával, hogy egy igen felkavaró felvételt mutasson neki a meggyilkolt lány végzetéről. A filmben feltűnik a bagolynak, a halál madarának öltözött tettes bizarr körvonala is.

A bagoly röpte Samuel Bjørk újabb kifinomult és bonyolult, pszichológiailag megrázó krimije. Ezúttal mélyebbre áshatunk a Magányos utazóban megismert karakterek életében, akik nemcsak egy bonyolult emberölés megoldásában és egy brutális gyilkos megállításában próbálnak helytállni, hanem igyekeznek a saját életüket tarkító kihívásokkal is dűlőre jutni.”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2016. május 31-én.

Fordította: Papolczy Péter

Fordításul szolgáló mű: Samuel Bjørk: Uglen

ISBN: 978-963-293-157-9   

Oldalszám: 440

Műfaj: krimi, thriller

Samuel Bjørk-nek sikerült az, ami eddig még csak keveseknek, már a könyv elején tetőtől talpig megdöbbentett. Percekig csak néztem magam elé arra gondolván, vajon ebből mit fog kihozni a szerző? A válasz pedig nem más, mint egy határozottan izgalmas, elgondolkodtató, néha beteg, de egyáltalán nem kiszámítható történetet, ami abszolút felcsigázza az olvasó érdeklődését, magával ragadja, s nem is ereszti az utolsó oldalakig.

Ahogy azt már megszokhattuk, a szerző egy bevezető történettel indítja a könyvet, ami utalhat bizonyos cselekményszálakra, ám épp csak elejt néhány információmorzsát, amivel felkelti az érdeklődésünket.

Történetünk elején megismerhetjük Tom Pettersont, aki botanikusként látogat el cselekményünk színhelyére, hogy nyilvántartásba vegye az ott található északi sárkányfű elnevezésű veszélyeztetett növényfaj példányait. A botanikus karaktere megnyerő, én személy szerint szívesen olvastam volna róla kicsit többet. Ő az a személy, aki történetünkben megtalálta a tizenhét éves halott lányt az erdőben. A lány meztelen volt, tollak vették körül és fehér liliom volt a szájában.

Ezek után a már megszokott módon váltakoztak a nézőpontok és a cselekmények. Egy kicsit Holger Munch kerül a középpontba, majd Mia Krüger, s aztán maga az ügy. Nyomozópárosunk magánéletileg most sincs a helyzet magaslatán, bár mindkettőjüknél érezhető az előző kötethez képest a javulás. Küzdenek a régmúlt árnyaival, ám a munkájukba újra teljes gőzerővel vetik magukat, számukra csak egyetlen végkifejlet létezik: megállítani és elfogni a gyilkost. Újra előkerül a csapat, akik egy családias egységet alkotnak. Egymás között jelen van a tisztelet, a megbecsülés, a másik miatti aggodalom, s az összetartás.

A könyv olvastatta magát, a történet magába szippantott, az emberi sorsok alakulása megérintett, s egyszer csak azon kaptam magam, hogy megoldást próbálok találni a szereplők gondjaira. Ugyanakkor ott volt a gyilkos személye, akit a tettei alapján próbáltam elemezni olvasás közben.

Tetszett, hogy a szerző apránként építette fel a történetet. Odafigyelt a részletekre, s arra, hogy egyszerre ne juttasson sok információt az olvasónak. Hagyott időt gondolkodni, rágódni dolgokon, megemészteni az olvasottakat. Több cselekményszál futott párhuzamosan, rengeteg mindenre oda kellett figyelni, érezhetőek voltak a hangulatingadozások, amik mindvégig átjárták a történetet, s ezzel együtt az olvasót is. Feszültség, aggódás, izgalom, idegesség, kétségbeesés és megannyi más érzelem a sorok között.

A szereplők közül talán Gabriel állt hozzám a legközelebb. Tetszett a stílusa, a szenvedélye az iránt, amivel foglalkozott. Bár az előző kötetben is akadt neki szerepe az ügy felderítése kapcsán, a mostaninál úgy érzem, több esélyt kapott a karaktere. Amikor felkereste egy régi ismerőse, hogy megmutasson neki valamit, s kezdetét vette az igazi őrület, iszonyatosan sajnáltam őt és a társait, ám a felvétel miatt igazi haragra gerjedtem. Hogy lehet valaki ennyire beteg és kegyetlen?

Ahogy a cselekmények szövevényes szálai elém tárultak, volt, hogy kicsit megzavarodtam. Egyrészt ugye ott volt a meggyilkolt lány a tollágyon a gyertyák alkotta pentagrammák közepén, aztán ott voltak a rendőrök magánéletéhez fűződő szálak, a Miriam Munch életében bekövetkező változások, és a nyomozások közben felmerült érdekességek, amik mind összefüggtek valahol. Az író határozottan értett ahhoz, hogy a szálakat összekeverje.

Mindvégig megvolt a történetben a feszültség. Talán akkor hágott a tetőfokára, amikor Miriam Munch bajba került. Szegény nő nagyon peches, ha az előzményeket is nézzük.

Rengeteg esemény és érzelem 440 oldalon keresztül. Sok kérdés, amely végül mind megválaszolásra került. Gyilkosság, őrület, gonoszság, sanyarú sorsok, meglepetések, kegyetlenség, halál, vívódás, önmarcangolás, titkok és megannyi más színesíti ezt a könyvet. Kiknek ajánlom? Minden olyan krimi kedvelőnek, aki szereti a szövevényes szálakat, a fordulatokat, a több szálon futó cselekményeket, titkokat, és a nyomozást. Ha minden Skandináv krimi ilyen, akkor mindegyiket szeretném egyszer elolvasni. :)

Nálam Samuel Bjørk stílusa abszolút nyert. Mindenképpen elszeretném majd olvasni Mia és Holger további történeteit, s remélem, hogy egyszer mindketten révbe érnek. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak! 

Pontozás: 10/10

Samuel Bjørk: Magányos utazó (Holger Munch & Mia Kruger 1.)

„Holger Munch veterán nyomozó különös üggyel találja szemben magát: Oslo mellett az erdőben egy felakasztott kislányt találnak, babaruhákba öltöztetve, nyakában tábla: Magányos utazó. Már önmagában a tábla is elég lett volna, de ki és miért öltöztette a holttestet babaruhákba? Az oslói speciális gyilkossági csoport egyik nyomozója, Mia Krüger felfigyel egy fontos részletre: a halott kislány körmébe egy egyes szám van karcolva, amiből arra következtet, hogy nem ő az egyetlen áldozat. Mia rendkívüli nyomozói képességének hála a rendőrség párhuzamot von a gyilkosság és egy hat évvel korábban történt eset között, amelyben elraboltak egy csecsemőt Honefoss városából. Az újszülöttet sosem találták meg. Mia szerint a gyilkosnak köze van az eltűnt gyermekhez, és a jelen történései a rendőrség korábbi kudarcát hivatottak megtorolni. Samuel Bjork krimijében vérfagyasztó titkok nyomába ered, újabb és újabb szörnyűségeket feltárva a norvég múltból, ugyanakkor megteremti napjaink antihősét: Munch nyomozó jó modorát szakmai alázattal, simulékonyságát tökéletes szimattal helyettesíti.”

Kiadta az Athenaeum kiadó 2014-ben.

Fordította: Domsa Zsófia

Fordításul szolgáló mű: Samuel Bjørk: Det henger en engel alene i skogen

ISBN: 978-963-293-367-2

Oldalszám: 488

Műfaja: krimi, thriller

Borító: Nekem most a magyar borító tetszik jobban. Bár a történet tényleg komor és beteg néha, számomra a külföldi borító semmi jóval nem kecsegtet, olyan, mint ha azt sugallná, hogy kudarccal zárul a történet. 

Samuel Bjørk:

A norvég író, színdarabíró, zeneszerző-énekes, Frode Sander Øien írói álneve. Øien első színdarabját huszonegy évesen írta, azóta két nagy sikerű regény és öt színdarab fűződik a nevéhez. A magába forduló, a médiától szinte teljesen elzárkózó művész hat albumot adott ki eddig, emellett kortársművészeti kiállításokon szerepel és Shakespeare-t fordít. Jelenleg Oslóban él.

(forrás: Athenaeum kiadó, szerzők menü)

Személy szerint én még nem igazán vagyok „felavatott” a skandináv krimik terén, hiszen ha minden igaz, akkor Kati Hiekkapelto: Kolibri című könyvével debütáltam tavaly. Viszont úgy érzem, kezdek rákapni az „ízére”. :) Néhány könyvmoly már ajánlott nekem skandináv krimiket, – PRicsmond ajánlására fel is vettem várólistára többek között Jo Nesbo: Vörösbegy című könyvét is – szóval biztos, hogy fogok még ilyen témában olvasni.

Imádom a krimiket, thrillereket, viszont a gyerekgyilkosság téma mindig nagyon megvisel, ehhez mérten igyekeztem szakaszokban haladni, s hagytam időt magamnak arra, hogy megemésszem az olvasottakat. Valószínűleg, ha több időm lett volna olvasni, nehezebben iktatom be a szüneteket, mert a könyv egyszerűen olvastatta magát.

A regény egy 2006-os bevezető történettel indít, amikor is egy huszonöt éves tanárnő világra hozza rendkívüli szépségű kislányát, ám mivel vérzékeny, belehal a szülésbe. A gyermek apja ismeretlen, így igyekeznek felkutatni a legközelebbi élő rokonát. Kiderül, hogy a tanárnő édesanyja nem is tudott arról, hogy lánya állapotos, mire pedig a kórházba ért a gyermekért, a kicsinek hűlt helyét találták. Két hónappal később az egyik ápolót holtan találták, felakasztotta magát, s csak egy egyszavas levelet találtak mellette, ami nem volt más, mint a sajnálom. A kislány sosem került elő. Ahogy haladunk a történettel, az is kiderül, hogy ennek köze lesz Mia és Holger új ügyéhez.

Az első fejezet elején egy olyan férfi karakter tárul a szemünk elé, aki bár utálja azt, ami körülveszi, elviseli, mert a felesége ezt szereti. Megette a reggelit, aminek már a gondolatától is forgott a gyomra tekintvén, hogy másnapos volt, és elvitte sétálni a kutyájukat, akire sokszor még ránézni se bírt, annyira nem szerette. A kutya elszaladt az erdőben, nem reagált a hívásra, a gazdája némán feküdve talált rá egy kis tisztáson. Nem sokkal később látta meg a fán lógó kislányt, iskolatáskával a hátán, nyakában egy táblával, amire az volt írva: Magányos utazó. A gyermek hat éves volt, még alig indult ez az élet ösvényén.

Az első pár fejezet a történet megalapozása volt, hogy jobban megismerjük a főszereplőket, s csak utána indult el több szálon az események láncolata.

Mia Krüger nyomozónő a városból elköltözött egy szigetre, mert csendre és nyugalomra vágyott. Meg gyógyszerekre és alkoholra. Sok-sok bogyóra és alkoholra. A történet folyamán elég sok dolgot kideríthetünk róla. Például azt, hogy Sigrid nevű ikertestvére meghalt heroin túladagolásban tíz évvel a fő történetünk eseményei előtt, ő pedig mindenáron utána akart halni. Ki is tűzött erre egy dátumot. Április 18. A testvére halálának évfordulója. Mia régen vékony, egészséges és erős volt, szeme kékje mindig élénken csillogott. Ám ez már a múlté. Hollófekete haja törékeny vállára omlott (régen rövidre vágta, amíg volt hozzá ereje), betegesen sovány lett, minden bordája kilátszott, akár meg is számolhatta volna őket, arca beesett, szeme fakó és tompa. Már csak árnyéka volt önmagának. Vele kapcsolatban, legjobban talán a nagymamával kapcsolatos emlékei tetszettek. Amikor még minden jó volt.

Holger Munch nem csak rendőr, de hobbimatematikus is. Szereti a komolyzenét, s határozottan cigarettafüggő és kajaholista. Túlsúlya feszélyezi, családi és munkahelyi helyzete szintén. Ötvennégy éves, tíz éve elvált, de nem heverte még ki. Van egy lánya, Miriam – aki épp férjhez készül menni –, és egy unokája, Marion.

„Elsősorban különc megszállott volt. Kövér és barátságos különc, aki sosem nyúlt alkoholhoz, imádta a matematikát, a klasszikus zenét, a keresztrejtvényt meg a sakkot. Embernek talán egy kicsit unalmas, de rendkívüli nyomozó volt. És igazságos főnök.”

Régi főnöke Mikkelson bízta meg azzal, hogy vigyen el egy dossziét Miának, aki régi kollégája volt. Mindketten szeretettel gondoltak a régi társra. Amikor újra találkoztak, az egy nagyon jó fejezet volt. Akkor kezdtem igazán érezni, hogy valamerre haladunk a történettel. A közös párbeszédeik mindig sziporkáztak, s néha még mosolyt is csaltak az arcomra.

Ilyen párbeszéd volt még a történet kezdetén az alábbi:

„– Óvatosan vezess befelé, oké?
– Én mindig óvatos vagyok, Holger.
– Mia, te sosem vagy óvatos.
– Menj a fenébe, Holger.
– Én is szeretlek, Mia. Örülök, hogy visszajössz. Holnap találkozunk.”

 A csapat, amibe Mia belecsöppen olyan emberekből áll, akiket többnyire már a múltból ismer. Már-már családias volt a hangulat a megbeszélésen, s a komoly témák megvitatása közben is érezhető volt az együttérzés, a tisztelet, a megbecsülés és az egyetértés.

Miután megtalálták a második kislányt, igazán beindultak az események. Több cselekmény futott párhuzamosan, váltott szemszögből olvashattunk, így erőteljes koncentrációra volt szükség, hogy nehogy elmulasszunk valamit. Szerettem Mia és Holger közös jeleneteit.

A könyv mindvégig izgalmas volt, magával ragadó, lehengerlő és megrázó, s nem utolsó sorban beteges. A hetvenkettedik fejezetnél, amikor megbizonyosodtam arról, hogy a sejtéseimnek van alapja, egyszerűen rosszul voltam még a gondolattól is, milyen beteges karaktereket ábrázolt az író. Persze korántsem ez a karakter volt a legbetegebb. Sokszor éreztem olvasás közben, hogy tehetetlen és dühös vagyok. Sorban halnak meg a lányok, a gyilkos játszik mindenkivel, a rendőrök egyre kétségbeesettebben hajszolják a gyilkost, az olvasókat meg eközben a szerző hajszolja az őrületbe egy kicsit. Mi az, amit tudunk? Mi az, amit csak sejtünk? Vakvágányon járunk, vagy jó nyomot követünk? Most akkor jó fiú, vagy rossz fiú épp az, aki előttünk van? Melyik végkifejletnek szurkoljunk jobban? Ki a célpont és hol a vége az egésznek? Miért történik mindez tulajdonképpen?

Fordulatokban gazdag, hihetetlen írás. Még a legbékésebb embert is ki tudná hozni a sodrából. A karakterek összetettek, bár határozottan állíthatom, hogy a gyerekek személyisége számomra megnyerőbb volt, mint a felnőtteké. Igaz, a felnőttek között is találtam olyat, akit megszerettem. A két főszereplő nem lett kedvencem, viszont azt elismerem, hogy jó párost alakítottak. Már alig várom, hogy A bagoly röpte című folytatás is „bekebelezzen”.

Szerettem.

Ami zavart:

A hatodik fejezetben kicsit sokalltam az „a férfi, akinek a nyakára egy sas volt tetoválva” kifejezés gyakoriságát. Amikor már hatodszorra olvastam, halkan meg is jegyeztem, hogy oké, elsőre is értettem.

Pontozás: 10/10

Eredményhirdetés

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem játszott a 2016.05.24-én meghirdetett játékon. 

Összesen 56 jelentkező volt, ebből 52 gmail-en, 4 pedig citromail-en keresett fel a válaszokkal.

A sorsolást ezúttal a http://www.miniwebtool.com/random-name-picker/ „segítségével” hajtottam végre, az eredményt pedig itt láthatjátok:

Kellemes hétvégét mindenkinek! 

Izolde Johannsen: Róma (A kárhozat éjjele 1.)

„Ahogy a történelmet még soha nem olvastad. Ókor, középkor, újkor egymást követő évszázadok, az idő forgatagában. Birodalmak, uralkodók, országok születnek és omlanak össze, miközben nem mindennapi hősünk átéli a letűnt idő feledhetetlen eseményeit. 

Se nem fiú, se nem férfi, se nem élő se nem holt. Rabszolga, aki halálával új életet nyert s vele a bosszút, a hatalmat és a halhatatlanságot. Ifjúsága, elbűvölő álcaként takarja el valódi lényegét, s a kétezer éves kaland így válik egy vámpír létezésének letehetetlen krónikájává.”

Megjelent 2013-ban az Underground kiadó gondozásában.

Oldalszám: 522

ISBN: 978-963-087-094-8

Köszönöm Izzie-nek, hogy felhívta erre a könyvére is a figyelmem, s megmutatta a blogos beolvasót, ami alapján még jobban kedvet kaptam a történethez. :)

http://karhozatejjele.blogspot.hu/2014/10/iroma-1-fejezet-elso-resz.html

Az első nyolc fejezetbe kaphattok betekintést, ha a linkre kattintotok. :)

Véleményezés:

Először is nagyon tetszett, ahogy az írónő beleszőtte a történelmi regényébe a fantasy elemeket. Senki nem gondolná, de tökéletesen belepasszol Caspar az események sorába. Mély és összetett személyiséget kapott, ugyanakkor „életét” a kettősség jellemezte.

A történet az elejétől szépen ível felfelé, fenntartva az ember érdeklődését.

Már az első fejezetnél megvettek kilóra. Kr.e. 134. Gallia.

Tanúi lehettünk egy család igazi egységének. Főszereplőnk itt még édesanyja hasában készült a világrajövetelre, s egyáltalán nem számítottam arra, hogyan alakul az élete. Megismerhettem a szüleit, s a nővérét, aki a Menase nevet viselte. Támadás, halál, születés, rabság, egy rövid fejezet megannyi történést körülölelt. S ez még csak a kezdet…

A második fejezetben tizenöt évvel később járunk, főszereplőnk rabszolga a testvérével együtt. Először ebben a fejezetben éreztem a kettősséget, ami körüllengi Caspar karakterét. Amikor arról írt a szerző, hogy a tizenöt éves fiú puszta kézzel tépte ki egy még élő kutya szívét, elszörnyedtem. Úgy éreztem, hogy Caspar nem fogja elérni, hogy kedveljem. Ellenben a nővérét az első perctől megszerettem. Talán ezért is éreztem úgy a negyedik fejezetnél, hogy valami fontosat veszítettem el.

Ahogy az olvasó halad előre a történetben, megannyi információ kerül birtokába, s megismerheti Caspar „átváltozásának” kalandos történetét. Külső szemlélők nem igazán mondanák meg, hogy mi is lett belőle, ám az állatokat nem lehetett becsapni, a kutyák és a lovak megvadultak amint a közelükbe merészkedett, és igyekeztek eltépni láncaikat, s menekülni.

A hetedik fejezet már Kr. u. 79-ben játszódik, tehát jó nagy időintervallumot ugrottunk át, ahogy arra már Izzie felkészítette az olvasókat. (Ez a történetben többször előfordul.)

Caspar már több mint kétszáz éve gyakorolja a vámpír létet, mégis ifjúnak számít még a fajtársai között. Lobbanékony, szenvedélyes, haragos. Tetszett, hogy többnyire csak akkor gyilkolt, ha igazságtalannak tartotta az illetőt. Például az egyik fegyőrt azért ölte meg, mert erőszakoskodott a rabokkal.

Szerettem azokról az időszakokról olvasni, amikor Caspar és a „térítője” együtt járták a világot. Igazán humoros párbeszédeknek lehettem tanúi.

„– Miért kínzod őket? – térítője kíváncsian nézett rá, miután továbbsétáltak.– Miért csak én szenvedjek? – kérdezett vissza pimasz mosollyal.– Ne játssz az étellel!– Ezt pont te mondod…– Az más. Én a teremtőd vagyok, azt teszek, amit csak akarok. Még veled is átokfajzat.”

Részletesen elénk tárult Pompej pusztulása, ugyanakkor Caspar újabb fájdalmas dolgot „élt meg”, elveszített valakit, akit még fontosnak gondolt. Ám a veszteségek és tragédiák mellett új ismeretségre is szert tett.

Szerettem a leíró részeket, ugyanúgy, mint a párbeszédeket. A karakterek jellemzései mindig színesek voltak és megkapóak. Rhiannon volt a történetben az egyik kedvencem. A kapcsolatok/kapcsok közül pedig azt szerettem a legjobban talán, ami összekötötte Caspart és Pollio-t. Amikor közös jeleneteik voltak, mindig mosolyogtam.

Római történések, vámpírok, vérfarkasok, félvérek és egyéb teremtmények teszik színessé a történetet. Mindez ráadásul olyan köntösben, hogy az olvasó ne akarja egyhamar letenni a könyvet.

Család, veszteség, árulás, rabszolgaság, halál, újrakezdés, vérengzés, szeretet, aggódás, bosszú... mind-mind megtalálható ebben a regényben.

Amíg az ember olvassa ezt a kötetet, Casparral kapcsolatban több érzés is megrohamozza. Egyrészt megértés, együttérzés, helyeslés, másrészt pedig azért ott a vívódás is, mert nem mindig a jó döntést hozza. Személy szerint az elején annyira nem szívleltem, a végére viszont teljes mértékig megértettem, hogy mit miért tesz, és határozottan igazat adtam neki. A könyvet befejezvén pedig csak arra tudtam gondolni, mindenképpen szeretném a folytatást is olvasni!

Pontozás: 10/10

Köszönöm Izzie-nek a lehetőséget! :) 

JÁTÉK!

Sziasztok!

Akik követik a https://www.facebook.com/ariadneolvasmanyai/ oldalt, már tudhatják, hogy mivel a blog elérte a 35.000 oldalmegjelenítést, úgy döntöttem játékot hirdetek, természetesen könyvért.

A játékban azok vehetnek részt, akik minden kritériumnak megfelelnek.

Mivel postázni csak Magyarországon belül tudok, így megkérek mindenkit, hogy csak az játsszon, akinek országhatáron belül kézbesíteni tudják a könyvet. Természetesen ez nem zárja ki, hogy külföldről játsszatok, amennyiben meg tudjátok oldani, hogy egy ismerősötökhöz postázhassam, aki átadja majd nektek. Volt már ilyenre példa, és szerencsére minden rendben zajlott. :)

A nyereményt DPD futárral fogom küldeni, ezért a nyertestől az értesítő email-ben kérni fogom a postázási adatain kívül a telefonszámát is, amin majd a futár eléri. Mindenki ennek tudatában játsszon. Előre senki ne küldjön ilyen adatokat, a nyertest értesítem és mindent rendezünk.

A játék 2016. június 3-án, éjfélkor ér véget, addig lehet jelentkezni nálam a megfejtésekkel, az ariadne0603@gmail.com e-mail címen. A játékra való jelentkezést mindenképpen visszaigazolom egy válasz email-ben, tehát akinek nem érkezik meg, 48 órán belül, az küldje el újra, vagy próbálkozzon az ariadne87@citromail.hu e-mail címmel.

Minden játékra jelentkezőt megkérek, hogy az üzenet tárgya „Játék könyvért” legyen. Ezen kívül legyetek kedvesek feltüntetni, hogy milyen néven szeretnétek részt venni a sorsoláson. 

A sorsolás időpontja 2016. június 4. A nyertes nevét közzéteszem a blog facebook-os oldalán, itt a blogon, valamint értesítem email-ben is a nyertest. 

A nyeremény Miranda Kenneally: Kivédhetetlen szerelem című könyve, ami a Móra kiadó gondozásában jelent meg.

Kérdések, amikre válaszolnod kell, hogy részt vehess a sorsoláson:

- Hány könyvet olvastál el eddig 2016-ban? Melyik volt közülük a kedvenc és miért?

- Melyik műfajt részesíted előnyben egy könyvnél?

- Ha össze kellene állítanod egy tízes listát azokról a könyvekről, amelyeket mindenképp el szeretnél olvasni (várólistás könyvek, vagy ha úgy tetszik, akkor könyves bakancslista), mely könyvek szerepelnének a listán, és mi alapján választanád őket?

- Szerinted miért fontos, hogy olvassunk?

S két kérdés, ami a nyereményhez kapcsolódik:

- Melyik sport kapott fontos szerepet a Kivédhetetlen szerelem című könyvben?

- Miért nevezhetjük nem szokványosnak a csapatot?

Jó játékot és sok szerencsét! :)

U.i.: A bloggal/bejegyzésekkel kapcsolatos észrevételeiteket, javaslataitokat továbbra is szívesen fogadom akár a facebook-os oldalon, akár email-ben, vagy az oldalon tett hozzászólásban. 

A következő játék a negyvenezres fordulópontnál várható. 

Szentesi Éva: Hamvaimból

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: Ki ez a vagány csaj, aki lazán bemutat a halálnak, kétszer is megnyeri ellene a csatát, és aztán arra teszi föl az életét, hogy felhívja a figyelmet a rákszűrés fontosságára?

„Te vagy a felelős a saját testedért!” – mondja. Már eddig is nagyon sok nő életét mentette meg azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé a saját történetével. Bármelyikünkkel megeshet, amit átélt. Akik elolvassák ezt a megrendítően őszinte könyvet, és tesznek is önmagukért valamit, nagyon sok fájdalomtól megkímélhetik magukat, ha komolyan veszik az üzenetét. Ebben a könyvben végigkövethetjük Szentesi Éva gyógyulásának útját. Karcos, önironikus, őszinte írás. Megfog… és nem ereszt. Igazi. Élő. Példa.

„Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem.”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2016. május 12-én.

ISBN: 978-963-293-159-3   

Oldalszám: 168

Ár: 2990 Ft

Szentesi Éva nevével már rengetegszer „összetalálkoztam” az internetes böngészéseim során, olvastam is annó a Rúzs és tükör című honlapon az írásait (https://ruzsestukor.com/), de először akkor kaptam fel igazán a fejem a neve hallatán – pontosabban a neve olvasásakor – amikor megpillantottam az NLCafé oldalán D. Tóth Kriszta 2014 februárjában írt bejegyzését. Akkor még a szerző műtét előtt állt, épp kemót kapott. Emlékszem, amikor a rövid interjút elolvastam, az volt az első gondolatom, hogy hihetetlen lélekjelenléte, ereje van.

Gyorsan ki is kerestem nektek a cikket (könyvjelzőztem még akkor, mert hihetetlenül megfogott a mondandója):

http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20140206/szentesi-eva-mehnyakrak/

Aztán elkezdtem követni a blogját a style magazinnál, figyeltem a bejegyzéseit, s nagyon reméltem, hogy pozitív végkifejlete lesz a történetének.

http://www.stylemagazin.hu/szentesi-eva-naploja/

Most pedig a harcának, győzelmének megkoronázásaként, megírta a Hamvaimból című könyvét, ezzel is például szolgálva, tanácsokat adva a sorstársainak, nőtársainak, s nem utolsó sorban a hozzátartozóknak is.

Ez a történet nagyon mélyen megérintett, több dolog miatt is. Egyrészt, huszonnyolc éves vagyok, pont amennyi Éva volt, amikor diagnosztizálták nála a méhnyakrákot. Belegondolni is szörnyű, hogy mennyire megváltoztathatja az ember életét egy ilyen hír és betegség. Másrészt pedig, sajnos a környezetemben többen is megvívtak vagy épp vívnak jelenleg is a rák különböző fajtáival, akik közül nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy túlélték, győztek és mára csak egy szörnyű emlék. Persze ez az egész sosem múlik el nyomtalanul. Mindig ott lesz az emberben a félsz, az a bizonyos suttogó hang, hogy bármikor kiújulhat, s ott lesz a szeretteikben is az elvesztéstől való félelem. Mégis ott van az élet, a boldog pillanatok, amikor kicsit elengedheti magát az ember, mert az utolsó kontrollon ismét negatív volt az eredmény.

Amikor az ember meghallja azt a mondatot, hogy „a diagnózis: rák”, hirtelen a mindennapi problémák eltörpülnek, és csak ez az egy szó villog neonbetűkkel vészterhesen a szem előtt. Az élet körhintája átment tornádóba és hirtelen pusztításba kezdett. Döbbenet, kétségbeesés, hitetlenkedés, összeomlás száguld végig sebesen az emberen, majd jön az erős élni akarás és a harc. Harc az életért, a túlélésért.

Sokan azt hisszük, hogy előttünk az élet, van még bőven időnk arra, amit szeretnénk, aztán egyszer csak kirántják az ember lába alól a talajt, szembesülünk az idő rövidségével, kiszámíthatatlanságával, a szeretteink és a saját halandóságunkkal.

Véleményezés:

A történet olvasásakor teljes mértékben együtt éreztem Évával. Sokkoló lehet megtudni, hogy rákos az ember. Főleg, ha előtte semmi előjele nem volt, csak hirtelen betör az ember életébe, s felforgatja azt. 

Amikor megismerhettük Éva orvosát, akit dr. Kiának nevezett, egy kicsit én is megnyugodtam. Tetszett az orvos hozzáállása. Kedves volt, törődő, profi és együttérző, nem döngölte a földbe a beteget, mint egyes kollégái. Mindvégig harcolt, amivel kiérdemelte a szimpátiámat. 

Sajnos manapság egyre kevesebb ilyennel találkozni. A mai egészségügy ugyanis már betegségügy. Sürgős vizsgálatoknál előjegyzés minimum egy, de általában három hónap (legalábbis nálunk itt helyileg), szóval kész agybaj. Szomorú, de igaz, hogy vagy meggyógyulsz, vagy meghalsz… Nem tudhatod, hogy mi bajod, amíg rendesen meg nem vizsgálnak, de ahhoz kell jó nagy adag szerencse, hogy időben bekerülj a vizsgálatokra, ráadásul utána ne egy kókler doki vegyen kezelésbe. :(
Az orvos beszámolójánál úgy éreztem magam, mint akit mellkason rúgtak. Úgy, hogy nem én vagyok/voltam a szenvedő alanya az egésznek, kapott telibe, s szorította ki a levegőt a tüdőmből. Szentesi Éva nyílt és egyenes, kendőzetlen stílusa lehetővé teszi, hogy az ember belelásson a helyzetébe, s kicsit át is élje azt. Sokkoló volt még olvasni is, ahogy a doktor vázolta a helyzetet, és felkészítette őt a nem túl jó esélyekre. 

Szerettem azokat a részeket, amelyekben a blogjából idéz.  Bár akkoriban nem igazán követtem a sorrendiséget, inkább csapongva bolyongtam a blogon, mint Thészeusz az útvesztőben, mégis érzékeltem a várakozás idegtépő perceit, s jó volt újra feleleveníteni azokat, mert így lett számomra kerek egész a történet. 

Ahogy tovább olvastam a könyvet és a felidézett régi bejegyzéseket, egyre jobban tértek vissza azok az érzések, amiket akkoriban éreztem. Rengeteg mindenre felnyitja ám az ember szemét ez a hihetetlen erejű hölgy. Többek között arra, hogy nem számít, hogy mi volt a múltban, csak a jelen számít, valamint az, hogy azt tegyük, amit igazán szeretnénk.

Végig a szerző hozzáállása az, ami segíti az olvasót a felszínen maradni olvasás közben, hiszen hihetetlen mélységekig merülhetünk az érzelmekben, talán olyanok is megérinthetnek minket, amilyenre eddig még nem volt példa. 

A jó híreknél boldogságot érzünk, ami esetlegesen vegyülhet valami más érzéssel, míg a rossz híreknél az olvasó már érzi zsigerileg, hogy a hullámvasút ismét zuhanó módba kapcsolt. Kétségbeesünk, aggódunk, félünk, mint akit letaszítottak a mélybe, s rettegéssel tölthet el a tudat, hogy talán fel sem jövünk onnan. Ez a könyv nem szövegileg, hanem tartalmilag hat az olvasóra. Érzelmileg üt, taglóz le. 

Először úgy gondoltam, minden fejezetről írok nektek egy kis összefoglalót, de nem teszem. Vannak dolgok, amiket nektek magatoknak kell elolvasnotok, anélkül hogy beharangoznám. Éreznetek kell az első olvasás okozta érzelmeket, s megillet titeket is a saját gondolatok tömkelege, amik majd elárasztanak, ha kézbe veszitek ezt a könyvet.

Szentesi Éva írásainál azt szeretem a legjobban, hogy nyílt és egyenes. Nem azért ír, hogy imádják, hanem azért, hogy kicsit jobbá tegye a világot. Tanácsot ad, fricskázik, ha arra van szükség, még saját magát is pellengérre állítja. Nem akarta saját magát jobb színben feltüntetni, őszintén, kendőzetlenül leírta, hogy miken ment keresztül.

A történetben szó esik a Beside you című dalról, s emiatt egy ideig úgy olvastam, hogy közben a dal is szólt a fülemben folyamatos ismétlésre állítva. Már akkoriban is szerettem ezt a dalt, amikor a Dalban versenyzett vele Mujahid Zoli, most azonban… különleges jelentéssel bírt.

Amíg Éva küzdött a rákkal, rengeteg minden megváltozott az életében. Barátok jöttek mentek, kapcsolatok álltak helyre vagy épp szakadtak meg, megvívta élete legnagyobb harcát, változás állt be mind a magánéletében, mind pedig a munkájában. Az akkori style magazinos főszerkesztőséget visszamondta, s bár még ír nekik külsősként, új munka, új csapat, új kihívások és új élet várta őt a WMN-nél.

Az egyik kedvenc WMN-es cikkem a napokban (május 3-án) került az olvasóközösség elé, amit szeretném, ha ti is végigolvasnátok. Tanulságos és elgondolkodtató.

http://wmn.hu/2016/05/03/szentesi-eva-neha-kell-hogy-kimondjak-azt-a-bizonyos-szot/

Ahogy a könyv végén eljutottam ahhoz a részhez, ahol a szerző hálát ad bizonyos személyeknek, én csak arra gondoltam, hogy én is hálás vagyok, mégpedig Szentesi Évának, hogy megírta ezt a könyvet.

Ez a könyv nem csak egy ember küzdelméről szól, hanem sokkal több dologról. A szeretetről, az élni akarásról, a harcról, önmagunk megismeréséről, elfogadásról, a törődésről – másokkal és önmagunkkal kapcsolatban is, – valamint arról, hogy fontos az egészségünk, ne játsszunk vele.

Pontozás: Általában az alapján pontozok egy könyvet, hogy számomra mennyire tetszett. Borító, téma, kidolgozottság, stílus, mind-mind közrejátszik ilyenkor. Természetesen ez teljesen szubjektív, egyéni vélemény. Részemről már csak azért is 10 pont, mert megírta Szentesi Éva ezt a könyvet.

A könyv bemutatója 2016. május 13-án 17:00-kor a KIOSK Budapest étteremben lesz, aki teheti menjen el. 

Helyszín: 1056 Budapest, Március 15. tér 4.

A beszélgetésben részt vesz
D. Tóth Kriszta író, újságíró, a WMN.hu alapító-főszerkesztője
Dr. Kiarash Bahrehmand szülész-nőgyógyász
és a szerző Szentesi Éva, a WMN.hu főmunkatársa
Fellép: Mujahid Zoltán
„Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem.”
A belépés díjtalan!

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak, a szerzőnek pedig boldog, egészséges életet kívánok!